Sorry, this entry is only available in Magyar.

A nagyvázsonyi születésű Teddy Kollek (Theodor Kurt Kollek) baloldali cionista múltjával és politikai tehetségével 1965-től huszonnyolc éven át volt Jeruzsálem polgármestere. Meron Benveniszti, Kollek közeli munkatársa szerint: sikeres politikájában nagy szerepe volt az osztrák-magyar örökségnek (hétéves volt, mikor 1918-ban a család Bécsbe költözött), mivel „Bécshez hasonlóan, az eltérő kultúrák mozaikjaként látta Jeruzsálemet, ahol a feszültség jóindulatú, életet teremt, nem pedig szétfeszíti a várost.” Valószínűsíthető, hogy hét éves koráig a kővágóörsi zsinagógába járt családjával ünnepek idején.
Kővágóörs 200 éves zsinagógája a Balaton-felvidék egyik legizgalmasabb történetével bíró, de egyben leghányatottabb sorsra ítélt műemléke. Pár évvel ezelőtt még úgy tűnt, hogy végleg az enyészeté lesz és a teljes pusztulás vár erre az egykor virágzó közösséggel bíró épületre. 2019-ben azonban a csodával határos módon, fordulóponthoz érkezett az épület története. Egy lelkes magánszemélyekből álló csapatnak sikerült megvásárolnia az épületet a korábbi tulajdonosától, és az általuk létrehozott alapítvány célul tűzte ki a zsinagóga felújítását és eredeti funkciójának betöltését.
Tud-e vajon a Káli-medence egyik legszebb zsinagógája újra zsinagógaként, zsidó vallási és kulturális központként működni?-erre ma még nincs válasz, de igyekezet annál inkább. De hogy jutottunk idáig?

Kővágóörs a Balaton-felvidék ortodox zsidóságának központja

Kővágóörsön a 18. század végétől éltek zsidók és a zsinagóga építésének valószínűsíthető dátuma 1820. A második világháborúig az autentikus ortodox zsidó hitélet központja volt a Balaton-felvidéken, odavonzva a környező falvak és városok hagyományőrző zsidóságát is. A Magyar Zsidó Lexikon 1929-es adatai szerint a 2120 fő lakott a faluban, amelynek a zsidó hitközséghez tartozó tagja 140 fő volt. A faluban lévő hitközség már korábban, 1778-ban megalakult, és első rabbija Pfejfer Zélig Lébi volt, aki egészen haláláig 1868-ig vezette a közösséget. A kővágóörsi mellett, 9 környékbeli település, köztük Tapolca tartozott a hitközség anyakönyvi területéhez. Sokáig a közeli Tapolca neológ közössége is a kővágóörsi ortodoxoknak volt alárendelve. A vasút megjelenésével azonban fordulat állt be Kővágóörs ortodox közösségének életében. Az 1800-as évek végén Tapolcán kiépült a vasúthálózat, ezzel gyorsabban iparosodott Kővágóörsnél. A vidék jelentős zsidó borkereskedői is beköltöztek Tapolcára. Ennek következtében a vallási élet szempontjából a település jelentősége csökkent, és a környék hitközségei közül is a Tapolcai lett a fontosabb. Kővágóörsön 1820-ban zsidó temetkezési szentegylet (Hevra Kadisa), 1838-ban már nőegylet is alakult. A kiegyezést követően, 1880-ban már kétszázharmincnyolcan látogatták a délceg homlokzatú, módosabb falusi házra emlékeztető ortodox zsinagógát, melyet a balatonarácsiak, a fürediek és még a nagyvázsonyi hívek is gyakorta felkerestek. A XIX. század végén a pesti zsidó polgárság előszeretettel vásárolt hétvégi házat a Balatonhoz közel fekvő Kővágóörsön, ahová aztán a nőegylet is szervezett nyári üdültetést, táborokat a fővárosi zsidó gyerekek számára.
Az iparosodás, a vasút és a neológia térhódításával a környékbeli izraelita hívek nagy része ugyan a tapolcai hitközséget választotta és az ottani neológ templomba járt ünnepek alkalmával imádkozni, de a kővágóörsi ortodoxok is szép számmal tartották hagyományaikat és magukat, egészen a negyvennégyes deportálásig.
A  ma Cseh Tamás utca 4-ben látható zsinagóga még eredeti formáját mutatja, de a telken levő rabbi házát 1960-ban elbontották. Az egykori mikvének sincs már nyoma. A belső falakon nyomokban látható a régi márványmintás kékes festés, a virágos szekkók mellett pedig, ha nehezen is, de kibetűzhetők a héber betűs feliratok (torat hashem temima „Az Úr törvénye tökéletes” és micvat hashem bara „Az Úr parancsolata világos”). A mennyezeten egy hatalmas csillag is még látható.

Az egykori virágzó kővágóörsi zsinagóga egyik legszebb, még ma is látható része a női karzat, néhol még családnevek apró fémtáblák maradványaival jelzik az ülésrendet. A karzat és Kővágóörs mint helyszín, a Jancsó filmekből is ismeretes, de a falu Szomjas György filmrendező életében is fontos szerepet játszott.
Az egykor virágzó közösség életét a Soá kettétörte. 1944-ben 82 családot hurcoltak el a településről. A kővágóörsi körjegyzőség zsidó lakosságát 1944. május 16-án Tapolcára, onnan június 19-én Zalaegerszegre hurcolták. A munkaszolgálatot 4-en, a deportálást 12-en élték túl. A túlélők, akikhez csatlakoztak a környező települések magányos hazatérői is, rendbe hozták a zsinagógát, majd többségük elhagyta a falut.

A horogkereszt

A második világháború után megszűnt a hitélet Kővágóörsön, és elkezdődött az egykori csodaszép zsinagóga hányattatott sorsa. Először magtárnak használták a helyiek. Maga a zsinagóga ÁFÉSZ raktár lett, majd a Révfülöpi Nagyközségi Közös Tanács birtokolta.
Nem tudni kik, milyen lelkületű emberek járhattak később az épületben, de a falakba karcolt jelek vizuálisan árulkodnak róluk. Az egyik legérdekesebb ilyen az az abszurd módon a falba karcolt horogkereszt, amit később valószínűsíthetően egy jobb érzésű ember „tovább karcolt”, hogy eltüntesse a borzalmas nyomokat egy sátortetős házat képezve. Az 1980-as évek közepétől az épület magántulajdonba került, többször tulajdonost is váltott. Egy ideig Cseh Tamás, a magyar zenei kultúra jeles képviselőjének tulajdonában volt.
1985-ben a zsinagógát műemlékké nyilvánították Kerner Gábor kezdeményezésére, de a tulajdonosokat nem tudták kötelezni az épület helyreállítására. Számos tulajdonváltás után egy lelkes csapat, a Káli-medence Zsinagógája Alapítvány tagjai úgy döntöttek, hogy életre keltik az egykor virágzó kővágóörsi zsidó hagyományt. Ennek egyik első lépése a zsinagóga rendbetétele és egy kiállítás létrehozása lett. Az itt élő zsidók életéből alig maradt fenn tárgyi és szóbeli emlék, mégis egy falióra és egy megtalált egykori kővágóörsi lakos visszaemlékezése, ha töredékesen is, de megvilágította az elvarratlan szálakat.

A kővágóörsi zsinagóga egykori faliórája

Az egykori zsinagóga berendezéséből szinte semmi nem maradt meg, a szent iratok és a tóratekercsek feltehetően Tapolcára kerültek, kivéve egyet a frigyszekrény mellett elhelyezett faliórát. Nyomára Budapesten, Rákospalotán bukkantam rá, amikor felkérést kaptam egy kültéri kiállítás megrendezésére a zsinagóga udvarán. Az itt élő zsidók történetéből alig tudunk valamit, apró töredékekből kellett rekonstruálni a zsinagóga emlékeit, igazi nyomozómunka eredményeként, míg végre egy apró nyom váratlanul előkerült, ez pedig nem más, mint az egykori zsinagóga órája. Ez az óra, igazi mentési akció után Budapestre került, hogy sok-sok év után előkerüljön és meséljen Kővágóörs zsidóságáról. Az utolsó pillanatban a világégés előtt, a hitközség aktív tagjaként, a kővágóörsi Sternberger Erzsébet családjából valaki leemelte az órát a zsinagóga faláról és elrejtette a kővágóörsi házukban. Sternberger Erzsébetet a szüleivel és két lánytestvérével Auschwitzba vitték, hogy annál a bizonyos hírhedt rámpánál az élők sorába lökjék, szemben a család többi tagjával. Ők azonnal a gázkamrákba kerültek. A kővágóörsi lány akkor huszonnégy éves volt, és amikor a tábort felszabadították elindult haza Kővágóörsre, hogy megkeresse a családját. Az elrejtett órán kívül, semmit nem talált meg a háború előtti zsidó életből. A zsinagógát feldúlták, a tóratekercseket ellopták, alig tért vissza valaki a korábbi közösségből.
A kővágóörsi zsidó közösségből hatan élték túl a háborús borzalmakat. Ketten tértek vissza Kővágóörsre, Sternberger Erzsébet és Láng Ignác. A falióráról mit sem lehetett tudni, mígnem egy facebook bejegyzésben, ahol kutattam a kővágóörsi zsidó múlt után, jelentkezett Sternberger Erzsébet lánya, Hátszegi Julika, aki Kővágóörsről elhozta az órát és jelenleg rákospalotai házában őrzi, azzal a reménnyel, hogy valamikor újra lesz élet az egykori nagy múltú zsinagógában és visszaadja az órát a zsinagóga számára eredeti rendeltetésének. Amikor nála jártam, hogy beszélgessek vele a kővágóörsi emlékeiről büszkén mutatta meg az órát és a következőket mesélte el:
„Az egyik visszatelepülő volt Lang Ignác bácsi, a hentes, a révfülöpi útról jobbra az első szép ház az övék volt. Első felesége negyvennégyben még a keszthelyi kórházban meghalt szülés utáni lázban, majd a négy hónapos csecsemőt és ötéves kisfiát is deportálták. Egyiket sem látta többé. A háború után nőül vette a felesége unokahúgát, vele kezdett Kővágóörsön új életet. Édesanyám pedig feleségül ment Stern Sándorhoz, édesapámhoz, aztán megszülettem én és az öcsém. Apu egészen 1960-ig szódásként dolgozott a faluban. Volt egy kis szóda üzemünk, Anyukám és apukám felváltva csinálta a szódát. Volt egy lovunk és apukám azzal szállította a szódát Révfülöpre éttermekbe, üdülőkbe és a környékbeli falvakba. Köveskálon Grosz Béla bácsi is szódás volt ,de meg volt beszélve ki hova szállít ,így nem volt gond. Nem messze tőlünk lakott a Kirnbauer család a sok gyerekével ,ők gyakran hajtották a gép kerekét, mig át nem álltunk szíjmeghajtásra. Aztán 1949- ben államosították a szódaüzemet egy darabig szövetkezeti szódások voltunk, aztán apukámat elhívták Kékkútra. Ő indította be a Kékkúti víz palackozását és forgalmazását. Sok kővágóörsi és kékkuti lány és asszony jutott ott munkához. Néhány férfi is volt a rakodáshoz. Apukámék teherautóval hordták messze üzletekbe a zöld csatos üvegekbe töltött vizet, hogy megismertessék az emberekkel. Ezt a vizet ma Theodórának hívják. Aztán valakinek kellet apukám állása és kifúrták onnan. Elment Keszthelyre dolgozni és egy idő után mi is utána mentünk. Így kerültünk el Kővágóörsről, ahol gyerekkorunk nagy részét éltük az öcsémmel. Gyerekként igazi boldogság volt a lovaskocsin ülni, amikor széthordtuk a vizet a környéken. Anyu minden péntek este gyertyát gyújtott, barcheszt sütött, még most is érzem a kalács illatát, ha eszembe jut. A gyönyörű zsinagóga viszont az ÁFÉSZ cementraktára lett. A templom falióráját édesanyám még időben kimenekítette, ott díszelgett az otthonunkban, mellette cseperedtem. Velem van a mai napig: most Rákospalotán mutatja a rohanó időt. Újévkor van nálunk egy szokás, hogy elmegyünk egy élő vízhez és morzsákat szórunk bele így is megszabadulunk az elmúlt év bűneitől. A falu végén volt a mosóház akkor romokban, oda szoktunk járni. Egyébként együtt éltünk a faluval.”

A kővágóörsi olimpikon

A falu szülötte volt a zsidó Szalai József magyar tornász, olimpikon, műugró, sportvezető. Kővágóörsön született, 1892. december 18-án. Szalai részt vett az 1912. évi nyári olimpiai játékokon Stockholmban, ahol egy torna versenyszámban indult az egyéni összetettben. A 15. helyen végzett. 16 évvel később visszatért az 1928. évi nyári olimpiai játékokra Amszterdamba. Az olimpián mind a 7 tornaszámban elindult. Klubcsapata a Vívó és Atlétikai Club volt. Tízszeres magyar bajnok tornász és egyszeres magyar bajnok volt. Volt a Nemzeti Sportbizottság tagja, a Magyar Torna Szövetség elnöke és a Magyar Olimpiai Bizottság tagja is.

A zsinagóga jövője

Jusztin Ádámnak és Vikor Andrásnak, valamint még két barátjuknak több mint tíz éve van a környéken nyaralója, ismerték a zsinagóga kálváriáját, reménykedtek benne, hátha lesz idő, amikor tudnak valamit tenni az épületért. Mertek nagyot álmodni, és végül az utolsó tulajdonos örökösétől, egy jónevű Balaton-felvidéki borásztól vették meg az épületet másfél évig tartó egyeztetés és jogi procedúra után. Mind a négyen a Maccabi VAC zsidó sport és társadalmi szervezet tagjai.„Évekig aggódtunk, nehogy valaki lebontsa a zsinagógát, de attól is féltünk, hogy az állapota olyan mértékben romlik, hogy egyszerűen összedől és életveszélyessé válik.Akkor pedig hiába a műemlékvédelmi nyilvántartás. Az a célunk, hogy lehetőség szerint az eredeti formájában állítsuk helyre a műemléket. Magyarországon Kővágóörsön lenne az egyetlen működő falusi zsinagóga, ahol lehetne imádkozni, fogadni a szombatot, de egyfajta kulturális központként is működne, ahol irodalmi felolvasóestek, koncertek, színházi előadások, kiállítások, kerekasztal beszélgetések, gasztronómiai rendezvények vagy különféle workshopok is lennének. Már többen megkerestek minket ötletekkel a filmforgatástól kezdve a képzőművészeti kiállításig. Gondoltunk még a vallási turizmusra is, de ez a járványhelyzet miatt egyelőre nem megoldható. És még előttünk állnak a felújítási munkálatok, melyek költségeihez meg kell találnunk a forrásokat. Szeretnénk, ha a statikailag helyreállított és részben felújított műemlék természeti és történelmi értékeivel már része lehetne a Veszprém Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozatnak. Addig is a zsinagóga kertjében a vírushelyzet alatt is látogatható tárlatokat szervezünk, mely az egykori helyi zsidó közösség múltját mutatja be az érdeklődőknek.” Rabbija még egy ideig biztosan nem lesz, de hanukakor több mint 70 év után ismét gyertyákat gyújtottak a zsinagógában. Bár jelenleg a zsinagóga magánterület, mégis nyáron előzetes bejelentkezés után, megnyitják az érdeklődők előtt a zsinagóga udvarát, ahol egy kiállítás hívja életre a közösség egykori tagjait.