Radics Viktória: Megint egy „soha többé”

„Fekete szombat” neve annak a brutális vérengzésnek, mely 2023. október 7-én történt a dél-izraeli kibucokban. A Hamasz iszlamista terroristái váratlanul rátámadtak a békés polgárokra és egy zenei fesztiválon bulizó fiatalokra, megöltek 1200 embert – köztük egy holokauszt-túlélő aggastyánt, gyerekeket, csecsemőket –, ezreket megsebesítettek és 251 túszt ejtettek. A legyilkoltak közt 36 gyerek volt. 42 gyereket elhurcoltak a Gázai övezetbe. Ha jól kutakodtam a neten, ahol nem könnyű helytálló információkra találni – ámbár: fontosak-e a számjegyek? –, 101 izraeli túsz van még mindig a terroristák kezében. Aznap gyújtogatások is voltak, és lefejezések, élve elégetés, csoportos megerőszakolás; az agresszorok a telefonjukkal felvették, miként gyilkolják meg áldozatukat, és a videót feltöltötték az internetre. Azonnal elindult egy propagandaháború is. A terrorizmushoz hozzátartozik az erőszak színrevitele, hogy ezáltal is félelmet és gyűlöletet keltsen. A borzalmas támadás egyik célja nyilván az volt, hogy kiváltsa Izrael bősz katonai reakcióját, amit aztán majd el fog ítélni az egész világ.
Izrael déli és északi határvidékének nap mint nap rakétázott településeiről 100 000 izraeli kényszerült menekülni vagy szükségszállásokon, óvóhelyeken meghúzni magát. Izraelt rakéták százaival lövik: a Hezbollah Libanonból, a Hamasz Gázából sőt Iránból, Jemenből is. Izrael visszavág: az október 7-i mészárlást követően Netanjahu miniszterelnök hadiállapotot hirdetett ki, védelmi háborút indított Gáza ellen. Napi 4-5 izraeli katona esik el az azóta is tartó háborúban; sokan egy életre megrokkannak. Az arab áldozatok száma is hatalmas, eleddig több mint 40 000 áldozatot számlálnak a romhalmazzá lőtt Gáza övezetben.
A túszszedés közvetlen célja, hogy a túszokért cserébe Izrael kiengedjen a börtönökből többezer elítélt iszlamista foglyot. Izrael mindeddig nem tett eleget ennek a követelménynek, ehelyett azt tűzte ki célul, hogy végre fölszámolja a kitűnően szervezett és bőségesen finanszírozott Hamaszt. Már csak azért sem tehetett eleget, mert 2006-ban már történt hasonló eset, igaz, a terroristák akkor csupán egyetlen túszt ejtettek, a galileai Gilad Salitot, akiért cserébe 1027 jogerősen elítélt arab foglyot követeltek, közöttük életfogytiglanira ítélt gyilkosokat. Izrael akkor, számos tárgyalás után, 6 év múlva belement az alkuba, és a szabadon bocsátott foglyok közül sokan ismét bekapcsolódtak a terrorszervezet „munkájába”. Köztük volt Jahja esz-Szinvár is, aki a Hamasz vezetőjeként a mostani túszdrámát szervezte. (Őt idén októberben likvidáltak az izraeliek.) Következésképp, ha Izrael megint eleget tesz a Hamasz követelésének, akkor ezzel újratermeli a terrorizmust.
*
A holokauszt után is a „soha többé” volt a jelmondat. 1948-ban azért alakult meg Izrael, hogy otthont adjon a holokauszt túlélőinek, egyáltalán a világ zsidóinak, biztonságot teremtsen számukra, hogy soha többé nem ismétlődhessen meg a huszadik század legádázabb gonosztette. A kietlen földdarabon hetven év alatt, rengeteg munkával, virágzó, fejlett, demokratikus államot teremtettek. Kis ország, mindössze 10 millió lakosa van (ennek 20%-a muszlim), körülötte 200 millió arabbal, szélesebb körben több milliárddal. Több arab ország, köztük a nagyhatalmú Irán, soha nem fogadta el Izrael létezését, és ezt nem is szándékoznak megtenni. A palesztinok sem ismerik el Izrael létjogát, és nem fogadják el a zsidók jelenlétét a Közel-Keleten.
A Hamasz 2006 óta van hatalmon (vezetői Katarban székelnek), az alapokmányukban szerepel Izrael elpusztításának vallási kötelme. A zsidó állam megsemmisítése, a zsidók kiirtása Palesztina deklarált célja, a Hamasz és más iszlám vallási mozgalmak tagjait vallási eskü köti: nem nyughatnak, ameddig Izrael létezik. A statisztikák szerint (a Khalil Shikaki palesztin professzor vezette tavaly decemberi közvéleménykutatása alapján) a palesztin nép radikalizálódik, 72%-ban azonosul a Hamasszal (ami tagadhatatlanul terrorszervezet, nem pedig politikai párt). A „fekete sabbath” megnövelte a mozgalom népszerűségét! A palesztinok 63%-a úgy gondolja, hogy nemzeti, vallási törekvéseik megvalósításának eszköze a fegyveres harc. Budapest iráni nagykövete szerint „az októberi akció egyfajta önvédelem volt. A Hamasz tulajdonképpen maga a palesztin nép, az ő védelmében cselekedett”.
A „fekete szombatot” követő napokban, hetekben a világ még egyértelműen elítélte a támadást, azonban ennek a katasztrófának a borzalma és súlya csakhamar elfelejtődött, nyilvánvalóan Izrael visszavágásának hatására, melyet külföldön már nem „védelmi” háborúnak minősítenek, hanem egyenesen népirtásnak. Világszerte palesztinbarát tüntetések zajlanak, a nyugati média tetemes része Izrael-ellenes. A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen. Amszterdamban nemrégiben valóságos pogromot rendeztek a zsidókra vadászó arabok; az amerikai elit egyetemek elítélik Izraelt, bojkottra szólítanak fel, a zsidó íróknak megtiltják, hogy kiadványaikban szerepeljenek. A zsidók, nem csak Izraelben, és nem csak a zsidók, erősödő antiszemita, Izrael-gyűlölő hullámokról beszélnek.
Nekünk lehetetlen megérteni a vallási fanatikus arabokat, akik Allah nevében és a Korán alapján gyilkolnak, és az öngyilkos merénylőket (mint olvasom, egy muzulmán mártír családja kb. 2,5 millió dollár juttatást kap). Az izraelieket, akik fejlett demokratikus társadalomban élnek, talán könnyebb megérteni, és hát a zsidó-keresztény kultúra is rokonít bennünket. Hallgassuk meg David Grossmannt, a neves izraeli írót, aki kérdéseket tesz fel: „Hogyan fogunk tanulni ebből, hogy soha többé ne lephessenek meg minket? Hogyan élhetünk valaha is teljes életet borotvaélen táncolva? És ki akarja így leélni az életét, és borotvaélen nevelni a gyerekeit? És milyen árat fogunk fizetni az állandó éberséggel, gyanakvással és félelemmel eltöltött egész életünkkel? És ki dönti el közülünk, hogy nem akar, vagy nem képes örökké spártai katonai életet élni?”
Nehéz elfogulatlannak maradni. Az érdeklődőknek melegen ajánlom a Netflixen látható Fauda (annyi mint „káosz”) című kitűnő izraeli filmsorozatot, mely árnyaltan, beleérzőn mutatja be az arabokat is, meg a zsidókat is. Sok benne az erőszak, én olyankor lehunytam a szemem és befogtam a fülem, mégis azt mondom, hogy nem csukhatjuk be a szemünket. Úgy tűnik, nincsen „soha többé”. Mi nem tehetünk semmit a háborúk ellen, de próbáljunk meg mégis – nem szívtelenül — gondolkodni.
Radics Viktória
A fenti cikket a vajdasági Családi Kör című hetilapba írtam. Az adatokat a világhálóból halásztam ki, de sok mindenben támaszkodtam Kőbányai János egyelőre kéziratban lévő Háborús naplójára is.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |



