Frauhammer Krisztina – Horváth-Lindberg Judit: Elfeledett arcok Szeged zsidó múltjából 3.Holtzer Jakabné, Gruber Júlia (1846−1929)
Posted on
Holtzer Jakabné fotója, Horváth-Lindberg Judit magántulajdona
Sorry, this entry is only available in Magyar.
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának REDISCOVER elnevezésű, a rejtett zsidó örökség feltárását végző projektje 2020 novemberében pár napos utcai kiállítást szervezett a város egy kedvelt közterén „Elfeledett arcok” címmel. Kiállításunk során olyan, a város életében kiemelt szerepet játszó zsidó személyek alakját mutattuk be, akikre fontosnak tartottuk, hogy ráirányítsuk a figyelmet. Akkor 12+1 portrét válogattunk ki, tudva azt, hogy akár kétszer, háromszor ennyien is érdemesek lennének arra, hogy bemutassuk életpályájukat. Cikksorozatunkkal némiképp ezt a hiányt szeretnénk pótolni.
Sorozatunk harmadik részében egy olyan nő életútját mutatjuk be, aki már a XX. század első évtizedeiben kitűnt azzal, hogy saját, önálló útját járta. Holtzer Jakabné, született Gruber Júlia nem csak édesanyaként, de cégvezetőként, nőegyleti vezetőként, számos jótékonysági alapítvány létrehozójaként, műgyűjtőként is a szegedi zsidó hitközség kiemelkedő egyénisége volt.
Júlia 1846. november 14-én a ma Vajdaságban található Újvidéken született. Édesapja Gruber Dávid volt, akit az 1850-es években a helyi hitközség elöljárói között találunk, édesanyjáról nincsenek adataink. Júlia iskolai végzettségéről szintén nem rendelkezünk információkkal, de minden bizonnyal írt, olvasott és számolt magyarul. Németül is jól tudhatott, amit egy későbbi céges levélpapíron megmaradt levele igazol. Holtzer Jakabbal Újvidéken kötött házasságot 1864-ben, amikor Júlia 18, Jakab 29 éves volt. Hogy a házasság hogy köttetett, arról nincsenek adataink. Minden valószínűség szerint shadchen által, vagy valaki ismert valakit, aki ismert valakit. Mindenesetre az ifjú pár Szegeden telepedett le. Az adóösszeírások szerint a Holtzer család ekkor már több mint hetven éve élt a városban és aktív tagja volt nem csak a helyi hitközségnek, hanem a város életének is. (Löw Immánuel és Kulinyi Zsigmond zsidó helytörténetéből tudjuk, hogy a Holtzerek az első Szegeden letelepülő családok között voltak, Zsámbékról költöztek a városba és kereskedőként, üzletkötőként dolgoztak. Júlia apósa, Holtzer Salamon hitközségi elöljáró, választmányi tag és pénztáros is volt.) Júlia és Holtzer Jakab házasságából hat gyermek született: Antónia (1865), Flóra (1867), Emil (1869), Tivadar (1870), Frida (1872) és Aladár (1875).
 |
 |
Amikor Júlia Szegedre került, akkor már 16 éve működött az apósa által alapított Holtzer Salamon és fiai nevű nagykereskedelmi cég a városban. Férfi ruházatot, posztót, gyapjút, szövetet, szőrmét, bélésanyagokat, szabókellékeket és ruházati termékeket árusítottak. A Holtzereknél nem volt idegen, hogy a nők is kivették a részüket az üzleti élet tevékenységeiből. A család a valóságban is megmutatta, hogy a nők szerepe a társadalmi, gazdasági és nem csak az otthoni életben lehet meghatározó. Amikor például 1848-ban a céglapító Holtzer Salamon a szabadságharcban önkéntes honvédként harcolt, felesége, Krummajer Franciska vette át az üzlet vezetését. Júliától sem állt távol ez a feladat: egész életútja azt támasztja alá, hogy kiválóan tudott tervezni, szervezni, elemezni. A családi legendárium szerint, amikor férje, Holtzer Jakab átvette a cég irányítását, Júlia minden vasárnap maga ment a piacra árusítani a cég portékáit, hogy megtudja „mit kíván a vevő”. Nemcsak személyes piackutatása volt ez, de férjének az üzlet kifejlesztésében és vezetésében is nagy segítségére volt ezzel. Amikor 1906-ban, 60 éves korában megözvegyült, nem adta át fiainak a cég vezetését. Ahelyett, hogy visszavonult volna, maga vette kézbe a vállalkozást.
Üzletük előbb Szeged mai főterén, a Széchenyi téri híres Zsótér házban volt, majd 1883-ban saját házat építettek a mai szegedi főposta mögötti telekre. Júliusban a királylátogatás alkalmára már itt készítették a magyar díszruhákat. Vállalták még méret utáni egyenruhák, különféle típusú öltönyök varrását is. Itt, ebben a házban volt a nagykereskedés, a fehéráru, kékfestő, szövet- és posztónemű árusítása. 1894 szeptemberében egyemeletes áruházat építettek a ház udvarára. Az áruház a kicsi udvart teljesen betöltötte, így a szomszéd ház udvara felé is terjeszkedtek. Nem csoda, ha a hirdetések az Alföld legnagyobb áruházaként írtak róla. Az innen néhány háznyira lévő Kelemen utcában is volt boltjuk, itt szőrmét, gombot, paszományt, kalapot, aprócikkeket árultak. Ezek mellett a városban még további két boltot tartottak fenn, és a helyi sajtóban megjelent apróhirdetésekből azt is tudjuk, hogy ezek mellett számos vidéki kirendeltséggel is rendelkeztek. Így az 1870-es években biztosan volt üzletük Temesváron, Kikindán, Versecen, Zomborban, Nagyszebenben, Brassóban és Hódmezővásárhelyen. Az 1920-as évek hirdetéseiben a három szegedi bolt mellett Makó volt még feltüntetve.
A cég hatvanéves jubileumi ünnepségén Holtzernét is kitüntetett figyelemmel köszöntötték: „A vendégek meleg üdvözlésben részesítették a cég alapítójának özvegyét, Holtzer Jakabné úrnőt, akinek magának is tevékeny része volt a virágzó vállalat föllendítésében.” A családi visszaemlékezések szerint Júlia 69 éves koráig irányította a vállalkozást, utána adta át a vezetést három fiának. Dédunokája, Horvát-Lindberg Judit a családi visszaemlékezések alapján, így eleveníti fel nem mindennapi dédnagymamája alakját: „Dédnagyanyám önálló volt, kíváncsi, határozott és nyitott. Erről szólnak azok a történetek, melyek arról számolnak be, hogy egyedül utazott el Egyiptomba mert érdekelték a piramisok. A szerencsejáték, a rulett sem volt tőle távol, mivel az elbeszélés szerint többször járt Monte Carloban a Casinóban, ahol kétszer egymás után tett ugyanarra a színre és számra – és nyert.” Tovább színesíti ezt a képet, hogy műtárgyakat is gyűjtött, és tárgyaival szerepelt az 1917-es Szegedi Műbarátok Körének kiállításán. Kezdeményező, szervezési és szociális képességét nem csak üzleti téren mutatta meg Holtzer Jakabné. Vezetőségi tagja volt, a Magyarországon 1881-ben alapított, Magyar Vöröskereszt szegedi részlegének. Amikor kitört az első világháború, az elsők között kezdett kórház szervezéséhez a városban. A visszatérő katonák számára létesített intézményt 1914 októberében nyitották meg adományokból, önkéntesek részvételével. Júlia saját példájával járt elöl: 50 paplant, mindegyikhez 3-3 huzatot adományozott és maga is önkéntes ápolóként dolgozott a kórházban.
A korabeli sajtóból tudjuk, hogy amikor 1915. február 9-én Ferenc Salvator főherceg, szegedi látogatása alkalmával megtekintette a Holtzer Jakabné alapította hadi kórházat, Júlia azzal a kéréssel fordult a királyi herceghez, hogy emlékül valami specialitást ajánlhasson fel neki. Mivel a herceg azt kérte, ne legyen az ajándék nagy értékű, a kiválasztott szuvenír egy szegedi papucs lett. Két évvel később a herceg, aki a Nemzetközi Vöröskereszt ausztriai szervezetének és a Magyar Szent Korona országai Vöröskereszt Egyesületnek helyettes fővédnöke volt, nem pusztán ezt a gesztust, de Holtzer Jakabné katonai egészségügyért végzett áldozatos munkáját is viszonozta. „Elismeréséül a Vörös Kereszt hadiékítményes II. osztályú díszjelvényt” adományozta a vezető főápolóként dolgozó Holtzer Jakabnénak. Hatvanegy személy kapta meg ezt a kitüntetést ekkor, köztük huszonegy nő volt.
Holtzer Jakabné Gruber Júlia jótékonysági tevékenységének másik fő színtere a hitközség keretei között működő Szegedi Izraelita Nőegylet volt. Az országban elsőként megalakult szegedi nőegyletben először választmányi tag, 1884 után pénztáros és az ellenőrző bizottság tag, majd 1909-től elnöknő lett. Egészen 1929-ig, haláláig töltötte be ezt a rangos tisztséget. A zsidó nőegyletek (sokszor felekezeti különbség nélkül) az élet számos területén segítették a rászorulókat. Nem csupán az intézményesülés előtt álló szociálpolitika egyes területein nyújtottak szolgáltatásokat – írja Balázs Edit, az egyletek kutatója. „Társadalmi és integrációs funkciót is betöltöttek azzal, hogy helyi szinten az azonos rétegekhez tartozó egyéneket tömörítették, s biztosították tagjaik számára értékrendjük és értékazonosságuk tudatosítását.” Így volt ez a szegedi egyletnél is. Holtzer Jakabné elnöksége alatt havi rendszerességgel támogatták a szegény családokat; öregeket látogattak; télen ruha- és tűzifa segélyeket osztottak; a városban tanuló vidéki egyetemisták tandíjához, vizsgadíjához segélyeket osztottak; támogatták a rászorulóknak ételt adó menzát, a helyi zsidó leányok tanulmányait, és a rászorulók gyógykezeléseit. Mindennek finanszírozásához természetesen a több száz fős tagság rendszeres adományaira, és különféle jótékonysági rendezvényekre is szükség volt. Holtzer Jakabné, Júlia mind az adakozásban, mind a szervezésben példával járt elöl, ami miatt nem csak a hitközségben, de az egész városban köztiszteletnek örvendett. Erről tanúskodik a Pécsi Napló 1926. november 18-i számának Nyolcvan éves a nőegyleti elnöknő című tudósítása:
[…] Szeged város izr. Jótékony nőegyesületének régi elnöknőjét özv. Holtzer Jakabnét, születésnapja alkalmából a vezetésé alatt álló egyesület lelkesen ünnepelte és a fiatalos elnöknő az üdvözlésekre kijelentette, hogy nagyobb örömöt, lelki szükségének kielégítését találja abban, ha az, akinek az Isten földi javakat adott, azokat is részesítse azokban, akik ilyenhez nem juthattak. További önzetlen munkásságával kívánja a jótékony nőegylet javát előmozdítani. A jótékony egyesületek korra legidősebb elnöknőjét a város közönségének színe-java, felekezeti különbség nélkül elhalmozta jókívánságaival.
A köztisztelethez valószínű az is nagy mértékben hozzájárult, hogy mind Júlia, mind a Holtzer család többi tagja igazi filantróp volt. Számtalan alapítványt indítottak jótékonysági céllal, szegény gyerekek tanulására, öltöztetésére, szegények segítésére. Magyar nemzet iránti elkötelezettségük is meghatározó része volt a család identitásának. Ők a Löwök közösségében tevékenykedve „nőttek bele” a recepcióba, és a jeles rabbik példáját követve a magyar nemzethez tartozónak vallották magukat. Ez az általános neológ izraelita önmeghatározásnak is része volt. Ezt számos módon juttatták kifejezésre. 1910-ben maga Júlia kereste fel a város vezetését azzal, hogy 20.000 aranykoronát adományoz Széchenyi István köztéri szobrának felállítására. A legnagyobb magyarral való megbékélés gesztusa volt ez (Széchenyi a zsidók emancipálása ellen alkotta meg véleményét). 1929-ben Löw Immánuel Júlia halálakor mondott beszédében megjegyezte azt is, hogy milyen felejthetetlen volt, amikor a nőegylet estélyén nemzeti viseletben jelent meg az elnöknő. Sőt, a cég maga is készített nemzeti jellegű ruhákat. Jótékony tevékenységük elismeréséül Holtzer Jakabné fiai 1911-ben nemességet kaptak bástyai előnévvel.
Holtzer Jakabnét 1929-es halálakor a népes család, az Izraelita Nőegylet, a hitközség tagjai és az egész város gyászolta. Nekrológjában így búcsúzott tőle a helyi sajtó:
Hosszú, áldásos és jótékony tevékenykedés után hunyt el Holtzer Jakabné, aki mintaképe volt a nagyasszonyoknak. Matróna kort ért el, és ez a 83 esztendő a fáradhatatlan munkálkodás és a soha nem szűnő jótékonykodás jegyében telt el. Dolgozni reggeltől estig, aztán a munka gyümölcséből részt juttatni a szűkölködőknek: ez volt özv. Holtzer Jakabné.
Felhasznált irodalom:
Balázsi Edit: A zsidó nő szerepváltozása az „Egyenlőség” tükrében (a 20. század első felében). in HACOFE, online hozzáférés: https://or-zse.hu/hacofe/vol7/balazsedit-zsidono-egyenloseg2013.htm, utolsó letöltés: 2021. 03. 04.; Bátyai Jenő: A Holtzer család. in Szegedi Könyvtári Műhely 87-89/1-4. p. 62−68.; Budapesti Közlöny 1917. november p. 5.; Horvát-Lindberg Judit: HOLTZER Jakabné sz. GRUBER Julia. A nagyasszony – önálló, kíváncsi, határozott és nyitott. (Kézirat); Lőw Immanuel – Kulinyi Zsigmond. A szegedi zsidók. Szeged, Szegedi Zsidó Hitközség, 1885.; Löw Immánuel: Kétszáz beszéd 1919−1939. Első kötet. Szeged, Szegedi Zsidó Hitközség, p. 473.; n.n.: Ferencz Szalvátor királyi herczeg szegedi papucsa. in Az Újság 1915. február 9. p. 13.; n.n.: Hatvan éves cég. A Holtzer cég jubileuma. in Szeged és Vidéke 1908. december 29. p. 3.; n.n.: Nyolcvan éves nőegyleti elnöknő. in Pécsi Napló 1927. november 18. p. 5.; Tóth Ferenc (szerk.): Csongrád megye építészeti emlékei. Szeged, 2000. p. 485−486.; Újvári Péter (szerk.): Zsidó Lexikon. Budapest, Zsidó Lexikon, 1929.