Description
Az Auschwitzi jegyzőkönyv a nemrégiben magunk mögött hagyott 20. század alapszövege. Közvetlen és friss látlelete annak, hogy mivé lett az ember abban a 2000 éves civilizációs folyamatban, amely az eredeti gyilkos természetétől kívánta megváltani. A két auschwitzi "häftling"- akik 1944 áprilisában megszöktek a halálgyárból, hogy a világnak megvigyék a rossz hírt – apostoli tanúságával százezrek életét kívánta megmenteni. Helyette az ember természetének legpontosabb anatómiáját adták – a roppant laboratórium friss tapasztalatából, ahol ez a természet a maga eredeti teljességében kiélte magát. Hogy miért nem olvasták ezt az alapszöveget (evangéliumot) sokadik, népszerű kiadásban, miért nem tanították az iskolákban, keletkezésének történetét, azaz miért nem szívódott fel antianyagként a kultúrába – az a mai napig véget nem ért "botrány" krónikájához tartozik. (Igaz, ama eredeti evangéliumok is évszázadok múltán kezdték alakítani az ember tudatát, azonosságát és kultúráját – hogy majd kivetkőzve belőle már nemcsak egy próféta-tanítót, de egész népét is kínhalállal pusztítson el.)
A magyar történelem, először a maga ezer éve alatt, az auschwitzi tettben lépett be az úgynevezett világtörténelembe: igazi tartalmat adva a csak önmagával azonos világtörténeti fogalomnak – Auschwitznak. Szellemi és fizikai értelemben. Lehetőséget és emberanyagot nyújtott, hogy a nagy kísérlet beteljesedhessék. Közel félmilliónyi áldozattal (egykori magyar állampolgárokkal: zsidókkal és nem zsidókkal) töltötték fel rövid két hónap alatt azt a rendszert, amely még rövidebb idő alatt füstté alakította át nem csak több millió emberi lényt, de mindazt, amit az emberi nem fogalmáról gondoltunk.
Lett volna mód e művelet lebonyolításának megakadályozására, ha az érintettek tudomására hozzák, hogy mi vár rájuk Auschwitzban? A jegyzőkönyvet magyarázó Égő titok című tanulmány azt a folyamatot kíséri végig, hogy ez a hír miért maradt eltagadva?
Az Auschwitzról szóló hír kapcsán a magyar zsidóság is meghatározó szerephez jutott az egyetemes zsidó történelemben. Ha vezetői a hírt a közösség megmenekítésére, de legalább hősi (vagy emberi) halála érdekében hasznosítják: világtörténelmet írtak volna. Így is azt tették: csak épp negatív értelemben.
Ennek a titoknak a késői, s nem a legérintettebbek részéről történő, fölfedésének köszönheti a ma élő magyar zsidóság nagy többsége az életét. De sokkalta többen ennek a hírnek az eltitkolása miatt lelték égőáldozat-halálukat Auschwitz máglyáin.
Ezért parázslik fel-fel izzón az "égő titok" ma is – lehetetlenné téve azoknak a nemzedékeknek az életét, amelyek sem az auschwitzi tett elkövetésében, sem az elszenvedésében, sem a passzív eltűrésében nem vettek részt.
Ugyanis az auschwitzi tettben mindenekfelett azért érintett minden halandó, mert az embert érinti – az emberi nem természetét, s történelme végzetes irányát vagy fordulatát. S ezért Auschwitzról történelmünk legvégéig nem emlékezni, hanem folyamatosan tanulnunk kell. Megfogadva az imént elment Kertész Imre tanácsát, aki Auschwitz tapasztalatát és tanulságát az auschwitzi mélységből az emberi szellem csúcsaira érve így összegezte stockholmi beszédében: "Mert az világos volt, hogy az irodalomtól és azoktól az eszményektől, attól a szellemtől, amely az irodalom fogalmához fűződik, átléphetetlen határvonal választ el, s e határvonalnak – mint oly sok minden másnak is – Auschwitz a neve. Ha Auschwitzról írunk, tudnunk kell, hogy Auschwitz – egy bizonyos értelemben legalábbis – felfüggesztette az irodalmat. Auschwitzról csak fekete regényt lehet írni, tisztesség ne essék szólván: folytatásos ponyvaregényt, amely Auschwitzban kezdődik, és mind a mai napig tart. Amivel azt akarom mondani, hogy Auschwitz óta semmi sem történt, ami Auschwitzot visszavonta, ami Auschwitzot megcáfolta volna. A Holocaust az én írásaimban sosem tudott múlt időben megjelenni. … Mert úgy érzem, hogy amikor Auschwitz traumatikus hatásán gondolkodom, ezzel a mai ember vitalitásának és kreativitásának az alapkérdéseihez jutok el; s Auschwitzon gondolkodva így, talán paradox módon, de inkább a jövőn, semmint a múlton gondolkodom."
