Még darab ideig nem vethetjük az internet óceánjába a rutinból egy-egy jeles nap alkalmából az ünnepi üdvözletet, – mint most, a 2022-es év végén a hag szameah hanukkát.

Két éve a Koronavírus járvány –  azaz a természet – zökkentett ki ebből a naptári dátumokhoz kötött szakaszolásából, hogy azóta se tudjunk visszatérni a megszokott ritmusunkba. Nevezetesen, hogy az ünnep egy régi, mítoszokba vesző eseményre emlékezés legyen, amely leginkább a hétköznapok nyűgeiből való kiszabadulásra nyújt alkalmat, evéssel-ivással, meghitt együttlét keretében.

Most azonban a (tömeg)gyilkos természettel a nem kevesebb nyomorúságot ránkzúdító háború (ama ukrán) vetélkedik, amely ugyan szintén az emberi életek millióit vette célkeresztbe – de (sajna) az ember által.

A hanukka – a maga nyolc napon keresztül meggyújtott gyertyáival – a csodáról szól. S egyben a történelem tapasztalatáról is, hogy azonosságunk megvédése érdekében a csoda is mellénk szegődhet, ha igazságunkba vetett hitünk kellően eltökélt. A hanukka hagyománya örök biztatás a zsidóság számára, mert a Makkabeusok felszabadító harcai alapozták meg a független zsidó államot az időszámításunk előtti 167-ben, hogy az ugyanezen azonosság igazságába vetett hit az időszámtásunk szerinti 1948-ban – de hosszantartó, keserves nemzedékről nemzedékre araszolgatás után – megismételje és betöltse a csodát. (Csak legyen tartósabb, mint a Hasmoneusok produkciója.)

A csodákkal kevésbé operáló történelem azt példázza, hogy az önálló zsidó állam (s vele maga a zsidóság) nagyhatalmi Pax Romana -k, és Pax Americana-k függvénye. Ez a helyzet látszik most megismétlődni oly fenyegetően – számunkra, a makkabeusok kései-mai leszármazottainak számára. Azaz – feltehetőleg ez az egyik legalapvetőbb ismérve – a zsidó nép sorsa és oly tragikusan gyakori „sorstalansága” az emberiség adott világuralmi helyzeteihez, s az emberi nem állapotához van hozzáláncolva.

Tehát a csodának, a győzelemnek nem csak a zsidó nép, hanem az egész emberiség vonatkozásában illene lejátszódnia. Azaz az Emberben lakozó Rossz ellen kellene győznie végérvényesen, vagy legalábbis tartósan. Hogy egyszer s’ mindenkorra megszűnjön a háború, azaz a gyilkolás kultúrája és opciója, ama messiási ígéret beharangozta Jó általa. Hogy ne legyen olyan konfliktus, amelynek a so called „megoldása” százezrek lemészárlása, milliók szenvedése, s még számosabb milliók egzisztenciális ellehetetlenülése árán valósulna meg. Hogy ne tűrjenek meg emberfiát a felelős pozícióban sehol, aki ennyi gyászos példa, ilyen véres 20. század után ezzel az emberiség elleni merénylettel áll elő, s őrült parancsát végre is hajtják.

Hogyan ünnepelhetnénk, hogyan bújhatnánk ki a hétköznapok béklyójából, ha a szomszédban minden nap ezrek pusztulnak el, ha milliók fáznak és éheznek, menekülnek? – mint a csodaváró-kívánó próféta Jehosua ben Joszéf, aki szintén menekültében született – útközben egy istálló jászlában.

Igen, fel kell, hogy függesszük – legalább lélekben – az ünnep dátumra sorjázó derűjét és melegségét. Mert tétje van, hogy eljöjjön – akárcsak a szokássá kiürült rutinja.