Az elmúlt hetekben töltötte be Török Ádám, a magyar beat egyik legjelentősebb hőse a 75. évét. Amit azért nem mertünk ünnepelni naptár-pontosan, mert azokban a napokban annyian mentek el nemzedékéből – nála fiatalabbak is. Nem lehet a hosszú és tartalmas életet ünnepelni, amikor ez annyi társánál oly tragikus egymásutánban éppen megszakadt. Majd a tömegkatasztrófák fogták le a baráti ölelésre nyíló karokat. (A háború katasztrófája már mindennapos rutinná kopott.)

Most gyorsan sietek Török Ádámot köszönteni, ki tudja, holnap milyen gyászos esemény forrasztja be a szánkat.

Ádám művészetének nemcsak én vagyok évtizedek óta méltató tisztelője, hanem ő is a Múlt és Jövő barátja, több rendezvényünket kísérte fuvolajátékával. Példája vigasztalóan megerősítő, mert nemzedéke hangját úgy tudja megszólaltatni, hogy az nem az olcsó nosztalgia sokadszürete, hanem megtalálja az utat és formát, amely hűen őrzi az őt megszülő korszakának progresszivitását, hogy autentikusan plántálja át ezt a színt, virágot más(új)fajta idők és humuszok televényeibe.

Török Ádám egy ilyen nagy összegzésre, felmutatásra készül (próbál) túlélő bandmate-jeivel. Minek hazudnánk könnyelműen: ez a (beat)ünnep ritka, s minden bizonnyal egyedi búcsú alkalma lesz. Ama nagy generációé, amely megkezdett egy másfajta létformát: az emlékekbe a kultúrába történő beleszövődést – a live performance-t a fiatalabbakra bízva.

Ezen a nagy banketten, mi is ott leszünk. S nemcsak közönségként.

Erre az alkalomra igyekszünk megjelentetni (az e-könyvben már létező) összegzésünket a beatkorszakról, amelynek Ádám az egyik főszereplője.

Hisszük, hogy zenészek és közönségük e felemelő és méltó találkozása lesz az alkalom.

Amikor nem új híveket toboroznak egy eszme, egy életérzés számára, hanem ezeket a megnyert eszmékben és életérzésben életüket leélt hívőknek nyújt még egy nagy, ráadás legitimációt.