Kőbányai János: Választás Izraelben és az USA-banVálasztási napló III. rész

Eszter Ruso felvétele, 2026.november 3.-én kora délután
3/a A befejezés elhalasztása
Ha jobban odafigyelek az expozíciómban megütött hangra és távlatra, nem ígérek – ahogy az iskolában tanultuk, hogy most ennek kellene következnie – befejezést. Hiszen az ókori példát, vagy inkább a változatlan alapszituációt idézve is megállapíthattam, hogy a sors-, vagy „sorstalanság” döntőnek beharangozott izraeli választások csak maximum ikon figura váltást hozhatnak. Hiszen a modernkori Izrael létezése nem az izraeliek kezében van, ezért a hatalom váltása vagy megtartása ott és mindig csak mellékfigurák izmozása a nagy freskó sarkában.
Akkor inkább egy másik választás eredményét tanácsos követni, mégpedig azét, ami ma-holnap az USA-ban zajlik. Állítólag – ez sem kiszámítható, mert egy igen hangulat vezérelt ember kezében tétetett le – a félidős, az USA Kongresszusát és Szenátusát megválasztó szavazás eredményétől függ, hogy Donald Trump újraindítja-e a már többször félbeszakasztott Irán elleni háborút? Ez az igazi tét rövid és hosszú távon egyaránt: milyen hosszú háború-szünetben (túl)élheti Izrael a következő éveket egészen addig szűkítve, hogy a november 18-ra foglalt Tel Aviv – Budapest repülőjegyem tartja-e az érvényességét? Ugyanis egy biztos, nevezetesen az, hogy a világhatalmi egymásnak feszülésből – már Flaviusunk is megábrázolta –: Izrael perpetuum pechje folytán nem maradhat ki. Ezt diktálja – még évszázadnyi se – legújabb történeleme, s nem különben az ókortól mit sem változó elhelyezkedése a világhatalmak mezsgyéjén, s kereskedelmük folyosói mentén. Ebbe a permanens konfliktus vízesésbe személyesen is belekóstolhattam többször is – legutóbb a légópincébe rohanós idei tavaszon. Talán az sem igazi kérdés, hogy lesz-e háború, s még talán az sem, hogy mi lesz az eredménye? Mert a Szentföld fenyegetettségnek – ama, nem véletlenül épp itt beígért Messiás eljöveteléig – soha nem lesz vége, legföljebb az a kérdéses, mikor lesz az újabb forduló? S addig mennyi (tűz- és háború)szünetre lehet számítani? S talán még annyi – ez, ha valami: akkor huzamosabb kiterjedésű túlélés esély –, vajon Iránt ezúttal megfosztják-e nukleáris kapacitásától, amely révén atombombához juthat – amelynek nincs más funkciója, mint Izrael elpusztítása.
Mi mást bizonyítana az e lehetőséghez való – eleddig sok tízezer emberéletet követelő elszánt ragaszkodása? Nem mást, mint a birodalom építés útjában álló Izrael megszüntetését, mint mindenek felett álló célt.
Mit zavar ez az apró, most a globális antiszemitizmus okán a sűrűbb alija hullámok révén 10 milliós népességre növekedő országocska puszta létezése?
Sajna: mindent.
Ugyanis ez a létezés megfosztja a régiből új birodalmakká kívánkozó népek nagyság óhaját, ami nemcsak jó(bb)létet ígérő gazdasági, katonai hatalmat biztosítana népességének, de lelki szükséglet is egyben – különösen egy rövid, de annál intenzívebb, a modernitás minden átkát és némi előnyét e földre plántáló európai gyarmati periódus után. (Európaiak dugaszolták ide a zsidókat, s ami rosszabb, miután kitakarodtak innen: a zsidók révén a kultúrájuk itt maradt, s itt eresztene kiráncigálandó gyökereket, amely oly ellentétesek „e tájon” a muszlim kultúrától és életmódtól.) Az arab, perzsa, s ottomán birodalmak felélesztésének ez a kis, oly bosszantóan kihúzhatatlannak tűnő ék az akadálya. (A középiskolás történelmi atlaszát lapozgató, Nagy Lajos, Mátyás király Magyarországa határain – Trianont ne is említsük – bánkódó egykori kisdiák, de megértem érzelmi hozzáállását.) S e szükségszerű eltakarítás egy nagy ígéret is egyben, mert az az ország/hatalom, amely örökre kihúzza innen ezt a zavaró, birodalom-idegen képződményt, az lesz a régi/új birodalom központja, vezető hatalma. Először az egyiptomi Nasszer, majd az iraki Szaddam Huszein próbálkozott vele, s most az arabokat az ajatollahok Perzsiája váltaná fel e szent küldetésben, s az alig száz éve még itt uralkodó Törökország is a birodalmi földmozgások nyomában settenkedik. Európa már a Jom Kippuri háborúban kihátrált Izrael mögül, helyét a biztosabb és főleg hatalmasabb USA váltotta föl, amelynek a Pax Americája napjainkban kérdőjeleződik meg.

Ez a 21. század harmadik évtizedében a felszínen is egyre érzékelhetőbben hullámzó birodalmi földrengés a harmadik évfordulóját gyászoló október 7-trauma szélesebb, s legalább az első világháború lezárásáig visszanyúló – s benne a Balfour nyilatkozatig, azaz e terepen a zsidó láb megvetésig – háttere. S nemkülönben a még mindig le nem játszott meg-megújuló háborús tétje. S vele Izrael létezéséé.
(Nem túl optimista okoskodásom eredetileg arra szeretett volna kilyukadni, hogy a november 4-i USA félidős választások eredménye, vagy csak a letudása milyen eséllyel folytatja a február 28-án kitört, s áprilisban szüneteltetett háborút – amelynek egyik frontja bizonyára Izrael lesz. Még le sem zajlottak a választások, s már Trump – itt Izraelben atombomba hírként – bejelentette, hogy felfüggeszti Izrael katonai segélyezését, amire 2028-ig szerződés kötelezi. (2016-ban még Obama írta alá.) A mindezt kommentáló esti TV híradóban valahonnan előszedtek egy Netanyahu interjút is, amiben ő maga jelenti ki (ama szerződés szintén aláírójaként), hogy „ez az USA, már egy másik USA.” S amit a kommentátorok hozzá is tesznek: két év múlva, akár egy Izrael ellenes USA elnökre is lehet számítani. (Reggelre – 2026. november 4. – virradva a még teljesen le nem zárt választási részeredményekre klikkelve ez a számítás már bizonyosággal ér fel.)
S akkor kérdezem – bizonyára nem csak én – a mától kezdődő közel- és távoli jövőidőben ki védi-támogatja Izrael visszacövekelését ide, a kétezeréves múltjába, eredetébe, azonosságába?
Mert ez már Flavius előtt sem ment – lásd. pl. Babyloni fogság.
Lehet, ezen mozgások manifesztációja is kimutatható az izraeli választások eredményében – térjünk ide vissza, ha már elbeszélésünket itt kezdtük. Ennek egyik legláttatóbb jelzése-eredménye az arab pártok 19 fős térnyerése a 120 fős Kneszetben. Ami miatt, ha erre a történelem időt, keretet ad – lehet, meg kell ismételni a választásokat. Ugyanis sem a sinuj, sem a Netanyahu blokk nem kockáztatja meg az arab pártokkal a szövetséget – akik nem hajlandóak elismerni, hogy a Hamas terrorszervezet. Ezért velük együtt kormányozni, különösen háborús helyzetben, roppant biztonsági kockázatot jelent. Ugyanakkor az arab szavazók az izraeli lakosság ötödét teszik ki. Bizonyos optimista értékelés szerint a magas részvétel a szavazó urnáknál az izraeli társadalomba való integrálódás vágyát delejezi: legyenek egyenrangúak zsidó polgártársaikkal. Hiszen olyan alapvető, pótolhatatlan országot működtető funkciókban, mint az egészségügy – még nem láttam nem arab patikust –, de a közlekedésben, építőiparban a részvételük döntő mértékű. Azonban hogyan lehetnek egyenrangúak, ha nem katonáskodnak, még a nemzeti kisegítő szolgálatban sem hajlandóak részt venni? (Ahol pedig a saját közösségüket építő-segítő munkát végeznének az állam helyett.) (Az ortodox zsidók, mint tudjuk, dettó.)
Lehet, ez a rendkívüli arab választási részvétel – Netanyahu Likudja szerint katari pénzzel is megtámogatva – inkább erődemonstrációnak fogható fel. Ahogy a nem választásra jogosult testvéreik a stáhim-ról (a területekről), azaz Ciszjordánia zónáiból, vagy Gázából, kőzáporokkal, majd minden heti halálos merényletekkel, úgy ők az Izraeltől kapott – rájuk oktrojált – demokratikus eszközökkel mutassák meg, hogy „ki az úr a háznál”, imígyen érzékeltetve, hogy nem mondtak le Izraelnek a „folyótól a tengerig” kiszorításáról, s mindezzel előörsként vegyenek részt abban a muszlim birodalmi törekvésben, amely helyreállítaná a régi idők dicsfényét. S egyúttal rezonálnak is a magának a Glóbusnak a muszlimizálódására – amely nemcsak Európát, de az USA-t is elérte. (Melynek hatása éppen a néhány óra múlva végeredményt hirdető USA választások eredményében is egyre erősödő szerepet játszik.)
Jaj, de szorongtató gondolatok. A Demokraták várható térnyerése [már biztos] – Izraelnek végzetes üzenetet hordoz. Ugyanis ők ellenzik legerőteljesebben az Izraellel való szövetséget. Trump most az ő vitorláikból fogná [fogta volna] ki a szelet a négy évtizedes intenzív támogatás, vagy inkább partneri szövetség hirtelen fölrúgásával. Egyedüli pozitív hír, hogy a koporsó beszegecselésével egyenlő esti eredményhirdetés után ismét Erec nehederet-műsorral vigasztalódhatok. Ha igen. A kedvcsináló néhány perces beharangozásból kitűnően az elmúlt hét alkudozásait, elhatárolódásait tűzik gombostűre, s most biztos – Trumpnak is van egy kitűnő színésze-maszkja – az USA választások humorrá oldásán fáradoznak.
Jeruzsálem, 2026. november 3. este – november 4. kora délelőtt.

Az izraeli táborok állása ma

a sín uj, ataz a változás képviselői arról tanakodnak, hogy be vegyék-e magukhoz az arab pártokat?
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |



