Leírás
Szerk. az olvasóhoz
Ahogy az előző, az ez évi egyes, úgy az azt követő kettes számunkat is jelentős késéssel vehetitek kézhez. Bármilyen szomorú hír ez, van benne valami vigasztaló: hogy kézbe vehetitek. Sőt: nemsokára a következő számunkat is, majd életre ítélve – meddig? – az évfolyam utolsó darabját is, minden bizonnyal a következő naptári év elején. Nem önfelmentés – épp ellenkezőleg: nemcsak mi jártunk így, hanem élve maradt magyar folyóirattársaink zöme is. Mintegy – szerintünk – tragikus figyelmeztetésként, hogy a Gutenberg-galaxisban létező, rendszeres periodikák kora a végéhez közeledik. A mecénás-hozzáállás megváltozása (élén az államé), s nemkülönben az új nemzedékek gyökeresen más olvasási szokásai – tehát a két meghatározó oldalé – fölőrlik e több évszázados nyomot hagyási formát.
Mindezért, lehet, a jelenlétünk – egyre vékonyodó híd múlt és jövő között – már atavisztikusnak számít. Különösen azért, ahogy azt az előző (szintén megkésett) számunkban is megállapítottuk, mert itt hagyott bennünket a holokauszt tapasztalatát gyermekfejjel átélt, de még az azt megelőző világban szocializálódott szerzőink nemzedéke. Anélkül hogy a magukból hasonló teljesítményt kisajtoló folytatóik helyükre léptek – mert nem léphettek – volna.
Azonban a tanúfunkciónk és -feladatunk még fennmaradt. Sőt: egyre nyomasztóbb teherként nehezedik ránk. Hiszen, ama háborúnak – a második évét is elhagyó Szimhat Tóra-inak (vagy 2023. október 7-einek) – nincs vége. Sőt: egyre globálisabb kiterjedéssel fenyegeti az egyetemes zsidó egzisztenciát és kultúrát. (Nemcsak Izraelét.)
S vajon ki végzi el az új Múlt és Jövőt (1988–202?) megteremtő nemzedék recepcióját, amikor az imént még velünk egy asztalnál ülő barátaink neve és életműve a szemünk előtt – erről mi is tehetünk, ezért mi is felelősek vagyunk – kezd kikopni a kollektív emlékezetből, s így nem szívódhat föl és be kultúránk humuszába.
Dacára annak, hogy ilyesminek tradicionálisan nincs helye egy kulturális folyóiratban – mert az másfajta nyomot hagyásban érdekelt –, a viszonyaink és körülményeink meg- és átvilágítása okán ezúttal mégis ide kell bevésni, hogy Magyarország, a magyar társadalom is egy korforduló vagy egy esetleges (rendszer)váltás küszöbére – 2026-os választások – érkezett, mégpedig az oldalak és irányzatok között tátongó oly nagyfokú párbeszédhiányban, amely szintén rombolóan lépett be a számára tiltott területre: a szellemi létezés szféráiba.



