Múlt és Jövő a jelenben

A Múlt és Jövő online melléklete

Kőbányai János: Beigli koronavírus idejénÉrzelmes és hosszadalmas lábjegyzetek – át lehet ugrani – egy recepthez

Már a legutolsó ajándékok is becsomagolódtak a kedves kis kártyácskával, amelyben biztos szövegrész az ajándékozottak és az ajándékozók nevei. S az utolsó személyes és kollektív e-mail jókívánságok is útra keltek. (Vajon létezik még karácsonyi vagy BUÉK képeslap? – vagy csak az idősebbek emlékezetében?).
Ezért mi sem küldünk ki olyan posztot, ahol valamilyen Múlt és Jövő termék megvásárlására (netán előfizetésére) biztatunk direkt, vagy áttételes – de könnyen dekódolható – célzással.
Hiszen az erők összpontosítása már ráfordult az ünnepi menü elkészítésére. Szerintem nálunk, zsidóknál is, hiszen keresztény környezetben élünk, amelynek aurája alól nem vonhatjuk ki magunkat, pláne, ha kulináris élvezetekkel járnak együtt – melynek a koronája a beigli.
Vajon a zsidók mikor fogyasztják – ha nem karácsonykor? – szinte szakrálisan a beiglit? Ezt a kérdéskört tudományosan azért is tárgyalni kellene, mert tapasztalataim szerint igenis megkülönböztethető a zsidó és nem zsidó beigli. (Remélem nem leszek meg megvádolva ismét „fajelméletességgel”, mint hajdan a régi szép időkben, lásd. Élet és Irodalom, 1996, nov 29, Komoróczy Géza: „Fajelmélet és kiadói jog”.)
A nem zsidó (goj) beigli kalácshoz hasonlít kelt tésztából készül (mint felvilágosíttattam az élesztő a tésztában jóval több, mint a zsidóéban, ahol csak jelzésként szerepel belőle egy morzsányi) és a mák vagy a dió ízesítőként és vizuális csigavonalakban van jelen.
A zsidó beigli ellenben a töltelékre épül. A tészta szinte csak ürügy benne – még csak a keretként sem felfogható, annyira alárendelődik annak, amit egybe illene tartania. Ahogy, induló beigli-teoretikusként megfogalmaztam: ebben is tetten érhető a mohó zsidó élni akarás, amely nem ismer túlvilágot, ezért mindent itt a földön kíván megkapni. Nem különben a 2000 éves tapasztalat is azt diktálja, hogy jobb teljes egészében itt és most kiélvezni, amit a föld örömei nyújthatnak, mert nem tudni mit hoz a jövő. A letaglózóan tömény, de egyúttal sok összetevős bonyolult kifejezésmód vizsgálata persze még messzebb vezetne. (Például a csak a legjobb beiglihez hasonlítható Szomory stílus – gyakorlását és tiszteletét is köthetném bizonyos eredőkhöz.)
Mindenesetre számomra is a karácsonyhoz kötődik a beigli – amikor nagymamám és Bella nagynéném felkerekedtek Kőbányáról (a szerző és a városrész névazonossága nem véletlen), hogy ide (ahol e sorokat írom) Lágymányosra fuvarozzák az utolsó szentestei villamossal a drága – az ünnepi tobzódás után patikamérlegen porciózott, hogy január elejéig kitartson – rudakat. (Hogy másnap, a már sűrűbb járatokkal az adag másik felét már a nevükhöz hűségesebb Klauberékhez vigyék Óbudára.)
A kőbányaiak halála után zavaros idők következtek – nemcsak a finom sütemény ízei, de a családi melegség, összetartozás kötelékei is eloldódtak. Amelynek meghatározó jelentősége – így szokott lenni sajna – csak darab idő elteltével domborodtak ki, mégpedig a fájó hiányérzetben. Csak a kapkodás ideje jött el. Minden féle beiglik begyűjtése karácsony táján, s szigorú osztályozásuk, atyám részéről – amely nála a szuper asszimilánsnál, soha nem érte el a Klauber házban megszokott beiglit. A húgomnak – az (akkor) egyedüli Klauber lánynak – kellett beugrania, és megtanulni Márta nénitől – bátyja feleségétől – a beigli készítést. (Miután kedves rokonai halála miatt, megfogadta, hogy nem készíti tovább süteményeiket.)
Állítólag – nem akarom elhinni – minden recept nélkül, fejből diktálta a receptet, miközben Anna meggyúrta nála az próba-beiglit. (Lehetetlen, hogy ne maradt volna fent valami írásos forrás a Weinberger-Klauber dinasztia ünnepi és hétköznapi receptjeiből – amelyek ki tudja hány évszázadon és nemzedéken alakultak ki, s én még a holokauszt ellenére is részesülhettem ízeiből, noha már nem a kóser változataiból.) (Baal tsuva zsidóként tudtam meg, hogy a holokauszt előtt mind az apai és anyai ágon kóser háztartásból származom. S amilyen hülye vagyok – nem kérdeztem rá – míg lehetett – hogyan és konkrétan miért következett be a törés-változás?)
Így a húgom vette át a stafétabotot,- számára oly frusztrálóan, mert atyám mindig talált rajta kivetni valót, s mert műve soha nem állta ki az összehasonlítást nagymamiéval. Így került a képbe Lázár Fruzsina (Ervin, az író lánya) beiglije, amit apám nem egyszer győztesnek hozott ki, s amely szerinte a megszólalásig hasonlított ahhoz, amit – kivéve a bergen-belseni – „állam költségen”kirándulást – minden évben az anyjától megkapott. Ervin édesanyja zsidóknál szolgált, ott tanulta és adta tovább a receptet unokájának. (Igen, ez a falusi kapocs egy jelentős csatornája a zsidó kultúra beáramlásának az összmagyarba – ezt a talapzatot nem vizsgáltuk, pedig legalább annyira lényeges, mint a magas kultúrában tett hatás.)
Így a két recept-tradíció össze is mosódott – pláne, hogy csak szájhagyomány útján öröklődött.
Az itt – végre! – leírt receptet már héberből fordítottam vissza. Ugyanis izraeli feleségem is megtanulta a beiglit, – atyám is az ő verziójában búcsúzott közel kilenc évtizedig élvezett élet-édesítőjétől.
A jemeni ízlésvilágot is tükröző receptet leírásához már köze van a koronavírus korszakunknak is. Feleségem azzal a tervvel, jött Budapestre, hogy a megmaradt és az új Klauberoknak megsüti a hagyományos édességet a hanukai gyújtásra. Azonban egy nem most (de a közeljövőben annál inkább) kibontandó dráma – előzménye itt:  Csak azért is hanukai csoda koronavirus járvány idején – következményeként – a gyors, és a PCR teszt különböző fertőzöttségemről szóló hírei miatt lemondtuk minden közösségi találkozásunkat. Így roppant mennyiségű beigli-kincs maradt gazdátlan, amit barátaim között osztottam szét. Hogy majd a karácsonyi előzetes ajándékok nyomán nyomatékosan érkezzenek a kérések, hogy küldjem a receptet is.
S mivel a Klauber archívumban már hiába kerestem nyomát – kénytelen voltam a hanukai szünet lejártával visszatért feleségemet WhatsAppon meginterjúvolni.
S ha már leírtam (s húgommal ellenőriztettem – aki megállapította a jemeni nüansz-fejlesztéseket) sietek is itt megosztani.
Hiszen mi lehet vigasztalóbb, mint visszarepülni a gyermekkor ízeihez – amikor a világ kerekebb és egészebb volt.
Az illusztrációként szolgáló rudak már Izraelben készültek. (Noha magyar nyersanyagokból is – különösen őrölt mákból kellett bőven pakolni, mert a feleségem szerint ez nem csak jóval olcsóbb, de jobb minőségű is.) Nekem készültek, a szerencsés Klaubernek – de ezúttal csak virtuálisan á la zoom – élvezhetem. Ugyanis az omicron offenzíva következményeként az izraeli légtér lezárása miatt ki tudja milyen távolságra kerültek ízlelő bimbóimtól.
Beigli recept
1. Tészta

600 gramm liszt
400 gramm margarin/vaj – lehet vegyesen is, a feleségem a vajat részesíti előnyben
200 gramm cukor (Vagy másfél pohár cukor – pohár alatt IKEA bögre mértékegység értendő, nemzetközi standard)
2 tojássárgája
1 evőkanál tejföl
és: hangyányi

élesztő (max: 10 gramm)
rum
Összegyúrjuk és egész éjjel hagyjuk pihenni
Öt egyenlő részre osztjuk
2. Töltelék
2 pohár víz
200 gr cukor
a./ Mákos
A vízbe kevert cukor forrásig fő egy lábosban, majd ebbe öntjük bele:
3 csomag mák (600 gr)
100 gramm dió
2 csomag vanília por
mazsola – ízlés szerint
2 vastag héjú citromról, – amit lereszelünk
kis jófajta házi lekvár két evőkanállal, v. ízlés szerint
lehet egy kávéskanál kókusz reszelék is
Ha lágy a töltelék, egy kis fahéjas kekszet lehet belemorzsolni
S még ízlés szerin: kevéske vaj, méz és rum
b./ Diós
Itt csak egy pohár víz
És egy pohár (ugye IKEÁ-s) cukor
Fél kiló dió
Evőkanál tejföl
Narancshéj reszelék
Egy csomag vanília por
A mákost és dióst csinálunk akkor természetesen dupla tésztában, azaz 5-5 tekercsben gondolkodunk.
A kinyújtott tésztába beletekerjük a tölteléket.
A tekercseket bekenjük 2 tojássárgájából kikevert fedőréteggel. Megvárjuk míg ez megszikkad, s betesszük a sütőbe.
150-180 fokon sütjük – időt nem lehet mondani, mert minden szerkentyű más. Figyelni kell, hogy mikor kész.