Múlt és Jövő a jelenben

A Múlt és Jövő online melléklete

Kőbányai János: 2023. március 15.

A magyar nemzeti ünnep olyan, mint a nemrég lezajlott Purim, nekünk magyar zsidóknak.

Mint egy elnyújtott, sok csalódáson átesett-kiküzdött, s még így  is megkérdőjelezhető happy end mutatja föl magát.

Ugyanis a nagy megmenekülés-emancipáció napja nem jött el, Pozsonyban a népek tavaszán, márc.14.-én, mert az emancipációs szándék hírére kitört „zsidó kravall”-ok következtében – az érintettek „érdekében” – visszavonták a magyar társadalom összes tagját érintő emancipációs jogokat. S nemsokára Pesten sem vették be a Nemzetőrségbe eleinket, – akik bánatukban kivándorlási egyletekben gondolkodtak.

A két oldalról a nemzetre szakadt ellen fenyegetésére (Habsburg hatalom, s frissen kebelre vont nemzetiségek részéről) mégiscsak létrejött az együttműködés. 20 000 magyar zsidó – messze a népességük mértékén túl – részt vett a szabadságharcban, amely megalapozta ittlétünk beágyazottságát. Hogy majd egy Shakespeare tollára kívánkozó drámai fordulattal, a szabadságharc véres leverőjétől, a közben támogató atyává szelídült Ferenc Józseftől kapjuk meg az emancipációs jogokat – sőt: a keresztényekkel egyenlővé emelő recepciós törvényt is. (1895 XLII.tc.). (Mely helyzet – jogilag – alig negyed századot élt meg a numerus clausus-ig. (1920.XXV.tc.)

Ilyen összefüggéseken mélázhatunk el 2023. március 15-én, amikor nem csak a meteorológia, de a világ meteorológia is vihart viharra prognosztizál.

Itt kereshetjük helyünket a megváltozó világrendben, sorsunk sorstalansággá válását elkerülendő.

Ehhez ajánljuk az évek során felhalmozott tudásunkat – azzal a sóhajjal, hogy e ismereteket minél szélesebb körben osszuk meg, lehetőleg a fiatalabb nemzedékeket is bevonva a „kollektív emlékezésbe”.