Nem messze a Ben Gurion repülőtértől emelkedik egy mesterséges domb, amelyen ma egy csodálatos park található. Aki 1952 és 1998 között utazott a domb melletti utakon, inkább fulladozott a melegtől a zárt ablakok mellett az autóban, mintsem szagolja a dombról áradó bűzt…ugyanis ez a domb volt Tel-Aviv és a és környező városok szemétlerakó helye, más nevén Hiriye.
Az új települések létrejöttével és a lakosság növekedésével párhuzamosan megnőtt a szemét mennyisége is, ezért muszáj volt hivatalos lerakóhelyeket biztosítani, így lett kijelölve Tel-Aviv és a Ben Gurion repülőtér közötti terület egy része erre a célra. A környezetvédelem ebben az időszakban Izraelben nem tartozott a legfontosabb dolgok közé, az ország a biztonsági túlélésre koncentrált, nem pedig némi szemétdombok környezeti ártalmaira. Időközben egyre több város vette igénybe a szemétlerakóhelyet, így 1998-ra egy 16 millió m³ szemétből álló hatalmas domb alakult ki, aminek a magassága elérte a 80 métert, területe pedig a 4,5 km² -t. A domb tetején váltakoztak a guberálók és elveszett értékeket keresők hada. Volt aki csak a még felhasználható kacatok után vagy kincsekért kutatott meggazdagodás reményében, és volt aki a véletlenül kidobott ágy lábaiban elrejtett gyémántjait kereste kétségbeesetten. Ha a dombba régészeti árkot ástak volna, nyomon lehetett volna követni a háztartási berendezések fejlődését és a helyi bútordivat változását az évek alatt felhalmozódott rétegeken keresztül……
A környezeti katasztrófa nem sokáig váratott magára: nem csak az egyre növekvő bűz tette elviselhetetlenné a környéken élők mindennapjait, hanem véletlenszerűen kitörő lángcsóvák, hirtelen leomló falak, a talajvíz és a domb mellett lévő két folyó totális elszennyeződése volt a kezeletlen szemét lerakásának a következménye. Ezen kívül a szemét rengeteg madarat vonzott oda élelem reményében, ami életveszélyessé tette a repülők le- és felszállását, így végre 1998-ban bezárták a szemétdombot.
Egy évvel később a Tel-Aviv múzeumban Martin Vale szervezésében 19 izraeli és külföldi művész alkotásaival próbálták különféle szervezetek felhívni az ország lakosságának és a kormány figyelmét nem csak a szeméthegy rehabilitálására, hanem az addig jóformán kezeletlen hulladék környezeti ártalmaira és egy alternatívát felajánlani az újrahasznosításra. Változatosnál változatosabb ötletek érkeztek, az egyik művész egy nagy sárkányt képzelt a hegyre, aminek az szájából állandóan égett volna a metángázból keletkezett tűz. A kiállítás elérte a célját, a városok vezetése, zöld és más szervezetek összefogtak, hogy a szeméthegyből parkot varázsoljanak. Mivel a hegy és a környezet rehabilitációja komoly mérnöki kihívás volt, 2004-ben a parkosításra nemzetközi pályázatot hirdettek, amire rengeteg ötletes terv érkezett. A környezeti ártalmak a szeméthegy egész környékére kihatottak, így azt is rehabilitálni kellett – összesen 8 km² nagyságú területet.
Végül is Peter Latz német tájmérnök terve nyerte meg az első helyezést, így az ő terve lett megvalósítva. A szemetet betemették földdel, újrahasznosított építkezési törmelékből támfalakat építettek, a metángázt csöveken keresztül elvezetik egy környező gyárba, ahol felhasználják azt és földalatti víztározókat létesítettek, amelyekben összefogják és megtisztítják a hulladékon keresztülcsurgó szennyes vizet. A régi komposztüzemből oktatási központ létesült, amely egyben egy működő hulladékválogató is, ahol többek között napi 500 tonna RDF hulladék újrahasznosítással is foglalkoznak. (Refuse Derived Fuel, azaz másodlagos tüzelőanyag, amit a kevert települési hulladék illetve a szelektív hulladékgyűjtés maradék hulladékának kiválogatása után nyernek. Erőművekben vagy cementgyárakban hasznosítják.)
A hegy közepén gyönyörű zöld övezetben különleges fák, tarka virágok és fűszernövények között egy gyönyörű tó fekszik, más pontjain pedig kényelmes kilátókból csodálhatjuk a naplementét Tel-Aviv felhőkarcolói között vagy táncolhatunk valami menő együttes koncertjére. A park 2007-ben Ariel Sharon volt miniszterelnök tiszteletére lett elnevezve.