Sorry, this entry is only available in Magyar.

Köztudott, hogy a folklór magyar kutatói között kiváló zsidó tudósok, legtöbbször rabbik voltak.  A pesti Rabbiképző rendszeréhez tartozott, hogy bölcsészkari diplomát kellett szerezni a növendékeknek. A legutóbbi időig megmaradt e követelmény. Domán István is ezt követte.

Amikor én lettem a budapesti Folklore Tanszék vezetője, erre a hagyományra is utalva meghívtam a világhírű rabbi Scheiber Sándort, tartson szabályos órákat a néprajz szakos hallgatóknak. Azonban mások is jártak az ilyen órákra, filológusok, a Rabbiképző hallgatói, sőt a zsidó kultúra iránt további érdeklődők. Scheiber nálunk tartott órái a zsidó életmód, művelődéstörténet és folklór sok területét érintették. Sajnos Scheiber halála megszakította e folyamatot. Ekkor Schweitzer József főrabbihoz fordultam segítségért. Ő ajánlotta Domán István felkérését, amit ő szívesen elfogadott. Domán órái is a zsidó kultúra egészét érintették, és ő is gyakran tért ki a folklórra.

Személyesen is közel kerültünk egymáshoz. A Rabbiképző gazdagodása, főként Schőner Alfréd rektorsága idején tovább fejlesztette a kapcsolatokat: Domán magyar és nemzetközi folklorista konferenciákra jött el, a doktori képzésekben is tevékeny szerepe volt.

Külön említést érdemel a Scheiber-díj kuratóriumának működése. Ezt Schweitzer rektor irányította, tudományközi és felekezetközi jelleggel. ”Belső” támasza Domán István volt, aki csendesen és bölcsességgel foglalt állást. Gondosan törekedtek arra, hogy a Scheiber képviselte tág horizont továbbra is érvényesüljön. Minthogy szerencsére minden évben több alkalmas jelölt is volt (előbb egy, később két (sőt ritkán három) bizony alapos kuratóriumi megbeszélés előzte meg a kitüntetést. A szakmai vitákban Domán röviden érvelt, gondoskodott arról, hogy különböző intézmények is teret nyerhessenek. Minthogy a kuratórium üléseiről nem jelentek meg jegyzőkönyvek, legfeljebb a laudációkból sejthetjük az érveléseket.

Domán István sokrétű tevékenysége középpontjában (ha és amikor volt erre módja) a pasztorizáció állt. Rabbiként személyes felelősséget tanúsított gyülekezete és annak tagjai iránt. Ez a bensőséges kapcsolat kölcsönös volt. Számomra máig is emlékem marad, amikor könyve megjelenésekor sorban jöttek hitközségi hívei, hogy dedikált példányt kapjanak. Kitüntetésnek tudom, hogy egyik könyvét én mutathattam be. Emlékszem arra is, ahogy barátja (BIG ), hasonló alkalommal milyen dinamikusan  dicsérte.

A család szent fogalom volt számára. Édesapja, a kiváló talmudista számos emlékezésében elevenedik meg. A fiúnak kiváló szépírói érzéke volt, ezt önéletrajzi trilógiájából jól láthatjuk. Magam is követhettem ezek elkészülését. Az „amerikai” kötet méltó társa Franz Kafka „Amerikája”.  És egyedülálló forrásmunka a jesivákról szóló személyes memoárja. Szörnyűséges könyv az apa, Ráv Élijáhu Domán Buchenwaldi naplója, amit a fiú méltó módon tett közzé.  „Hála és meghatottság” – hogy István saját szavait idézzem – jellemzi írásait. Noha röviden, mégis meg kell említenem, hogy barátságunkba ő mindig egész családjainkat is bele értette. (Ez régen a régi Rabbiképzőben is így volt, Scheibernél csakúgy, mint Schweitzernél.)

Köztudott az is, hogy a zsidó hitélet középpontjában mindmáig a Tan, vagyis a Talmud áll. Domán mindent megtett ennek érdekében: Talmud-fordításai és kommentárjai bensőségét is jelzik. A mindennapi életvitel és a szubtilis világkép egyaránt érvényesül bennük.

A mindennapi élet minden mozzanata érdekelte, és nemcsak azokban az években, amikor az Új Élet szerkesztője volt. Anekdotikusan fejeződik ez ki akkor, amikor járceitjén a Hunyadi téri zsinagógában kedvenc ételét (paprikáscsirke tarhonyával és savanyúsággal) készítették el.

Nemcsak rabbi-társaival, hanem más felekezetek papjaival is szívélyes kapcsolatot ápolt, különösen az ádventista lelkész Szigeti Jenővel értették meg egymást. Büszkén említhetem, hogy őket éppen a Folklore Tanszéken ismertettem meg egymással.

Egy többezer éves nép és vallás esetében a történelemnek különösen meghatározó szerepe van. Domán István élete is fontos korszakaszokra tagolható. Már a holokauszt közvetlen előzményeit is (munkaszolgálat)megtapasztalhatta, majd a Rákosi-korszaktól a kései Kádár-korszakig terjedő fél évszázadig sok kisebb-nagyobb változást kellett átélnie – tisztességben és alkotó módon.  Apróbb és nagyobb feladatok szünetlen sorozata volt ez. Szerencsére sokszor méltó segítők is jelentkeztek.

Domán nem politizált – legfeljebb hallgatásával. Véleményét kevesekkel osztotta meg. Önálló módon magyarázta a Wallenberg—történet nemzetközi (és magyar) vonatkozásait ide vonva a Scheiber-üldözés egyik összefüggését – és bizonyára a maga Amerikába menekülését.

Minthogy 2015-ben hunyt el, a legutóbbi változást már nem élte meg. Ám tapasztalásból tudom, ezt a korszakot a „régebbi” fogalmak szerint nehéz is értelmezni. Domán Istvánt szerencsére ez a mai korszak sem felejtette  el  — örvendetes kivételként. Amikor 2020-ban volt lakásházának (Szent István körút 30.) falán emléktáblát avattak, ez nemcsak ő, hanem az emlékállítók tiszteletét jelzi. Egy egyszerű ember előtt tiszteleg. Életében sima, rendszerint szürke öltönyben járt, nem is hivalkodóan papos, inkább értelmiségi megjelenéssel. Ám akik ismerték, tanúsíthatják—milyen gazdag tartalmat fejez ki.

Ha áttekintjük Domán egész életét, a már örökbe kapott, majd örökbe hagyott folytonosság a leginkább felötlő. Legszebb művének édesapja buchenwaldi naplójához fűzött életrajzleírása. Ebben olvashatjuk a megjegyzést, miszerint V. György angol király trónra lépésével kapcsolja össze családját. Sőt, 1914. június 28-a nemcsak a világháborús osztrák—magyar hadüzenet, hanem Elie eljegyzési napja .

Mindennek talmudi üzenete van. Élijáhu fényes frankfurti kezdet után a vaskereskedésre váltó rabbi példaképe RAMBAN, a mindennapi kenyérkereset és a legkifinomultabb Talmud-értelmezés kerül egymás mellé. A koncentrációs táborban rabtartói nevében szerelmes leveleket (és ezekbe az akkor tiltott Heine-versidézeteket) küldő modern Cyrano: a mi nemzedékeink szörnyűségét a vallásban is megtartó ember a két Domán – apa és fia.

Együvé tartoztak, ma is együtt ünnepeljük őket.

Elhangzott a MAZSIHISZ, és az ORZSE emlékülésén (2023, március. 22.) a Rumbach zsinagógában.