November 3-án, hajnali egy órakor döbbenten néztem az internetre felkerült, egy térfigyelő kamara által rögzített felvételt, amin egy fehér ancúgba öltözött felfegyverzett alak elől a bécsi Seitenstettengasse-ban egy ablakmélyedésébe húzódó fiatalembert a terrorista egy gépfegyversorozattal leterít. A gyilkos elmegy, majd visszajön, kibiztosítja pisztolyát, és újra belelő a már földön fekvő emberbe. Teljesen ledermedtem az alig pár órája megesett szörnyűség képei láttán. Végtelenül sajnáltam azt a fiatalembert, akit az elő képkockákon még bizonytalannak véltem látni: nem tudta eldönteni, hogy visszaforduljon és eliszkoljon, mint a barátnője; vagy elég, ha félrehúzódik a fegyveres alak közeledte láttán. Sajnos rosszul döntött. Egy másik térfigyelő kamera még pontosabb képeket mutatott. A fiatalember valójában egy étterem földig érő ablakmélyedésébe húzódott és ott érte a lövéssorozat. Ez a Meinz ételbár volt, átlósan szemben a bécsi zsidó hitközség székházával, vagy ahogyan a tévéadások többszázszor elmondták: Israelitische Kultusgemeinde (IKG) klasszicista stílusú épületével. A felvételeket is talán az IKG-n lévő kamerák készítették. Nem először ropognak itt a fegyverek, de most éljük meg először, hogy pár órával az esemény után szemtanúi lehetünk egy 300 kilométerre zajló tragédiának: amelynek egyik áldozata éppen Bécs központi zsinagógájának közvetlen közelében hunyt el. „Schlomo Hofmeister rabbi, aki végignézte az ablakából a támadás elejét, azt mondta a Guardiannak, hogy az egyik támadó legalább száz lövést adott le a város legfontosabb zsinagógája előtt.” – írja a 24.hu. (1)

Seitenstettengasse a hitközséggel és a Meinz ételbárral. Utcakép a Google Maps-ban 2020. 11. 03.

Egy megemlékező. Forrás: 24.hu. (2)

A szűk utcában álló székház mögött – azzal egybeépülve – áll Bécs központi nemsoká 200 éves zsinagógája, amelynek formája és szellemisége olyan erős hatást gyakorol a pesti zsidóságra, hogy ez a hatás mind a mai napig érvényesül. Egy láthatatlan, régi kapocs fűzi egybe a Seitenstetten utcát a Dohány utcával, noha a két zsinagógának egymáshoz valójában semmi köze sincs.

*  * *

A bécsi zsidók [pontosabban: Michael Lazar Biedermann (1769-1843) (3) és Isaak Löw Hofmann (1759-1849) (4)](5) 1811-ben 90.000 guldenért vásárolták meg az ún. Pempflingerhof-ot Felix von Friedenthal (1762–1826) lovagtól (6). 1812. szeptember 4-én avatták fel az új imaházat, iskolát és a rituális fürdőt. De már 1819-ben megkezdődött a gyűjtés az átépítésére, amire az engedélyt 1823 végén meg is kapták. (7) Az új épület megalkotására Josef Georg Kornhäusel (1782-1860) építészt kérték fel. (8) Az építési tőkéhez kezességet a gazdag, tolerált státuszú bécsi zsidók nyújtottak, köztük Anselm Salomon von Rothschild (1803-1874). Az épület alapkövét 1825. december 12-én tették le és Isak Noa Mannheimer prédikátor (1793-1865), később bécsi rabbi mondott beszédet (9), és már 1826. április 9-én, vasárnap át is adták a Stadttempelnek nevezett 700 fős befogadóképességű templomot. (A nácik alatt azért nem semmisült meg, mint a többi 93 imaház, mert felrobbantása esetén a szomszédos házak is megsemmisültek volna. Építésének idején ugyanis még nem állhatott szabadon nem katolikus templom, így egy ötszintes ház rejti a zsinagógát.) Hogy az 1826-os megnyitáson kórus és Salomon Sulzer (1804-1890) kántor, zeneszerző énekelt, az új idők, új szokások és egy új zsinagógai rend, a Mannheimer által megalkotott, Wiener Minhag, bécsi rítus kezdetét jelentette.

Mannheimer Koppenhágában született és nem csak zsidó tanulmányokat folytatott, hanem az egyetemen filozófiát, keleti nyelveket és teológiát is tanult. A dán zsidóság emancipációja (1814) után ő volt az első rabbi, akit a dán állam elismert pozíciójában 1817-ben. (10) Mannheimer 1821-ben Bécsbe ment, ahol megkísérelte összehangolni az különböző zsidó irányzatokat, de vissza kellett térnie Koppenhágába. Berlini és hamburgi kitérő után a pozsonyi Michael Lazar Biedermann ajánlására (11) hívták vissza Bécsbe, ahol hivatalosan rabbi nem, csak az iskola vezetője (Direktor der Wiener K. K. Genehmigten Öffentlichen Israelitischen Religionsschule) és hitszónok lett (1825-1829). Mellé 1828-ban a zsidó hitközség direktora az 1835-ben nemesi rangra (von Hofmannsthal) emelt, Isaak Löw Hofmann meghívta Lazar Horowitz (1800-1868) rabbit, a híres pozsonyi Chatam Sofer (1762–1839), diákját Bécs főrabbijának. Mivel a hitközséget hivatalosan még nem ismerték el vallási közösségként, ezért csak „rituális felügyelő” címet viselhetett. Bár Horowitz szigorú volt a kóserság és Halacha tekintetében, de Mannheimerrel együtt próbált egyensúlyt találni a zsidó közösség különböző áramlatai között. Együtt vettek részt az 1848-as forradalomban és a zsidó eskü megszüntetéséért folytatott kampányban.

Mannheimer volt az, aki végül megakadályozta a bécsi megosztottságot az „ortodox” és „reformista” irányzat között. Kántorával, Salomon Sulzerrel közösen dolgozta ki saját, ún. bécsi ritusát, ami egy korábban nem szokásos, esztétikus istentiszteleti forma volt kórusénekkel, amelyben központi helyet foglal el a német nyelvű prédikáció – amelyet sok kortárs rabbi és hitközségi elöljáró modellértékűnek érzett. Mannheimer óvatos volt a radikális német reformok bécsi bevezetésével (pl. orgona, papi ruházat vagy templom berendezése), hogy elkerülje a Sulchan Áruchnak ellentmondó változásokat. A Magyarországon kulcskérdésnek számító bima (almemor) elhelyezése fölött nem tört ki háború Bécsben, ahol a frigyszekrény elé került a tóraolvasó asztal. Elfogadta, hogy a vallási szolgálat legyen héber nyelvű, hogy a zsidó nemzeti karaktert megőrizhessék. Ez a visszafogott reform mély hatást gyakorolt a pesti zsidóságra, és olyan helyeken is hódított, mint Prossnitz, Prága, Lemberg, Krakkó, s végül eljutott Varsóba és Odesszába is. (12)

Feltűnően gyorsan jutott a bécsi rítus Pestre, ahol a Király utcában a „Neurim Cheszed” betegsegélyező egylet imaházában vezették be annak használatát 1826-ban. A közösség vezetője, Ullmann Gábor (1792-1841 körül) nagykereskedő szerződtette Sulzer tanítványát, Denhof Károly Edét (1798-1840) kántornak, és 1827-ben Bach Józsefet (1784-1866) hitszónoknak, s 1830-ban, amikor Ullmann a pesti zsidó közösség elöljárója lett, elérte, hogy a Király utca sarkán álló hatalmas Orczy-házban lévő hagyományos zsinagóga mellett kapjon zsinagógát a „Cultus”-közösség is. Az Orczy bárók fel is építettek egy zsinagógát számukra, amelyet 1830-tól béreltek ki. Ez volt a magyar neológia, a Dohány utcai zsinagóga elődje. Az ún. Cultustempel vagy Chortempel a Seitenstetten utcai zsinagóga kisebb – 495 fős – mása volt, amit pár hónap alatt épített fel az Orczy-családnak gyakran dolgozó Zofahl Lőrinc (1791-1863) építész. Ezután Ullmann – pozícióját felhasználva – bezáratta az Orczy-házbeli két zsinagógán kívül az összes pesti imaházat.

A Mannheimer által nyitott úton Schwab Löw (1794-1857) pesti rabbi indult el, aki 1836-os megválasztása után mind a hagyományhű, mind a Cultustemplom főrabbijának tekintette magát, s aki éppen a mannheimerista Prossnitz-ból érkezve, és Löw Lipót apósaként a reformerek irányzatához állt közel, életében meg tudta akadályozni a zsidó irányzatok szembenállásának elharapódzását.

A pesti zsidó (ekkor immár) hitközség 1859-ben elhagyta az Orczy-házi Cultustempel-t, és a frissen átadott Dohány utcai zsinagóga lett az új központ. A hitközség irodái is elköltöztek a zsinagóga melléképületébe. De a Dohány utcai zsinagóga nem a biedermeier stílusú Seitensettengasse példáját követte, hanem Bécs másik híres – és a nácik által lerombolt – 1858-ban átadott, zsinagógáját, a mór stílusú és hatalmas Leopoldstädter Tempel-t. (15) Nem véletlen egybeesés, de mindkét hatalmas zsinagógát a nem zsidó Ludwig Förster (1797-1863) tervezte. (16)

* * *

A Seitenstettengasse szimbólum. Szimbóluma a hajdani császárváros zsidóságának, és a Monarchia zsidóságának is. A 19. század közepén, a bécsi „hivatalos” létszáma mintegy 6000 volt, s mellettük még vagy tízezren éltek itt, akik dolgoztak vagy az egyetemen tanultak. Közöttük a bécsi forradalom magyarországi születésű vezetői Adolf Fischhof (1816-1893) és Josef Goldmark (1819-1881), Goldmark Károly (1830-1915) zeneszerző féltestvére. Az 1850-es évek bécsi zsidóságának negyedét a Magyarországról, másik negyedét a Csehországból érkezettek adták. Az 1860-as évek végétől érte el Bécset az a zsidó bevándorlási (zömmel orthodox) hullám, ami egyszerre megnégyszerezte a császárváros zsidóságát, hogy a századfordulóra 175 ezer főre (a lakosság 8,9 százalékára) nőjön a számuk. A birodalom minden tájáról érkezettek első nagy állomása (a Nordbahn vasútállomás és környéke!)  volt a város, útban a polgárosodás, a meggazdagodás vagy éppen Amerika felé. A Seitenstettengasse padjai az európai kultúra szellemóriásait szolgálták Adolf von Sonnenthaltól (1834-1909), Sigmund Freudon (1856-1939), Gustav Mahleren (1860-1911), Arthur Schnitzleren (1862-1931), Ludwig Hevesin (1843-1910) keresztül egészen Elfriede Jelinekig (1946-). A nácik dúlásával óriási érték ment veszendőbe itt is, nálunk is, és apránként, kövekként került, kerül összehordásra a bécsi zsidóság emlékezete a Ringstrassétól a Matzesinselig. Van mit kutatnunk itt nekünk is: vagy a Bécsbe a holokauszt alatt elhurcoltak; vagy a korábban Bécsbe költözött és értéket teremtett magyar zsidók nyomait.

Amint utazni lehet, muszáj ismét elutazni Bécsbe. Ifjúkoromban sokszor megfordultam itt, a rendszerváltás előtt itt szerettem mély levegőt venni. Én sétáltam, beszélgettem, mások a Gorenje akcióban és Trabantban utaztak. A régen és ma is soknemzetiségű város szinte minden negyedét bejárva éreztem: ez a város nem engedi el az embert. A Monarchia minden idehordott értékének visszfénye máig aranyporként ragyog a városon, még akkor is, ha tudom: legendás volt a hajdani bécsi nyomor. Ma ebből mit sem érez a belső negyedeket járó turista. Itt mindig voltak művészek és magamutogató exhibicionisták. Radikálisok, forradalmárok, ellenforradalmárok, liberálisok, royalisták, antiszemiták, szent és valódi őrültek. A videón látott fiatalember a Seitenstettengasséban az áldozattá vált abban a korban, amikor már nem hinnénk, hogy a középkor harci trombitái hívhatnak harcra – mit harcra: aljas orvtámadásra – embereket. Csak remélni lehet, hogy ideológiai fanatikusok nem támadnak nálunk is a Dohány utcai vagy más zsinagógánkra. Ahogy azt is, hogy a határait szélesen kinyújtóztató igaz Európa megtalálja azt a tiszta hangját, amivel túlzengi a feje felett sötétedő viharfelhők égiháborúját.

Jegyzetek

1. https://24.hu/kulfold/2020/11/03/lovoldozes-becsben-terrortamadas-karanten-lezaras
2. https://24.hu/kulfold/2020/11/03/becsi-terrortamadas-galeria/
3. http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/0130.html Magyar Zsidó Lexikon, 122.o.
4. https://en.wikipedia.org/wiki/Isaak_L%C3%B6w_Hofmann,_Edler_von_Hofmannsthal
5. https://de.wikipedia.org/wiki/Stadttempel
6. https://www.deutsche-biographie.de/sfz95975.html
7. https://www.geschichtewiki.wien.gv.at/Stadttempel
8. http://www.architektenlexikon.at/de/1147.htm
9. Sigmund Husserl: Gründungsgeschichte des Stadt-Tempels der Israelitischen Kultusgemeinde Wien. Mit einer Einleitung: Die Zeitgeschichtlichen Allgemeinen Verhältnisse der Wiener Juden. Wien/Leipzig: Wilhelm Braumüller 1906. S. 128 und S. 135.
10. https://en.wikipedia.org/wiki/Isaac_Noah_Mannheimer
11. Arató Mátyás: Orthodox reneszánsz Bécsben https://lativ.hu/ortodox-reneszansz-becsben/
12. Robert S. Wistrich: Jews of Vienna in the Age of Franz Joseph – I. The Community. 24-25. o. Littman Library Of Jewish Civilization (June 29, 2006). ISBN: 978-1904113492
13. A kép forrása: Sigmund Husserl: Gründungsgeschichte des Stadt-tempels der Israel. Kultusgemeinde Wien: mit einer Einleitung, Die Zeitgeschichtlichen allgemeinen Verhältnisse der Wiener Juden / nach archivalischen Quellen von Sigmund Husserl. W. Braumüller, 1906.
14. Grünvald Fülöp – Naményi Ernő: Budapesti zsinagógák. Az Országos Magyar Zsidó Múzeum kiadása, 1949.
15. https://en.wikipedia.org/wiki/Leopoldst%C3%A4dter_Tempel
16. https://en.wikipedia.org/wiki/Ludwig_F%C3%B6rster