Múlt és Jövő a jelenben

A Múlt és Jövő online melléklete

Kőbányai János: Március 15. Jeruzsálemből nézve

Március 15.-e nemcsak azért a leglényegesebb nemzeti ünnepünk, mert ehhez a dátumhoz (1848. márc. 15.-éhez) köthető Magyarország ki(át)lépése a feudalizmusból a modernitásba – egy szabadságharc, s majd az abból eredő bölcs „kiegyezés“ révén – hanem azért – is – , mert ez az évente visszatérő alkalom majd’ minden rendszerben – legpregnánsabban a Kádáréban – új és új, lázadó tartalmakkal telítődött meg, amelyek a múltból merítve, rá hivatkozva követeltek – forradalmi, vagy csak javító-reformáló – változásokat.
Aligha tévedek, hogy 2026-ban a kokárdákkal az utcára vonulók gondolatai és érzései nem a márciusi ifjak körül forognak – a Pilvax kávéház sem létezik már (hogy engedhette ezt meg magának az ország? – amíg üzemelt, Györe Balázs barátommal ott fogyasztottunk e jeles napon egy deci vörösbort, Petőfi verseket fölolvasva) – hanem, szinte háborús hangulatban feszülnek egymásnak a rendszer-folytatás, vagy rendszerváltás elkötelezettjei.
Miközben Magyarországot két oldalról is átöleli a harmadik világháború beindulásának előrengései, s már napi szinten fojtogató gyilkos ölelése. Mely helyzet éppen nem az egymás elleni demonstrációk szám- és lejárató háborúiban kellene kibontakoznia, hanem a világropogtató veszélyhelyzet minél veszteségmentesebb föloldásában.
Azonban, mindenről – oly, „nekünk Mohács kell“-tragikusan, szó sincsen.
A fejünk felett – e már az arcunkba is – összecsapó hullámokat és következményeiket darab ideje a Purimiból Pészahiba fejlődő háború jeruzsálemi frontjáról, vagy inkább őrhelyéről szemlélhetem.
Ritka – s csak e szempontból – áldott tanú-helyzet.
Ugyanis egy olyan szirtről szemlélődhetek – naponta többször is leszaladva (sántikálva) az óvóhelyre – amely ugyan egy tenyérnyi haza sorsa-sorstalansága kifejletére nyit perspektívát, – azonban globális kiterjedéssel és következményekkel.
Választani, lépni. Helyesen választani, helyesen lépni. „Nemzethalál“ vagy a nemzet felemelkedése, s vele tartós fennmaradása között. A kérdés – itt is – ott is – előttünk áll a maga kételyeivel és buktatóival.
Csak egy dolog biztos: az idő. A választás ideje most zuhant ránk. Akár a reformkort – a magyar történelem legprogresszívabb korszakát és értelmiségét megkoronázó 1948. márc. 15.-én. S akár a korántsem ilyen nívós rendszerváltás utáni túlérését valamely irányba elmozdító mában.
A magyar zsidóság is az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban lépett be a magyar történelembe – szintén nem egyértelmű, tépelődő fontolgatás után. Java részük a a magyarság pártján és oldalán. Azonban korántsem volt egyértelmű és kockázatmentes ez a választás, hiszen 1948 „zsidó kravallokkal” indult, s majd egyedül a zsidókat nem vették be a Nemzetőrségbe. Ezért ennek a pandan -nak – eleink először kivándorlási egyleteket szerveztek, majd mégis beálltak Kossuth mellé – a Horthy korszakot és végkifejletét tekintve megvan a maga örök hangsúlya.
Ami szintén megannyi választ és választást vet fel – igaz, ma globális szinten, amikor a zsidóknak – a magyar zsidóknak is – két hazáért és választásaiért doboghat és aggódhat a szíve.