Miután Dr. Torok Viola (becenevén Ibi) 1947-ben lediplomázott az orvosi karon, leült a pozsonyi egyetem lépcsőjére, és kirobbant belőle a zokogás. Könnyei nem örömkönnyek voltak. A fájdalom akkor vált elviselhetetlenné, amikor a dékán gratulációját fogadva Viola ráébredt, hogy nincs kivel megosztania az örömét. „Számára mindig is ez a történet foglalta össze legtökéletesebben a holokauszt lényegét” – mondta egy interjúban Hanna Jablonka történész, Dr. Torok Viola lánya. Viola szerető családja körében, 106 éves korában hunyt el a múlt hónapban, pontot téve orvosi pályája végére.
Lőcsén, az akkori Csehszlovákiában született Julius és Johanna Klein gyermekeként. Apja a zsidó iskola igazgatója volt. Három lány- és két fiútestvér mellett nevelkedett. A középiskola befejezése után beiratkozott a pozsonyi Comenius Egyetem orvosi karára, ám a 30-as évek végén zsidó származása miatt eltanácsolták. „A megaláztatás fájt ugyan, de attól nem tartottunk, hogy elpusztítanak. Ez föl sem merült, mint lehetőség. A lelkünk mélyén abban bíztunk, hogy ez a rémálom hamar véget ér” – mondta el Viola.
Nem sokkal később hozzáment a neves nőgyógyászhoz, Dr. Neuwirth Aladárhoz. „Mi mást tehetne egy nő, ha kihajítják az egyetemről? Természetesen férjhez megy.” – mondta később nevetve. 1944-ben őt, a férjét és a szüleiket is Auschwitzba vitték. Az összes családtagja közül, akit vele együtt deportáltak, egyedül Viola maradt életben. A nővérét és a városából származó szinte valamennyi zsidót meggyilkolták a holokauszt során.

„Anna barátnőmnek köszönhetem az életemet – mondta el Viola. – Ő kerek perec megmondta: ha meg akarsz halni, kár halogatni. De ha élni akarsz, harcolj érte! És úgy látszik, én nagyon akartam élni.” Auschwitzból később átszállították a lichtwerdeni kényszermunkatáborba, ahol a kórházban dolgozott, és segített az ottani nők életét megmenteni.
A tábor felszabadulása után Viola hazatért a szülei házába, és várta a férjét. „Szívből reméltem, hogy újra láthatom, de eltelt egy nap, aztán eltelt még egy és még egy, és az emberek hazajöttek, de ő nem jött. – mesélte Viola. – Mély depresszióba zuhantam. Nem láttam értelmét a létezésnek. A szülői ház üres volt, és én úgy bolyongtam benne, mint egy kísértet. Minden tárgy emlékeket és kérdéseket ébresztett. Úgy éreztem, hogy nincs helyem a szülővárosomban.”
„Az egyik barátom fogott egy darab papírt, húzott egy vonalat, és azt mondta: Ez az, ami volt. Itt egy vonal. Vagy átléped ezt a vonalat, és újrakezded, vagy felakasztod magad. Hát, én nem akasztottam fel magam – folytatta Viola. – Itt vagyok ma is. Úgy támadtam fel ebből a mély depresszióból, mint a főnixmadár.” Hozzátette, ezt annak köszönhette, hogy befejezte az orvosi egyetemet.
Orvosként az első állását a Tátrában, az Egyesített Elosztási Bizottság egyik szanatóriumában töltötte be, ahol tuberkulózisos Holokauszt-túlélőket kezeltek. Később Kassa egyik kórházában kapott munkát, itt találkozott második férjével, Dr. Torok Gáborral. 1949-ben alijáztak Izraelbe, noha Viola jobban szeretett volna Európában maradni.
Izraelbe költözése után a cfáti Hadassza tüdőkórházban kezdett dolgozni. Később egy Bér Jákov-i klinikán kapott állást, ahol holokauszt-túlélőket kezelt. A család 1960-ban Tel-Avivból Ber-Sevába költözött, ahol Viola férjét kinevezték a Soroka Egészségügyi Központ ortopédiai osztályának élére. Viola egy tüdőgyógyászati klinikán dolgozott, és közegészségügyi diplomát szerzett a Jeruzsálemi Héber Egyetemen. 1966-tól 1988-ig körzeti orvosként és az Egészségügyminisztérium déli körzeti irodájának igazgatójaként tevékenykedett. „Csak ültem a volánnál, és ingáztam Eilat és Szderót között” – mesélt szerényen a Negev-sivatagban végrehajtott egészségügyi fejlesztéseiről.

A legnagyobb büszkesége az volt, hogy sikerült létre hoznia a beduin közösség egészségügyi ellátását. A kezdeményezés keretei közt szerezhették meg a szakképesítést az első izraeli beduin orvosok és ápolók (nők és férfiak vegyesen). „Azelőtt nem volt semmi – magyarázta Viola. – A nők mindenfajta orvosi műszer nélkül, otthon szülték meg a gyerekeiket. Tennünk kellett valamit.”
Ezzel egyidőben a Déli Körzet családegészségügyi és csecsemőgondozói szolgálatán is munkálkodott. 1973-ban a férjével mindketten alapító tagjai voltak a Negevi Ben-Gurion Egyetem orvosi karának Beér-Sevában, és Viola töltötte be a felvételi bizottság elnöki posztját.
Torok, akit mind Beér-Seva városa, mind a negevi régió kitüntetett, számos kulturális, emlék- és jóléti intézmény alapításában is közreműködött. Ő gyújtotta meg továbbá az egyik fáklyát Izrael függetlenségének negyvenedik évfordulóján, a Jad Vasem Holokauszt-Emlékközpontban rendezett ünnepségen.
„Sohasem edzett. Homlokegyenest az ellenkezőjét csinálta mindennek, amit ma egészségesnek és az örök élet titkának neveznek” – mondta Dr. Torok lánya, Jablonka professzor, amikor az édesanyja meghalt.

Dr. Torok férje 1991-ben hunyt el. Lányán és fián kívül Dr. Viola Torok hat unokát és három dédunokát hagyott maga után.

(Tamás Dénes fordítása)

Az eredeti cikk