„..Lőwinger Magda 1921. április 8-án született Sárváron. Szülei Lőwinger Jakab és Spitzer Jozefin, 12 gyerekük volt (egy elhunyt még a háború előtt), Magda volt a legfiatalabb. Fivéreit mind besorozták munkaszolgálatosnak és marhavagonokban elvitték őket az orosz frontra, ahonnan egy sem jött vissza (köztük apám, Lőwinger Viktor se). „Most már mi is tudjuk” című versében szívrendítően írja le, hogy mi történhetett testvéreivel, bár ugyanebben a versben szót ad annak a reménynek, hogy megint látni fogja őket.
Miután kilakoltatták a család megmaradt részét és embertelen körülmények között tartották őket a szabad ég alatt, esőben, szélben, a környék többi zsidó lakosával együtt 1944 nyarán bezsúfolták őket is a marhavagonba és elvitték őket Auschwitzba. Számtalan leírás van arról, hogyan válogatták az embereket a megérkezésnél; azok akiket a jobb sorba irányítottak, életben maradtak, a bal sor a gázkamrába vezetett még aznap. A túlélők nagy része valószínűleg nem tudta, hogy mi történik családjukkal, akik a másik sorba mentek; Magda verseiben több utalás van arra a reményre, hogy anyját viszont fogja látni és együtt mennek majd haza. (Másoktól hallottam, hogy szülei nem élték túl a többnapos utazást.)
A Lőwinger családból csak három lány élte túl a deportálást: Magda, Irén és Ella. Mindhárman férjhez mentek a háború után: Magda megtalálta lánykori barátját, Bognár Ernőt, aki túlélte a munkaszolgálat megpróbáltatásait (de elvesztette egész családját), két nővérét özvegyemberek vették el, akiknek családja elveszett a Holokausztban. Az esküvő után 1945-ben Magda Sopronba költözött a férjével, visszakapták a Bognár család házát.1948-ban valaki figyelmeztette Ernőt a munkahelyén, hogy másnap le fogják tartóztatni, mert nem akart belépni a kommunista pártba. Még aznap este becsomagoltak és kétéves kisfiukkal átgyalogoltak az osztrák határon. (Sopron egy határváros, Ernő jól ismerte a környéket.) Hosszú ideig élték a menekültek életét, Ernő átment Franciaországba munkát keresni, később családja is csatlakozott hozzá Ausztriából. Közben kérték a bevándorlási engedélyt Ausztráliába. Mikor végre megkapták és a hosszú hajóút után megérkeztek Sydneybe, a nehézségeknek nem volt vége: a városban lakáshiány volt, csak nagyon nehezen lehetett lakást kapni, közben Magda második gyerekét várta. Évekig tartott, amíg valamennyire talpra álltak, de három gyerek után valahogy Magdának sikerült egy női divatáru boltot nyitni egy elegáns vásárlóközpontban. Az üzlet sikeres volt, idővel kinyitott egy második boltot. Se a családja, sem ismerősei nem sejtették, hogy ő valamikor verseket írt.

Ausztráliában élő unokatestvéreim ezeket a verseket szüleik halála után találták csak meg és átadták a kéziratot a Holokauszt Múzeumnak Sydneyben; ott fotokópia formájában megtekinthetők az angol fordítással együtt. Én csak a közelmúltban hallottam ezekről a versekről itt Kanadában és az indított arra hogy elküldjem azokat, hogy ottani kiadásban magyar nyelven is elérhetők legyenek. (…) Gyerekkoromban két nyarat töltöttem vele és családjával Sopronban és évekkel később Kanadában vendégül láttam őket, amikor odajöttek látogatóba. ….”

(Lantos Róberttel való levelezésből)

A Jom ha soá alkalmából Lőwinger Magda Álom című versét közöljük itt az online-on, (kéziratban és legépelve) a többit pedig a Múlt és Jövő 2022/2-es számában, ami a Könyvhétre (június második hete) jelenik meg.

Lőwinger Magda: Álom (legépelve)