Múlt és Jövő a jelenben

A Múlt és Jövő online melléklete

Kőbányai János: Purim koronavírus idején

Minden kedves barátjának, olvasójának kellemes Purim-ot kíván a Múlt és Jövő. Ezzel a rutin jókívánsággal pipáltuk a zsidó év első nagyünnepét menetrendszerűen – egy Hámán táska süteménnyel, vagy egy jobb purimi maszkkal illusztrálva az alkalmat.
Ez a menetrendszerű gesztus most – koronavírus idején – teljesen antitradicionális. Ugyanis a fenyegetettség zavarában eltöltött purimunk kezd tradícióvá válni. Már a tavalyit is a Covid támadása idején (nem)ünnepeltük. Sőt: Izraelben a félig-meddig betiltott, vagy nem ajánlott alkalom titokban vagy nyíltan mégis megtartása szórta szét igazán a vírust, hogy nyomán elkezdődjön a mai napig tartó össznemzeti pokoltánc – a maga mindennapi, és emelkedő tendenciájú halálozási és megfertőzöttségi rátájával. Ma a világ legnagyobb számban beoltott népe a halálos veszélyből történő csodás megmenekülés emlékezetét a legszigorúbb „szeger”-ben (elzárásban) fogja tölteni.

Purimozó gyerekek ma egy lodi általános iskolában. Eti Ruso képriportja

Purimozó gyerekek ma egy lodi általános iskolában. Eti Ruso képriportja

Ahogy ilyentájt elmélkedni szoktam – minek tagadnám: rutinszerűen – a zsidó öröm-karnevál ünnep is felidézi históriánk (azonosságunk) legidőtállóbb elemét – a népirtással fenyegetettség traumatikus szorongását, amiből a monda elbeszélése szerint Eszter szépsége és Mordeháj bölcsessége az utolsó pillanatban kimenekített bennünket, mert team munkájuk során sikerült meghiúsítaniuk Hámán gyilkos ambícióit. (A Bibliának ez az egyetlen könyve, ahol nem szerepel a Föntlévő az elbeszélésben.
Azonban itt és most oly anakronisztikus – ha nem paradoxon: ünneprontó – a megszabadulás érzésébe beleélni magunkat. Amikor – kiszakadva a mindennapok nyűgeiből és nyilaiból – egy néhányezer éves happy end-el végződő sztorit idézünk fel, s érezzük át, mintha a mi nemzedékünkkel történt volna a csoda.
Hiszen egy végtelenül hosszú éve nincs semmi happy end-víziónk, sőt: még csak nem is dereng ilyesmi az alagút végén.
Benjamin Nethanyahu arra kéri népét, hogy fogja vissza magát ezen a tavasz-ünnepen (a mohácsi busók most vajon mire készülnek?), azért, hogy majd egy hónap múlva mindenki zavartalanul telepedhessen le a peszahi asztal mellé.
De hát egy egész évet vergődtünk át ilyen ígéretek jegyében – ünnepről ünnepre.
Az biztos, hogy Magyarországon a mai emelkedő megfertőződési adatok (a szennyvizekben is) nem ígérnek idénre sem gondtalan megszabadulást-megváltást-felszabadulást. Épp ellenkezőleg: csak a hatványozódó rosszkedvet és tendenciát, amelyre még rárakódik a politika gyűlölet-birkózásának az erjedt izzadtsága.
Izraelben tavaly is választás követte a Purim-ot, most sincs másképp. A negyedik választás két éven belül – aminek az a latolgató prognózisa, könnyen elképzelhető, hogy ötödször is az urnák elé kell majd járulni. Azaz a zsidó állam polgárai demokratikusan – a demokráciájuk megengedi nekik – minden évben karneválozhatnak, szórakozhatnak saját felhatalmazásuk alapján és nemkülönben saját költségükre, hogy illúzióikat szabadon kiélhessék. Anélkül, hogy e mámorból huzamosabb időre föl kellene ébredniük. Nem úgy, mint humorérzék nélküli fantáziátlan magyar kortársaik, akik négyévente sem kergethetnek ábrándokat, mert a leváltani hivatott (ön)jelöltek nincsenek felvértezve nemhogy egy Rodolfo ügyességével, de egy vásári mutatványoséval sem. Nem kell „nézni a kezüket” (Rodolfo mondása produkciója közben), hogy akár csak egy estére is előhúzzanak cilinderük mélyéről egy összecsomózott selyemsál folyamot, vagy egy akár egy rövidke napig is hitelesen elringató écát, vagy a változás ígéretének fehér galambját.

Az Eretz Nehederet műsor purimi kulönszámában, amint Bibi Nethanyahu beoltja Hafez Assadot

Bibi Netanyahu a közelgő március 23-i választásokról