Róna Péter (Budapest, 1871. május 13. – Budapest, 1945. (február-március) evangélikus értelmiségi családban született Rosenfeld Péter néven (nevét egyetemi évei alatt 1892-ben magyarosította).
1889-től a bécsi orvoskaron illetve Heidelbergben tanult, 1895-ben tett Bécsben orvosdoktori vizsgát, majd a bécsi, berlini, boroszlói, párizsi és berni egyetemi klinikán folytatott tanulmányokat. 1899-től Berlinben vegytant tanult, és 1903-ban szerzett e tudományból bölcsészdoktorátust. Wolfgang Pauli (1869-1955) vezette be a modern kolloidkémiába, majd Emil Fischer (1852-1919) és Emil Abderhalden (1877-1950) mellett a berlini egyetem kémiai intézetében kapott kutatói állást. 1905-től a berlini állatorvosi főiskolán tanársegéd, illetve 1906-tól a berlini Urban-kórház élettani-vegytani laborvezetője. Itt ismerkedett össze Leonor Michaelisszel (1875-1949), akivel 1926-ig, Michaelis amerikai emigrációjáig szoros baráti és munkatársi kapcsolatban állt. Az I. világháború alatt az osztrák- magyar állampolgár Róna a Seebad-Mariendorfi tartalékkórhában teljesített szolgálatot. 1916 és 1918-között pedig harci gázokkal és katonaorvosok képzésével kellett foglalkoznia a berlini Vilmos Császár Akadémián.
Róna még berlini tanulmányai idején – időlegesen hazatérve Budapestre – 1903-ban megnősült, felesége Sklarek Erzsébet (1872-1945) mesekutató és fordító volt, aki a 20-as évek elején több mesekönyvet adott ki és fordított magyarra, illetve magyar népmeséket ültetett át német nyelvre. Házasságukból gyermek nem született.
A háború után Róna Berlinben újrakezdhette mind kórházi, mind pedig a Vilmos Császár Egyetemen végzett tudományos munkáját is. 1920-ban a vérben megfigyelt ionosztódásról írott élettani dolgozatával habilitált a berlini egyetemen. 1922-ben kinevezték az orvosi kémia professzorának, és egyidejűleg megbízták a Patológiai Intézet vegyi laboratóriumának vezetésével is.
1933-ban zsidó származása miatt Rónát kényszernyugdíjazták.
Öt éven át a náci Berlinben élt, ám az egyre fenyegetőbb helyzet elől 1939 nyarán, még a háború kitörése előtt, több mint 40 évi távollét után hazatért Magyarországra, ahol Budapesten, német (!) nyugdíjából élt 1944-ig. A német megszállás idején egy újlipótvárosi svéd védettség alatt álló, valószínűleg Katona József utcai csillagos házban talált menedéket. A 73 esztendős tudós, feleségével együtt 1945 februárjának végén vagy márciusának elején, vagyis már Pest felszabadulása után halt meg ismeretlen okból, egyes források szerint a házaspár együtt öngyilkos lett. (A Leopoldina archivumának közlése szerint Auschwitzban haltak meg, ez azonban már csak azért sem lehetséges, mert Rónáék a védett házba már Auschwitz felszabadulása után kerültek.)
Róna Péter korábban alig kutatott, ám nagy jövőjű szakterületeken végezte tudományos munkáját, és remekül választotta ki tanítványait is, akik szinte mind jelentős karriert futottak be későbbi életük során. Különösen az enzimkutatás, a kolloidkémia és a biokémiai analízis terén alkotott maradandót.
Több könyv és tankönyv társszerzője volt (pl. Methoden zur Entweissung von eiweisshaltigen Flüssigkeiten. In: Handbuch der biologischen Arbeitsmethoden. Abt.1. T. 8. Berlin-Wien, 1922., Praktikum der Physiologischen Chemie Theil. 1. Fermentmethoden, Berlin, 1926, 1931, Fermente der Verdauung. in: Handbuch der normalen und pathologischen Physiologie. Bd.3. Berlin-Wien, 1927., Esterasen. In: Handbuch der biologischen Arbeitsmethoden. Abt Abt.4., Tom.1.. Berlin-Wien, 1927., Praktikum der physiologischen Chemie : Teil 3. Stoffwechsel und Energiewechsel, Berlin-Wien, 1928, Praktikum der physikalischen Chemie insbesonder der Kolloidchemie für Mediziner und Biologe. Berlin, 1930.)
Munkássága szinte kizárólag német nyelvű volt, bár az I. világháború előtt, sőt még a huszas évek elején is publikált magyar nyelvű szakcikkeket a Magyar Orvosi Archivumban és a Budapesti Orvosi Újságban. 1918-ban a budapesti Orvoskar Élettani Intézetének vezetőjeként, Tangl utódaként az ő neve neve szóba került, ám az állást végül nem kapta meg.
Mint folyóiratszerkesztő és tudományszervező is maradandót alkotott: 1920 és 1934 között ő szerkesztette a Berichte über die gesamte Physiologie und experimentelle Pharmakologie című világszínvonalú biokémiai szaklapot. A Leopoldina Akadémia (1922) rendes, a Finn Orvostársaság pedig tiszteletbeli tagjává választotta. A szakirodalom máig a biokémia egyik úttörőjeként és megalapozójaként tartja számon.
A Leopoldina elnöksége 2009-ben a hallei akadémiai épület udvarán sztélét emeltetett a nácizmus idején meggyilkolt tagok emlékére, az oszlopon Róna Péter neve is olvasható. Ki-ki eldöntheti, joggal vagy jogtalanul. Cikkel emlékezett meg róla egyebek közt a Fischer-féle orvosi életrajzi lexikon, a német Wikipédia és az Encyclopedia Judaica is. Magyarországon tudtommal eddig egyetlen cikk sem jelent meg róla, neve a Magyar Életrajzi Lexikonban sem szerepel. Úgy gondoltam, e kiváló és tragikus sorsú tudósról végre egy honfitársának is illik megemlékeznie.

IRODALOM
Engel, Michael: Peter Rona. In: Neue Deutsche Biographie. Berlin, Duncker und Humblot, 2004. 22: 26-27.
Fischer, I. (Hrsg). Biographisches Lexikon der hervorragenden Ärzte der letzten fünfzig Jahre. (München-Berlin, 1935) München-Berlin, Urban und Schwarzenberg, 1962. (2-3. Aufl), 2:1318.
Gosser, J. – Luther, B.: Zur Geschichte der experimentellen Medizin der Charité: in Wissenschaftliche Zeitschrift der Humboldt Universität Berlin. 36 (1987) 1-2. Hefte, 63.
Róna Péter – György Pál: A natrium és carbon-ion viselkedése a vérserumban. Magyar Orvosi Archivum 14 (1913) 159-173.
Róna Péter: A fehérjék chemiájára vonatkozó vizsgálatok mai állása. Magyar Orvosi Archivum 14 (1913) 243-256.
Róna, P.-Bien, Z.: A vérben végbemenő ester, illetőleg zsírhasításról. Magyar Orvosi Archivum 15 (1914) 319-352.
Sós József: Tangl és Hári a hazai anyagcser e-kutatás és biokémiai iskola megteremtői Orvostörténeti Közlemények 51-53 (1969) 150.
Tetzlaff, Walter: 2000 Kurzbiographien bedeutender deutscher Juden des 20. Jahrhunderts. Askania-Verlag, Lindhorst 1982.
Walk, Josef (Hrsg.): Kurzbiographien zur Geschichte der Juden 1918-1945. Hrsg. vom Leo Baeck Institute, Jerusalem. München, saur 1988.
Wininger, Salomon: Große jüdische National-Biographie. Nendeln, Kraus Reprint, 1979, (Czernowitz 1925), 5:222.