Kőbányai János: Legyen emléke áldott: 75 éves lenne Somló Tamás

A beatgeneráció – előadók és közönségük – megkezdte csoportos átköltözését e világról.
Hová? Ez, mióta a világ világ, pontosabban emberi világ, örök kérdés. Azonban e
világnak egy szelete ismert. A szellemi világ, ami a túlélők emlékezetében él. S amely –
továbbadva a nem szemtanú utánunk jövőknek, de a révükön: (örök)élővé válhat.
Minden bizonnyal közéjük tartozik Somló Tamás megannyi magyar beatzenekar tagja,
zenésze, énekese. (De azért legemlékezetesebb bandája a Locomotiv GT.)
Somló Tamás sírja a Kozma u. 6-ban, azaz a „Pannon temetőben” (Lásd. Gergely Ágnes
hallhatatlan verse refrénjét) található. Szüleim sírja meglátogatása után, ahol húgommal
és unokaöcsémmel évente néhányszor elmondjuk a kaddist, az ő nyughelyére is
elzarándokoltunk, hogy ott letegyek rá egy kavicsot. (Ahogy más szerzőimére és
barátaiméra, vagy mestereimére is.)
Ha van szcéna, a beat(rock, pop, jazz) az, ahol nem nézzük ki zsidó és ki nem? (Eleddig,
mert most már ez is kezd számontartattni a magyar társadalom végzetes széthasadása-
forgácsolása folyamatában.) Ugyanis a beat igazi „népfrontja” volt az a szelep, amely a
Kádár-rendszer kuktájából kiengedte a gőzt, s egyúttal azt fogyaszthatóvá is puhította.
Ha valahol, akkor itt, ebben a közegben nem számított, hogy ki honnan jött. (S hová tér
meg.) Sok-sok művészeti ágban itt volt a legteljesebb összeforrás, alkotó
megtermékenyülés zsidók és magyarok között. Lehet, ezért is volt oly magas benne a
zsidó fiatal tehetségek – mindannyian másodgenerációs holokauszt túlélők – részvétele.
S, hogy a magyar történelem során először és utoljára a magyar népnek gyarmatai
lehettek – Európa keleti része magyar (pop)gyarmatnak számított jó két évtizeden
keresztül.
Az egyik legsokszínűbb beathősünk (sír)emléke előtt – fedett fővel – meghajolva, ezt a
soha vissza nem térő nagyhatalmi – mert a művészet hatalma által – megvívott
hőskorunkat is siratjuk.