Sorry, this entry is only available in Magyar.

Egy szűk héttel 2021 örömökben szűkös karácsonya előtt bukkantam rá egyik kedvenc szabadtéri böngésző helyemen, a Ráday utca Kálvin térbe torkolló, felső szakaszának sötétzöld könyves kocsijánál, az itt látható, 1935-ben, a patinás Dante Kiadónál megjelent, Az idegen lány című regényre. S egy másodpercen belül eltűnt az, aki most vagyok, a kis híján hetvenegy éves, hétszeres nagymama, s elém vánszorgott, majdnem hatvan év távolából, egy kétoldali tüdőgyulladásból nagy nehezen kilábaló, tizenkét éves, pécsi kislány. Aki történetesen ugyanennek a könyvnek ugyanezt a szép címlapú kiadását kapta meg szülővárosa antikváriumából, „lábadozási ajándékul.” Érdekes, hogy a kötetet illusztráló Byssz Róbert meglehetősen darabos grafikái elé hogyan került ez a főhősnőt, a szülei halála után magyar rokonaihoz, a budai Zerge utcába vetődött kis Fleurt (magyar apa és francia anya gyermekét!) ábrázoló, finom kis gyászruhás portré. A könyvet sok évtized után újraolvasva eszembe jutottak  Dánielné Lengyel Laura nevéhez köthető további olvasmányaim is, többek között Viktória királynőről és Rhédey Claudiáról, aki Viktória unokatestvérének, Sándor szász hercegnek lett a felesége. Addig-addig nosztalgiáztam, míg a Wikipédián, de még sokkal inkább a Family Search lapjain, amelyet saját őseink-eleink kutatásához is gyakran igénybe veszünk, érdekes, itt csatolt adatokat-dokumentumokat is találtam.

Ezek tanúsága szerint a drámaíróként, szinikritikusként ugyancsak ismerős Laura asszony 1874. március 28-án, Újfehértón még Pollák Lauraként látta meg a világot, s korán meghalt élete párja, Dániel Miklós bankigazgató is Katz Miklósként jött a világra. Azt különösen nagy örömmel vettem tudomásul, hogy a nekünk csaknem negyedszázada otthont adó Ferencvárosban kötöttek házasságot, 1907. augusztus 28-án, ekkor még a zsidó felekezet tagjaiként, s esküvői tanúik még az állami házasságkötéskor is hittestvéri köreikből kerültek ki, a kolozsvári Weisz Mór és Lengyel Sándor (vélhetően a menyasszony már ugyancsak megváltoztatott vezetéknevű testvére) személyében. Ekkor már magyarosított néven ismerték őket, a menyasszonyt 1897 óta publikáló írónőként, a vőlegényt jól szituált bankárként. A keresztséget jóval később, 1919. április 15-én vették fel; új felekezetül a zsidókkal rokonszenvező unitárius egyházat választva: Áttérésük oka ekkor még nem önvédelmi , életüket oltalmazó lépés volt, hiszen a „hitleráj” ekkor még rémálomnak is távoli volt, sokkal inkább asszimilációs szándékukat mutatja, amellyel azonban származásukat, őseiket, szeretteiket nem tagadták meg. Mégis, szinte sorsszerű, hogy áttérésük éppen arra az esztendőre esett, amely évtizedekkel később az elfogadott utolsó kikeresztelkedési évnek számított! Szegény Katz (Dániel) Miklós 1925-ben elhunyt ugyan, de Dánielné Lengyel Laura és egyetlen gyermekük, Dániel Anna, az ugyancsak tehetséges írónő így megmenekült meg a vészkorszak idején a haláltól. Dániel Anna munkásságára itt nem térhetünk ki, csak annyit mondok el róla, érdekességként, hogy József Attila Anna és férje lakásán ismerte meg Kozmutza Flórát, aki ugyan Illyés Gyula felesége lett, de számos nagy „Attila-vers” múzsája volt.
Itt közölt fényképe, a valaha oly divatos, „marcell-hullámos”, fegyelmezett frizurával, és aláírása, de elsősorban gazdag és össze nem téveszthetően egyéni életműve (lányregényei például e műfaj legjobbjai, legszebb magyarságú darabjai voltak a két világháború között!) hosszú életet, egészséges matrónai kort tételez fel. De a robusztus szellemi és fizikai erejű asszony halála nagyon tragikus volt, olyan, mint egy összetört, gyönge

madáré. 1954 június 2-án halt meg, a halotti anyakönyvi kivonat szavait idézve: „mindkét oldali belső combnyaktörés utáni állapot, érelmeszesedés, öregkori szellemi gyengeség, páros (kétoldali!) tüdőgyulladás következtében.” Ezeket a szikár, halottszemlébe illő sorokat olvasva kezdtek megfogalmazódni bennem csatolt versem sorai, amelyeket emlékköveknek szánok Dánielné Lengyel Laura sírjára, méltatlanul feledésbe merült – a kivétel szülővárosa, Újfehértó, ahol az óvoda az ő nevét viseli! – személyiségét és életművét úgy, ahogyan erőmből telik.
Az életközelséget jelzi a könyv egykori dedikációja , amellyel éppen szemközt ott olvasható ifjú possessora, a nyilván tizenéves Beleznay Teréz gyerekes-kedves aláírása is: „Babykánknak, Édes szülői szeretettel, örökös emlékül, 1935. december hó 24. Szerető szüleid.”
Nem tudom, él-e még 1935 karácsonyának valahai, történetesen egy Laura-könyvvel megajándékozott fruskája, de ígérem és fogadom, hogy az ünnepek múltával a megrongálódott kötése gyógyítására alaposan rászoruló, immáron lassan 87 éves regényt megjavíttatom, s lányunokáim seregével a 2022-es év során el is olvastatom. Jelezve, hogy a „régimódi” história ritka szépségű stílusa megéri a figyelmet, a szeretetet és a ráfordított órákat, ma, a gyakran futószalagon készülő felnőtt és ifjúsági művek korában ! Ami nem fért ebbe a néhány bevezető gondolatba, azt beírtam a versbe!

Régi nap, régi név Dánielné Lengyel Laura, egy régi nap, s egy régi név hívogat ma, megint egy jó, egy igazi játszási pillanat, hisz a Kálvin tér, Ráday utca-sarok szabadtéri, sötétzöldre mázolt könyves szekere mindig sok meglepetést tartogat. Most éppen „Az idegen lány”-t, egy Dante Kiadó-féle, szép, portré-címlapos, bár itt-ott széteső kötésű , valaha híres lányregényt, amely – a dedikáció szerint – 1935 decemberében beragyogta a tizenéves Beleznay Teréz (ki tudja, él-e még?) szerény ünnepi napjait, amelyek fénye így, egy percre, visszaint. És hogy szerettem én is ezt a könyvet, alig tizenkét évesen, egy kétoldali tüdőgyulladás után vigasz- és fájdalomdíj volt minden sora nekem. Kapucnis kabátban dideregve először csak a szememmel dédelgetem,

aztán kicsi, helyenként májfoltos, ráncoska, de „hercig” gyerekkezembe kaparintom, és gyorsan megveszem. Petrőczi Éva