Sorry, this entry is only available in Magyar.

Ha valamiben – még – megegyezik az ország (a nemzet) szeretete, tisztelete, vonzalma – az
Petőfi Sándor költészete, s mindaz, ami a nevéhez fűződik.
2023-as az ő születése 200. évfordulója jegyében telik el. Bár ne is telne másban – mert
minden más hír, esemény, sőt a legtöbb évforduló is – annyi fenyegetéssel, szorongással és
szomorúsággal jár.
A magyar reformkor és prófétája alakja azonban abba az időkbe visz vissza, amikor a magyar
zsidók – nem minden megfontolás után – a magyar ügy mellett döntöttek. Ez – persze némi
idealizációval – az aranykor, egy szövetség megszületésének kora.
A Múlt és Jövő is elkezdte részvételét a Petőfi emlékezésben. Új számunk a szabadságharc
rézmetszője Tyroler József életéről olvasható tudós esszé, leszármazója, Téri Sándor tollából,
bő illusztrációkkal. (https://multesjovo.hu/termek/mult-es-jovo-2022-4/)
S ebben dupla centenáriumi évben jelentetjük meg Mohácsi Jenő Hegedű és koldusbot című
regényét, Petőfi barátjáról, Rózsavölgyi Márkról. A zsidó muzsikusról, akinek nem kevesebb
hungaricum megteremtése fűződik a nevéhez, mint a csárdás és a palotás. A Nyugatos költő,
író és műfordító Mohácsi sietve írta és adta ki 1942-ben művét, nem sokkal mielőtt egy
deportáló vonatban átvehette jutalmát a magyar kultúráért tett fáradozásaiért.

A könyv mellé (hogy milyen formában, az majd eldől) Lantos Iván és Sebő Ferenc vezetésével
már egy zenészcsapat feljátszott egy nagylemeznyi eddig nem játszott Rózsavölgyi
zeneművet. Ebben az anyagban szerepel Lantos Iván megzenésítésében a címadó Petőfi
vers, amit most a Petőfi emlékév kezdetén olvasni és hallgatni ajánlunk.

RÓZSAVÖLGYI HALÁLÁRA

Vén muzsikus, mit vétettem én neked,
Hogy mindig csak szomorítasz engemet?
Keseregtem, mikor szólt a hegedűd,
Hej, nem szól már, s ez nekem még keserűbb,
Ez nekem még keserűbb!

Régi sorsa magyaroknak a bánat,
E nélkül már tán élni sem tudnának,
Ha már így van, ébredj föl vén barátom,
Hadd busúljunk legalább a nótádon,
Hadd busúljunk nótádon!

Cudar nemzet biz a magyar, hiába,
Nem igen néz se' előre, se' hátra,
Elfeledte, ami történt ezelőtt,
A jövő meg? bánja is ez a jövőt.
Bánja is ez a jövőt!

Egyszer ember csak a magyar, mikor a
Fülét, szivét megtölti a muzsika,
Könnybe lábbad a két szeme olyankor,
Eszébe jut a siralmas hajdankor,
A siralmas hajdankor.

Sirathatjuk is a multat, Mohácsot,
Kiket ott a török fegyver levágott;
Ha őket eltemették vón rendesen,
Húszezer sír állna ottan egy helyen,
Húszezer sír egy helyen!

És mikor már kibusúltuk magunkat,
Megfeszítjük lelkünket és karunkat,
És ha akkor ott volna az ellenség,
Ha mégannyi volna is mind elesnék,
Mind egy szálig elesnék!

Akkor aztán bízni kezdünk magunkba',
Hogy telik még mitőlünk is nagy munka,
Hogy kivirít még a magyar nép fája,
S lombjait majd isten, ember csodálja,
Isten, ember csodálja! –

Ébredj föl, vén muzsikus, vén barátom,
Hadd busúljunk, lelkesedjünk nótádon,
Olyan istenigazában tudtad te,
Hogy hol fekszik a magyarnak a szive,
A magyarnak a szive.

Mért hagytál el? hiszen mi rád nem untunk,
Pedig veled ötven évet mulattunk,
Gyere vissza, áldom azt az istened,
Kezdd el újra, kezdd el azt az ötvenet,
Kezdd el azt az ötvenet! – –

Addig híttam, hogy sírjából megjelent,
Megjelent, de csak addig volt idefent,
Mig kezével hajlékára mutatott…
Mi van benne? hegedű és koldusbot,
Hegedű és koldusbot!

Pest, 1848. január 29.

Minden kedves olvasónknak – még nem késő – mégegyszer Boldog(abb) Új Évet kívánunk, s
minél több kultúrafogyasztást – mert tudásunk szerint csak ez véd meg a ránk váró nem
kevés córesztől.

A Múlt és Jövő közössége