Leírás
Gyárfás Endre új könyve a kiadónknál megjelent Mátyásföld, alkonyuló éden folytatása. Mint minden érvényes „holokauszt-élet”, megérzékíti a gazdag magyar humuszt, amiből a huszadik századi apokalipszis „kiszántotta” a magyar zsidóságot. S nemkülönben a megbolygatott talajt, ahová a túlélők, mint a szerző is, e kollektív elbeszélés gyerekhőse igyekezett újra visszagyökerezni.
Az ifjúságom, e zöld vadon a Rákosi korszakot ábrázolja – zsidó szempontból. Mégpedig úgy, hogy ez a szempont csak a „kollektív tudat”, s a regény-szövet mélyén – ott is egyre halványodón – érvényesül. Gyárfás Endre önregényének az az egyedi erénye, hogy megragadja a folyamatot – részletes rajzok (tárcák) sorában -, amikor a túlélő zsidóság a „mindennapi élet” apró mozzanataiban szinte magának is észrevétlenül távolodik el, ama virágot már soha ki nem bontó „gyökereitől” – a cionista cserkésztábor úttörőtáborrá, a zsidó ünnepek keresztényekké változnak…
Kevesen merik ma megvallani, hogy a legvadabb Rákosi időkben is olyan emberek alkották a társadalom többségét, akik a körülmények keretei között – ez minden kor és nemzedék sajátja – normális életet igyekeztek élni. S különösen a holokauszt megmaradtjai, ama nagy és rettenetes tapasztalataik után. Az emlék, az emlékezés módja és súlypontjai ma – éles körvonalakkal mutatják meg, a máig be nem gyógyult törést, amikor a történelem, s vele párhuzamban a történelmi tudat beforraszthatatlanul kettészakadt – s csak az ’56-os forradalomban ért össze majdnem ismét, ahol Gyárfás emlékezés-regénye véget ér.
A magyar zsidó történelem szempontjából is új és dokumentum erejű a szerző-hős élete, mert rajta keresztül követhetjük, hogy hogyan születik a zsidó írástudó utánpótlás a teljesen elpusztított zsidó értelmiség helyébe. A kíváncsiság, a tanulás-munkabefektetés svungja, egy nemzedéken belül teremtette újra a zsidó jelenlétet, ha már a társadalom más szegmenseiben máshol már nem is.
Reméljük, lesz ereje Gyárfás Endrének trilógiává folytani emlékezését – 1967-ig, amikor az a réteg, amelynek a zsidóságtól való tudatos, vagy öntudatlan eltávolodását megrajzolta, újra felfedezi zsidó voltát, vagy ’68-ig, amikor a magyar társadalom elmozdult újra a reményteli átalakulások felé.
