Írásomnak zsidó kultúrtörténeti/nyelvészeti aktualitása is van, hiszen a benne „főszerepet” vivő katicabogár héber nevének egyik formája – amelyet 1868-ban Mendele Moikher Sforim jegyzett le – magyar fordításban ezt jelenti: „Mózes tehene”. Eredetiben: „Parat Moshe”. Aki egy kicsit is jártas e kedves, hétpettyes bogár (de nem a napjainkra jellemző harlekinek!) világában, az tudja, hogy számtalan nyelven van elnevezésének szakrális kötődése és tartalma, az angol Ladybird-től, azaz Miasszonyunk bogarától az orosz „Isten tehénkéjé”-ig, akitől egy régi népdalukban nem párt, nem szerelmet, hanem „kenyeret” kértek az éneklők… Száz szónak is egy a vége, most, amikor hol a háború, hol a járvány, hol egyéb gondok sokasága szaggat bennünket, talán jólesik majd az alábbiakban következő kis „katicás” történet, néhány jeles zsidó művész-szereplővel.

Pontosan húsz esztendeje annak, hogy egy nagyon kedves és okos egyetemi tanítványom, egy-két héttel diplomája átvétele után egy ritka meglepetéssel örvendeztetett meg. Egy olyan, nem anyagi, hanem lelki természetű ajándékkal, amely most már két évtizede előszobánk egyik legvidámabb ékessége, s legnagyobb örömömre jóformán egyetlen látogatónk sem hagyja szó nélkül. A história háttere: ez az ajándék sok-sok évtizeden át gyűrötten és porosan várta a feltámadást, egy régi budai villa padlásán. Mint kiderült, az engem megajándékozó leányzó dédanyjának kedvence volt Harmath Imre, Fuchs Lipi és Kolmann Lipi 1927-ben, pontosan 95 évvel ezelőtt, a Rózsavölgyi kiadásában megjelent, Katicabogár blues című művének kottája, egy igazán hangulatos és „katicás”grafikával a címlapján.

Sajnos, maga a kotta (s így a szöveg is) valószínűleg a mohó, padláslakó egerek martaléka lett, de a címlap viszonylagos épségben jutott el hozzám. Alacsony fokozatú vasalóval, fehér vásznon keresztül, nagyon óvatosan kisimítottam és

egyben „egértelenítettem”, s aztán be is kereteztettem a bubifrizurás, ujján katicabogarat dédelgető hölgyet, aki a huszas évek elejének egyik bolondos stílusú ruhájában látható. Külön örültem a címlap „K” betűjén tanyázó, szemmel láthatóan fülig-hétpettyig szerelmes katicabogár párnak. Talán mondanom sem kellene, hogy tanítványom azért ajándékozott meg éppen engem ezzel a kedves relikviával, mert tudta, hogy nagy katicarajongó, sőt, katicamániás és katicás tárgyak ízléssel fegyelmezett gyűjtője vagyok. A kottafüzeten megjelent három név közül egyet kislánykorom óta jól ismertem, az 1890-ben született, s 1940-ben meghalt íróét, librettistáét, Harmath Imréét, aki Hoffmann Henrik vendéglős és Klopstock Cecília fiaként született, s 1911-ben végezte el Rákosi Szidi híres színiiskoláját. Mi sem természetesebb, hogy már „színészpalánta” korában szövegíróként bekapcsolódott a Király Színház életébe, amelynek élén Szidi néni Laci fia működött, a maga tehetséges, de szeszélyes módján. A Harmath-tá lényegült Hoffmann csemete számos kuplét, kabaréverset, műdalt írt, nevét azonban megszámlálhatatlan operett szövege tette igazán közismertté. Ezek közül kettőhöz is szerencsém volt kislányként otthon, Pécsett, a Nemzeti Színházban: Fényes Szabolcs 1931-ben bemutatott, Maya című revűoperettjéhez, és Ábrahám Pál Hawaii rózsája című operettjéhez ugyanebből az évből. Mindkettő dalszövegeit ő írta, illetve fordította. 1929-ben, tehát két évvel a Katicabogár blues

kedves szövegének, ennek az édesbús, nyár-búcsúztató és egynyári szerelemtől búcsúzó dalocskának a megírása után Harmath már a mozi, sőt, a hangosfilm világába is eljutott, az Aranypáva című „beszélőfilm-operettel”, amelynek zenéjét Neszményi Béla szerezte.A Katicabogár blues igazi diadalútja a harmincas évek elején kezdődött, amikor – 1932 előtt – a Rózsavölgyi-féle kottakiadás után néhány évvel a Parlophon hanglemezcég, a Dobbri saxophon orchester közreműködésével és Sárossy Mihály (1893–1982) magyarnóta és dalénekes előadásában lemezt készített a jeles kompozícióból. Ez a lemez bármikor meghallgatható, savanyú napokban a kis dal akár meg is tanulható, hála az Országos Széchényi Könyvtár online Hangtárának. A szövegből, fülhallás után, lejegyeztem ide pár kedves, a mi viszonylag szelíd hazajazz age-ünkre, huszas évekbeli könnyűzene szövegeinkre jellemző, itt-ott majdnem költői sort:

„Katicabogár, hova száll, tova száll… ….. Tovarohanó a mohó szerelem, katicabogár, ugye fáj, ugye kár lehet,ez a nyár csak a könny nyara már?

… Katicabogár, ugye fáj, ugye, kár, lehet ez a nyár csak a könny nyara már valahol a szél a mezőn remegőn muzsikálhogy örökké nem tart semmi, de kár, ugye kár.”

 Természetesen nem feledkezhetünk meg a gyorsan népszerűvé vált blues két zeneszerzőjéről, s egyben baráti párosáról, a Harmath Imrénél kevésbé ismert, de azért országszerte népszerű két Lipiről, azaz Kolmann és Fuchs Lipótról sem.
Kolmann például a Ne sírj, anyám (1932) című műdal-gyűjtemény egyik szerzője volt, s a huszas években, meg a harmincas évek derekáig, sok előadás zenei kísérője volt. Barátja és szerzőtársa, Fuchs Lipi ugyancsak: róla egy 1929. január 25, 26 és 27-én megismételt, szegedi Délmagyarország meghívót találtam, amely egy operaária és műdal-estre hívogatta a szegedi zenebarátokat, amelyet a Kass kávéház rendezett, s kerettel kiemelt hirdetés szerint a zongorakísérő „Fuchs Lipi zeneszerző” volt. Kolmannról kiderítettem azt is, hogy 1900-tól 1967-ig élt, de a zsidó lexikonban nem találtam sem róla, sem Lipi kollégájáról szóló címszót…
S hogy e hiányosság után vigaszul egy ínyencséggel is szolgáljak: az 1927-es Rózsavölgyi-féle Katicabogár egészen Bécsig repült, ahol a Wiener Boheme Verlag egy bizonyos „Beda”, azaz Fritz Löhner német szövegével közreadta e a korabeli magyar sláger kottáját, igaz, elég érthetelen és logikátlan címmel: Katinka aus Prag – Katinka Prágából. Arról már ne is beszéljünk, mert akkor aztán oda lesz minden pöttyös vígság, hogy a bécsi címlap mennyivel rosszabb a Rózsavölgyi-féle kottaborító katicás telitalálatánál.
Sajnos, a német szöveget nem találtam meg, pedig biztosan lenne hozzá egy pár szavam, még akkor is, ha a Harmath Imrével a Hawaii rózsájá-ban együtt dolgozó, Beda művésznevet viselő Löhner úr, az Oh, Donna Clara és a Leila című tangók szövegszerzője valamennyire tudott magyarul.
Végszó: szívből kívánom apróknak és nagyoknak, katicabarátoknak és katicaközönyösöknek, hogy 2022 tavaszán a vérszomjas harlekinek kerüljenek, s a szerelemhozó, olykor szerelmet búcsúztató hétpettyesek vidítsanak mindnyájunkat.
Azt talán mondanom sem kellene, hogy a Rózsavölgyi Szalon előadásaira sietve, feljazott szívvel és tollal készülve egy-egy tudósítás megírására, mindig nagy boldogság arra gondolnom, hogy van ám nekem otthon egy saját Rózsavölgyi-katicám!

Dr. habil. Petrőczi Éva József Attila-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész, publicista, a Károli Gáspár Református Egyetem nyugalmazott intézetvezetője.

Ez az írás hamarosan meg fog jelenni a Parlando című zenei online szaklapban is, amelynek főszerkesztője, Zelinka Tamás fényképekkel, zenei és filmes epizódokkal gazdagította a Petrőczi Éva által beküldött anyagot, amelyeket a Múlt és Jövő online szerkesztősége és a szerző nagyon köszön. A már többször megnyilvánult együttműködési készséggel együtt.