Gyuri

Kritika

Szomory Dezső, elbeszélésirodalmunk nagymestere, terjedelemre is tekintélyes prózát írt, de klasszikus értelemben vett regényt csak egyet: a Gyurit. A kamaszszerelem korabánatának kliséjébe sikerült sűrítenie és átlényegítenie mindazt, ami személyiségének és művészetének esszenciája: eredendő idegenségét és az ebből fakadó zsigeri bánatot. S a beteljesületlen, csak az írás gyönyörében újra és újra kielégülő szerelmét a magyar nyelv és táj géniusza iránt.
A mű 1932-es megjelenése után most ébred fel – művei összkiadásának második köteteként – Csipkerózsika-álmából, hogy el-, illetve visszafoglalja helyét az olvasók szívében s a magyar irodalom őt megillető kánonjában
Általában szenvedtem minden szabályoktól és konturoktól, melyek az élő szót formailag magukba zárják.» Ezt az a Gyuri nevű kamasz mondja, aki Szomory új könyvének, nem bizonyos, tárgya-e, vagy ürügye, de Szomory, az író, tesz vele vallomást ömagáról. Szabály, kontur, – az valóban nincs a számára. Mindent szuverénül magához hasonít, a maga módja szerint újraalkot, akár a regény anyagáról van szó, akár a formájáról. Nincs még egy olyan független író.
Kamasz-regény ez a könyv? Mondjuk, hogy az, mert egy kamasz tizenöt éves gimnazista szenvedései vannak benne elmondva, a serkedő szerelem gyönyörűségesen szörnyű igájában. De nem ez a realitás fontos benne, hanem a realitásnak az érzelmi rezonanciája. A szereplők nem arra valók, hogy a valóság illuzióját keltsék, hogy életet ábrázoljanak, hanem csak arra, hogy rezonáló felületei legyenek az érzések ama viharzó, elsodró és szélesen zengő áradásának, amelyet az író ki akar fejezni. Olyan festő, aki, mikor embert akar festeni, az árnyékát festi meg, azt, ami létében a legbizonytalanabb, legkevésbé konturokhoz kötött és formába zárt. Tehát mégse kamaszregény, nem a lélektan síkjára vetíti a dolgokat, – átviszi őket valami sajátságos zenei síkra. A kamasz, akiről szó van, csak alkalom arra, hogy egy sajátságos nyelvi hangszer megszólaljon a maga túlhangolt hangjain, vad polifoniájával, a mindenségre kisugárzó szabálytalan ritmusaival.
Minden túlzottan hangzik ebben a furcsa zenei atmoszférában. A húrok egészen csekély érintése is olyan hatalmas zengéseket ver fel, amelyek semmi arányban sincsenek eredetükkel. Az alakok a maguk árnyszerű körvonaltalanságában fantasztikus nagyra nőnek, mint az árnyék a holdvilágban: inkább kísérteteknek tünnek fel, mint élő lényeknek. Egészen mindennapi események úgy vannak elmondva, olyan pátosszal, a zuhogó és színtjátszó szavaknak olyan kataraktájával, hogy el lehet bele szédülni. Egy juhász jön szamárháton a falusi udvarba; ezt így tudjuk meg:
«Pásty-pusztáról átjött az öreg juhász korán reggel. Szamárháton jött, poroszkálva, abban a csöndes kis tempóban, ami évszázadok óta juhászról juhászra úgy ki van számítva térben és időben, hogy soha nem is változik azóta ez a kis csöndes tempó. Valami örökkévalóságnak, örök törvénynek, örök igazságnak tünt ez az öreg juhász szamárháton, amint jött Pásty-pusztáról…
«Már befordult a kapun, már lépésben jött, mozdulatlanul azzal a két merev combjával, s elnyütt csizmájával, ami lógott a levegőben négy kis pata fölött, ami mozgott. Ahogy ült a szamáron, ahogy ült, vastagon és bundásan, a szamár úgy hozzá tartozott, valami külön világban szolidárisan, hogy nem is jöhetett máskép, mint ahogy jött, két merev combjával, szamárháton. Kis törpe csacsi volt ez, inkább sárga, mint szürke, s el is volt takarva a bundával a fara irányában s csak úgy látszott félig a fejével s a szügyével, mintha ketté volna vágva. De két hosszúkás s bánatos szeme, két gyönyörű rezignált szeme olyan világosan nézett a szembogár tiszta fényeivel s lelkivilágának, minden ködösség nélkül, valami koldusköltészetét jelezte, valami őskori költészetét, emlékét és líraiságát, különös egyedülvalóságát az állatok között.»-Schöpflin Aladár

A Gyuri a kései fellobbanás. Abban a korszakban született, amikor Réz Pál felteszi a kérdést, hogy a nagy, az összegző drámára már nem jutott ideje? Vagy az erejéből nem futotta már?
Ugyanakkor új kísérletekhez, új témákhoz volt ereje. Az öregedő író versenyt fut az esztendőkkel: míg ifjúkorában nagyobb kompozícióval, az életmű belső törvényeivel nem gondolva építette ouvre-jének barokkos ékítményekkel gazdag palotáját.
A párizsi regény- ben a fiatalember honvágyát és fájdalmát sírta el, a Gyuri-ban(1932) az előzményeket kutatja . ez a könyv a gyermekkor, a kamaszévek regénye volt.
Felcsattanó ujjongó kiáltással indul a történet, azt sugallva, hogy a regény a gyermekkor gyönyörűségének könyve lesz. S csakugyan, részletező kedvvel, immár a természet szépségei iránt sem érzéketlenül rajzolja fel a Szamos-partot, ahol ifjúkorában vakációit töltötte, s ahová később is lerándult, gazdag rokonainak birtokára. De a gyermekkor édeni tisztasága, árnytalan boldogsága csak az indítás lendületének és még inkább az ellenpontok hatásának a kedvéért került a regénybe. Gyuri hamarosan elszakad a mennyei Szamosligetről és a még mennyeibb Mariskától, aki felgyújtotta benne a zsenge érzékiséget.(Réz Pál)
Gyuri Budapestre kerül, ezzel kezdődik kálváriája. Külső eseményekben szegényes a regény. „ Egy ideges, képzelődő, öntudatlan, művészi képességű kamasz féltudatos életérzése, érzelmi túlzottsága, az élet dolgaira aránytalan reagálása (Schöpflin) a regény témája. Szomory kettéosztja egykor volt önmagát: érzékenységét, fogékonyságát ,sebzettségét Gyuri alakjába vetíti ki, iróniáját, védelemre-támadásra felajzottságát Herendi Mórba, a persze megint csak kivételesen szép és okos zsidó fiú figurájába. A regény igazi hőse a szenvedés- írja Réz Pál
A regény mögött felsejlik Proust és Freud: A regény zaklatott világa, tudattalannak és tudatnak egymásba játszása, a korán felgyúló érzékek parancsoló igényeinek rajza nem ilyennek született volna a léleklátás és lélekelemzés új elvei és gyakorlata nélkül.(Réz Pál) E kötet kapcsán írja le Hatvany báró, hogy a kozmopolitizmus vádja előtt álló Szomory a magyar vidék legtökéletesebb hangulatfestője. Ezzel együtt Szomory műve tehát nem egyéb, mint az élettel eltelt s ezért a kifejezés vágyától megfeszült művész törekvése, hogy a világmindenséget ne csak a szavak értelmében, hanem-ha lehet és amennyire lehet- még a szavak betűiben is visszatükröztesse.
De a regény a gyerek és felnőtt elkerülhetetlen összeütközése, az ideálok feltündöklése és szétfoszlása, a zavaros ösztönök és még zavarosabb gondolatok kusza gomolygása Szomory látomása szerint nem áll össze határozott cselekményű, a lélekrajzot társadalmi összefüggéseiben ábrázoló regénnyé (Réz Pál). Noha tikadt vágyakozásban a kortárs, Kárpáti Aurél, fontosat látott és kivívta Németh László csodálatát.
„A földgömb csak szappanbuborék, itt ki lehet írni mindent, be is lehet vallani mindent.” -Hatvany Lajos

Kerekes Tamás

forrás: http://archiv.ujkonyvpiac.hu/forumtema.asp?p=1&id=1225