Sorry, this entry is only available in Magyar.

Pelle Jánosnak már nem ez az első írása, sőt nem is ez az első könyve a háború utáni magyarországi pogromokról. Magam a 90-es évek elején éppen az ő cikkeiből szereztem tudomást először ezekről a szörnyűségekről. Fontos megjegyeznünk, hogy Pelle volt az első, aki erről a témáról magyarul írni mert.
Érdekes módon holokausztot átélt szüleim és rokonaim számtalan történetet meséltek nekem korábbi tapasztalataikról, a háború utáni tucatnyi pogromról azonban egyikük sem szólt egy szót sem. Ahogy fél évszázadon át nem szólt senki semmit róluk. Azt, hogy a kommunisták miért nem szorgalmazták az emlékezést, értem, de azt, hogy a zsidók is kussoltak róla, már nem. Talán kényelmetlen volt szembenézni a ténnyel, hogy nem csak nyilasok, egyes antiszemita középosztálybeliek és sértődött értelmiségiek, hanem az úgynevezett „egyszerű emberek” is zsidógyűlölők lehetnek e szép hazában.
Pelle ebben a könyvében alapvetően négy eset, a kaposvári, a makói, a kunmadarasi és a miskolci elemzésével igyekszik elméletét bizonyítani. Szerinte ugyanis az európai és így magyarországi zsidóüldözésekben is tömeglélektani folyamatok, illetve a vérvád eleven és soha el nem fojtható hagyománya játszotta a főszerepet. Mindeközben persze rámutat a kommunisták, Rajk, Rákosi, Gerő és a helyi kommunista vezetők bűnös és alantas, gyűlöletkeltő, sőt néha nyíltan antiszemita propagandájára is, sőt azt sem tagadja, hogy a pogromokban az adott történelmi helyzet is fontos szerepet játszott, hiszen az általános nyomor és éhezés közepette az emberek nem tudták elviselni sem azt, hogy egyes túlélők boldogulnak, sem pedig azt, hogy állami segédlettel elrabolt javaikat visszakövetelik.
Az általános zsidógyűlöletet (mert itt nem elvont antiszemitizmusról, hanem a zsidó szomszédokkal szemben érzett konkrét gyűlöletről volt szó!) súlyosbította az a tény is, hogy a hazatért deportáltak és munkaszolgálatosok valósággal sereglettek az egyedül üdvözítőnek hitt kommunista pártba, illetve azokba a kommunisták által dirigált erőszakszervezetekbe, amelyeket sokan utóbb személyes bosszújuk eszközeként használtak. (Csak hogy értsük, mit bosszultak meg: olyan emberekről van szó, akiknek szüleit, feleségét, gyerekeit meggyilkolták, és akiknek javait, elhurcolásuk után ismerőseik, szomszédjaik elrabolták, akiket földig aláztak és meg akartak ölni.) Pelle elmélete szerint az általános nyomor és a kollektív (vagy épp egyéni) sérelmek, illetve bűntudat eredményeképpen, legtöbbször szándékos politikai izgatás hatására törtek föl a „nép” tudattalanjából azok a képzetek és indulatok, amelyek ekkor, és majd 56-ban is néhol, pogromokhoz vezettek.
Pelle elméletével természetesen lehet vitatkozni, a felsorolt szörnyű tényeket és ezek következményeit azonban letagadni nem lehet. Szerintem ugyanis nagyrészt ezeknek a háború utáni, 45-46-os és 56-os pogromoknak és a zsidógyűlölet egyéb, folyamatos megnyilvánulásainak köszönhető, hogy a magyar vidéken, néhány város kivételével jelenleg gyakorlatilag nem élnek zsidók, és hogy a vidéki zsidóság maradéka 1945 és 1956 közt emigrált, vagy Budapestre menekült.
A könyv a zsidóellenesség okainak és pszichológiai magyarázatkísérleteinek bemutatásával indul, majd az említett négy esetet elemzi előzményeikkel együtt – kiegészítve őket szegvári, a hajdúnánási, budapesti adatokkal is. A szerző ugyan elismeri, hogy a témát újabban, vagyis az utóbbi negyedszázadban már többen, színvonalas tanulmányokban tárgyalták, sőt Grecsó Krisztián és Závada Pál irodalmi feldolgozásait is említi (szerintem igazságtalanul lekezelő módon), ám úgy véli, a szociológiai, politikatörténeti és irodalmi feldolgozások eddig nem világították meg kellőképpen e pogromok hátterét és azokat a tudattalan mélységeket sem, amelyekből e démonok előgomolyogtak. És valószínűleg ebben teljesen igaza is van.
Mert ezek a pogromok nem csupán azért megrendítőek, mert egykor megtörténhettek Magyarországon, hanem azért is, mert bármikor újra és újra megtörténhetnek, ha a társadalom súlyos válságba kerül, ha félelem uralkodik el az embereken, ha tömegesen vesztik el munkájukat és nélkülöznek, és ha emellett aljas politikusok nyíltan vagy alattomos célozgatással felszítják a lelkek mélyén ott szunnyadó zsidógyűlöletet. Ugye ismerős a helyzet?