Olvasónapló 2012–2013

Heller Ágnes

3 200 Ft

Nemrégen a Múlt és Jövő folyóiratban új rovat indult Olvasónapló címen, amelyben a szerzőket arra kérték, hogy négy-öt könyvről írjanak – legyen köztük újdonság s legyen, ami a szerzőt érdekli, írták azt bármilyen nyelven és bármelyik korszakban. Persze Heller Ágnes teljesítette ezt a kérést először – játszi gyorsasággal. Sőt: olyannyira beleszeretett ebbe az öndokumentációs gyakorlatba, hogy, mintegy lelki és önkifejezési szükségletként, hónapról hónapra folytatta ezt az önmagával és az olvasmányaival folytatott sziporkázóan szellemes párbeszédet.

Elfogyott

Leírás

Heller Ágnes legújabb könyvét többszörös véletlen szülte – vagy inkább a véletlen maszkja mögött alakoskodó aktualitás szükségszerűsége?
Nemrégen a Múlt és Jövő folyóiratban új rovat indult Olvasónapló címen, amelyben a szerzőket arra kérték, hogy négy-öt könyvről írjanak – legyen köztük újdonság s legyen, ami a szerzőt érdekli, írták azt bármilyen nyelven és bármelyik korszakban. Persze Heller Ágnes teljesítette ezt a kérést először – játszi gyorsasággal. Sőt: olyannyira beleszeretett ebbe az öndokumentációs gyakorlatba, hogy, mintegy lelki és önkifejezési szükségletként, hónapról hónapra folytatta ezt az önmagával és az olvasmányaival folytatott sziporkázóan szellemes párbeszédet.
Lehet, még ő is azt hiszi, hogy a véletlenül a kezébe akadó könyvekről írt – hozzászőve „mindennapi élete” jelenének naplószerű eseményeit, valamint a könyvekhez, szerzőkhöz s magához az olvasás kultúrájához fűződő személyes emlékeit. A könyvet egyben olvasva azonban kiviláglik, hogy a filozófus újabb jelentős és újszerű teljesítményéről van szó, ahol, ha játékos formában is, de visszatért korábbi érdeklődési területéhez: az esztétikához, amelyet mestere, Lukács György kedvéért szorított háttérbe. Most mégis kikívánkozott belőle – akár egy korábbi művében: Az új történelmi regényben – mindaz a mondandó, ami az írásról és műfajairól benne megfogalmazódott. S ez a forma adott keretet, hogy kifejtse eszméit az emberi kapcsolatokról, a szerelem természetéről vagy a történelem ún. ismétlődéseiről és szükségszerűségéről. Azzal a jelentős, s rá annyira jellemző, nóvummal, hogy nemcsak klasszikusokat vagy tisztán szépirodalmat elemez (illetve: fogyaszt, akár az „istenadta nép” nagy része), hanem a populáris és divatos szerzőket és műfajokat is érdeklődéssel „falja” (detektívregényt, thrillert, önéletrajzot) – hogy a világot sokrétűbben megismerje és megragadja.
Ha ezt a Gutenberg-galaxis végi nagy kalandot kellő számú érdeklődés fogadja – a vállalkozásból évkönyv lesz.
(Mindenesetre a 2013. év májusi olvasónaplóját már papírra vetette.)

További információk

Tömeg 2000 g
ISBN

9789639512832

Szerző

Heller Ágnes

Oldalszám

300

Kiadás ideje

2013