Petrőczi Éva: Egy régi mentőkutya üzenete
A törökországi és szíriai földrengés hol tragikus, hol felemelő eseményeiről tudósító fotók egyike, egy farkaskutya-félprofil hívta elő belőlem ezt a verset:az engem felnevelő nagyapám életét megmentő Muki kutya történetét. Nagyapa 23-as császárvadász főhadnagyként szolgált az első világháborúban. A csatatéren tüdőlövést kapott, saját harci kutyája – akinek kiképzését is irányította – ráncigálta erős fogai közt, a szanitécekig. A hős állat Bozenben, azaz: Bolzanóban, Tirolban született, de magyar kutyaként élte tovább életét családunkban, és az emlékeinkben.
Egy régi mentőkutya üzenete
Szememből, tudatomból
nem tudom kitörölni, nem,
az életért küzdő sok-sok mentőkutyát.
Köztük az okos tekintetű, rettenthetetlen
farkaskutyákat különösen.
Ez aligha csoda, hiszen 1914 augusztusában,
Szabács tíz napig vergődő ostromában,
az egyik ősük, a Tirolban született
embermentésben akadémikusi
rangú és ugyanakkor
utolsó szusszanásáig hűséges barát, Muki,
daliás, tüdőlövéses nagyapámat
a biztos halálból fogai
közt, hatalmas, testi, s lelki erejével ,
fáradtságot nem ismerőn hurcolta ki.
Ettől kezdve nagyapa , meg az ő
négylábú megmentője
még tizenhat hosszú éven át,
(Muki, szép ráadásként, jócskán
meg is haladva fajtája Matuzsálem-korát!)
úgy összetartozott,
mint Szent Rókus és a kutyája,
ki maga volt az állat-testbe
költözött irgalom,
aki az éhezőknek, a legenda szerint,
(bár maga is betegségektől gyötörten))
makacs jósággal kenyeret hozott.
A mi Mukinknak ugyan szobra nincs,
vagy ha mégis, az csak a mi szívünkben lakik,
de, éppen kilencvenhárom évvel halála után,
üzen a mentőkutyák mennyei kenneljéből mai társainak:
„Veletek vagyok, minden napon és minden éjszakán”
Petrőczi Éva