Megint megtelt a „Kozma utca 6” (ama temető Pannoniában) ravatalozójának előtere, újabb zsidó hírességnek mondtunk isten hozzád –ot. Most nem – csak – a szeretett barátot, de a magyar kultúra kivételes képviselőjét is búcsúztattunk – az iskola teremtő iskola alapítót, a világ színpadjai hősét is, akiről számtalan nyelven, számtalan nyelven a zsenije mellett leírták, hogy magyar. Vajon meddig tart majd itt ez a sor, itt Pannoniában? Meddig tart a teremtő magyar zsidó hozzáadás, mindahhoz, ami magyar kultúra?

Markó Iván is belépett a dicsőséges sorba és társaságba – itt Kőbánya, repülőgép zajos peremén. Az űr, amelyet jelentősége hagyott még jobban fokozza a veszteség súlyát – hogy nem sokáig tart már ez a gyászünnep sor, amelyet nem ellensúlyoz azonos számú születés-gyökéreresztés. Schőner Alfréd is Jeruzsálemben találkozott Markó Ivánnal, – ez az egyezés, több mint véletlen. Inkább, sors, vagy sorstalanság. Mert, ha Izraelben talál hazát, akkor mindketten jobban járnak – Iván is, Izrael is. Láttam az iskolát, amit ott kezdett felépíteni ama Győri balett tapasztalatával – s láttam lelkes diákjait. S itt pedig mivé foszlottak utolsó évtizedei? Ki a felelős értük? Ezen még a megrendült emlékőrzés- építés során is hasznos lenne elgondolkodnunk.

Aleszja Popova búcsúzik mesterétől

Balerinák a búcsúztatók között

Hasznos? Életmentő! Drága Iván – mind két nagy példád velünk van – ez őrzi, pallérozza az időt, amit itt nélküled töltünk idelent, ama nagy viszontlátásig.