Leírás
Domán István megírta apja történetét (Ráv Élijáhu Domán [Domán Ernő] – Domán István: „…Már nincs többé szükség a kakasra a népek között, és így levágják őket bűnbaknak”. Buchenwaldi héber (nyelv)emlék. Ráv Élijáhu Domán élete), s most pedig a sajátját. A kétgenerációs rabbidinasztia élete átfogja a XX. századot. A Rettegés indító kulcsmondata: Menni vagy maradni? A kérdést a fiatal Domán István, a Rabbiszeminárium és a Bölcsészkar végzettje, nem mint zsidó származású, hanem mint tudatos zsidó értelmiségi tette fel magának. 1956-ban, a forradalom leverése utáni hetekben. Erre a kérdésre-kételyre fűződik fel a szerző és nemzedéke élete. Társadalom- és jellemrajz belülről megírt, megszenvedett dokumentuma, amelynek a nézőpontja karakterisztikusan zsidó. Ilyesfajta önéletrajzot írtak már többet is – amelyek mind a soával értek végett, vagy külföldön, többnyire Izraelben vagy az USA-ban folytatódtak. Olyat, ami az ötvenes éveket és a forradalmat írta volna le ebből a szempontból, szinte alig ismerünk. Domán István könyvének fő értéke a történelem zsidónézetből. Ugyanis folyamatokat, közérzetet, atmoszférát és pszichológiát csak az ilyen egyéni tapasztalatokon s az egyén pszichéjén keresztül megérzékített emlékezés tud nyújtani. Ez a kép nem vigasztaló, de legalább illúziómentesen igaz. Az illúziók kialakulása, kiürülése, megtörése sodorja a történetet és viselőjét. Az 1945-ben a Vörös Hadsereg fel- (és nem meg-) szabadította zsidó értelmiségi fokozatos kiábrándulása megszabadítóiban, s a rendszerben, amelyet eleinte üdvözölt, de a későbbiekben fokozatosan kiábrándult belőle. Mai szemmel az illúzió megvallása az igazi bátorság. A kiábrándulás lépcsőfokai azért olyan elemi erővel szemnyitogató dokumentumok, mert olyan individuumban megy végre, aki nemcsak hitt benne, de puszta létezését is neki köszönhette. A megelevenedett pesti utca ritka mélyélességű dokumentumai pedig sokkszerűen ismerősek.
