A 2021-es év végén és a 2022-es elején miért vagyok itt, Budapesten és Nagybörzsönyben, s miért nem, mint terveztem, Izraelben? A feleségemmel eltöltendő az év végi ünnepeket, ami egyedül maradva – még ha nem is zsidó ünnepek – magányosságba lasszóz.
A heurékával kiabáltam el – túl korán – megszabadulásomat a Covid-tapasztalattól, amelyet valahol, újságíróilag is kötelezőnek éreztem megkóstolni, ha e korszak krónikásának szegődtem.
Na, de nem ennyire.
Ugyanis, amikor a villamossal a reptéri buszhoz igyekeztem a hanukára érkezett feleségemért, ért el a házi orvosom telefonja a hírrel, hogy a kedves, szkafanderes kislány által tőlem vett PCR teszt pozitívat mutat, ellentétben a gyors tesztje negatív eredményével, amely oly felszabadítólag hatott rám. „Most megyek ki a feleségemért a reptérre!” „Akkor forduljak vissza.” „Azt nem tehetem.” Sőt, vele is csak otthon, a taxiból kiszállva közöltem a rossz hírt. A teszt-(fel)jelentés alapja szombaton készült, most meg már szerda van.” „Menj el egy patikában kapható gyors tesztért, aztán meglátjuk.” Még elcsíptem zárás előtt egy patikát, elvégeztem magamon az orr-piszka műveletet, s szívdobogva vártam ki a negyedórát, amíg az üzenőfal szelencén megjelent a negatívságomat tanúsító két vonal. Úgy határoztunk, hogy egymással szemben egészségesnek nyilvánítom magamat, de lemondjuk a családi és baráti hanukai meghívásainkat, s a zsinagógába sem megyünk el. A hanukai szünet lezárultával, amikor hazautazott a feleségem, s a repülőre felszállást biztosító tesztje negatív lett, – példás bizonyítékot szolgáltatva, hogy nekem sincs semmi bajom. S amúgy is lejárt bőven egy újabb 10 nap. Ez persze találgatás-homály. Ugyanis nincs szabályozva, hogy aki átesett a Covidon, mikortól számít egészségesnek? Mikor mehet emberek közé? Mikortól nem fertőz? Ki üti rá a magával és másokkal szembeni immunitás kóserségi pecsétjét? Én, magam.

A híreken függő döntéssel, hogy jobb most megvenni a repülőjegyet, s kicsusszanni Magyarországról, mielőtt Izrael szempontjából – is – bepirosodunk. Hiszen ez várható a döntés nyomán, amely a szomszéd országokkal, de Európa javával éles ellentétben, nem kívánja korlátozni a magyar népet karácsonyi és szilveszteri tradíciói ki- és megélésében. E bölcs (ez nem föltétlen irónia) döntésnek megfelelően – mint megtudtam – hat légitársaság ontotta az izraeli turistákat Budapestre, – ugyanis csak izraeli állampolgársággal rendelkezőeket engedtek be/vissza a Szentföldre. Tehát legott megrendeltem a repülőjegyet, elsiettem ezúttal egy drágább orr- és torok piszkatúrára, s onnan egyenest vonatra szálltam, hogy elzárjam a nagybörzsönyi (menedék)házamban a vizet – hiszen ki tudja mikor térhetek majd vissza az előbb-utóbb menetrendszerűen leálló repülő közlekedés miatt. (Persze csak oda tartó jegyet vettem.) Három órát töltöttem szeretett falumban, boldog új évet kívántam a szomszédaimnak, s megittam egy konyakkal kísért kávét a teraszomon a decemberi tavaszi napsütésben az érzékeny búcsút nyomatékosítva: „milyen jó itt” -érzésben.

Aláírtam!

Lehet ez lett a vesztem, mert a bőrönd összekészítése közben e-mailen érkezett a labor teszt – a Fentlévő közbenjárására: „Ha ilyen jól érzed magad ….” – egy pozitív teszt-bélyeggel. S egyben karanténba is csukott, mert erkölcseimhez kézbesített ítéletet kaptam, hogy minden szimptómám ellenére – a szaglásom is visszatért – Covidos, azaz a  kórt továbbterjesztő állapotban leledzek. Noha még a nagy nehezen elért – a háziorvos széttárt kezű javaslatára – a Covid ambulancia (László kórház) orvosa szerint is: az orrban elhalt vírusok akár hónapokig is pozitívra alakoskodhatják a tesztet. A Szentestére eső sabeszra sem mehettem közösségbe, noha részletes leírásom alapján a rabbi omen-t mondott a minján érdekében is. De még nincs veszve a Szilveszter! A trombita zaj, és agresszívan lövöldöző tűzijátékok elől kikatapultálás lehetősége. A karácsony utáni első munkanap tesztelés: aztán let’s go kontinensváltás. Azonban a december 27-i teszt eredménye (amikor leszurkoltam érte a 16 000 Ft-ot, már világos volt számomra) csak Nagybörzsönyig engedett utazni – mert időközben leállt a légiközlekedés, s a budapesti fényekben fürdőző izraeliek hazazsuppolódtak – van, aki csak három napos otthoni, de pár százuk tíznapos, hatóságilag kijelölt karanténba.

S miközben kényszeredetten átrendeztem az éveleji programomat, s fél szemmel a növekvő megfertőződési mutatókat és az összeomló egészségügyek híreit követem a tanácstalanul vitatkozó szakértőket és politikusokat megszólaltató Arutz 12 TV adón, és az online sajtóban, nem értem, hogy dafke most, 2022 hajnalán minden utazási korlátozást miért oldottak fel Izraelben? (Hasonlóképp Nagy-Britanniában is.) Mi ez? Az egyre nyomasztóbban érzékelhető káoszon kívűl? (Most, amikor kopogom ezt a krónikát kétkedik a Haaretz címlapja:  

 Az egymásnak (a logikának) oly ellentmondó intézkedések vajon annak az elismerése, hogy nem sikerült az emberi erővel, a modern tudomány fegyvereivel legyőzni a járványt – akkor haljunk meg úgy, mintha nem történt volna semmi. Igazi pokoltánc!
AZ!
Muszáj a ritmusát felvenni?
Inkább:
A börzsönyi erdő nyugalma, a Dunakanyar fensége, s Visegrád mágikus deleje, termelői piacának (bizony, nem a sötét) középkori bensőséges melege. Ha másvilág, akkor legyen ez! Ezt az elvonultságot, nyugalom keresést kívánjuk nektek.
Amíg a tomboló (vírus)vihar – úgy látszik nem tehetünk ellene semmit – magától, ha igaz (omicron)kardjába dől-mutálódik.