Sorry, this entry is only available in Magyar.

Halála hírére vettem elő ezt a régi, majd három évtizedes interjút. Régi közhely, hogy egy -egy írást – ha valamit sikerült a korából hitelesen megragadnia – nemcsak az az idő határozza meg, amikor papírra vetették, hanem az is, amikor olvassák. A mindig új kontextus-idő vagy kifakítja, s megfosztja aktualitásától, vagy éppen ellenkezőleg: a ráhullámzó történelem olyan részleteit, vagy hangulatait emeli ki, s ezzel tovább gazdagítja, amelyek a keletkezésekor még nem léteztek.

Ilyen volt számomra a gyászmunkaként újra elővett Amos Ozzal készült interjúm.
Felidéződtek az elkészítése körülményei a sivatagi wádija mentén épülő, akkor még kisvárosi Aradon, ahol egy jó fél napot töltöttünk az író villájában, s majd a beszélgetést követően körbe autózta velem a városkát, hogy megmutassa azokat a részleteit, amelyeket nehéz volt gyalogosan elérni. (Azért költözött ide, mert fia asztmában szenvedett, s Arad tiszta és gyógyító klímája – lásd. Légy áldott c. interjúregényemet, (Bp, 1998.) amelyben a hely gyógyerejének a felfedezését is elbeszéltettem ottani magyar interjúalanyommal, a város egyik alapítójával.

Persze, érdeklődésemnek megfelelően, a „magyar Izrael” lenyomatát szerettem volna felmutatni a már akkor is világhírű író tudatában, akinek a rendszerváltás előtt, s környékén már megjelent három műve magyarul. (Igaz, azok közül csak egy héberből fordítva.) Mintegy folytatva a történetet, amelyet Kardos G. György trilógiájából ismerünk.

Lehet, az igazi mai aktualitást csak én, a tanú érzem az akkori beszélgetésből. Az emberközeli kor levegőjét a most 70 éves (délceg időskorba) lépő Izrael életútja felén. A még familiárisan kis (és nem kisszerű) Izrael korát, amikor emberléptékű volt még a gyilkolás is. Éppen az interjúban is érintett Öböl-háború transzkontinentális rakétái – hol van az Irakból röptetett buhera játékszerek bája ma már? – indították el a térség globális fölgyorsulását és vele a globális világ főszereplőjévé avanzsálását. S természetes következményeként, az izraeli irodalom központba kerülését is a szintén globálissá bonyolódó irodalmi piacon.

Ami bizony – pl. a folyamatos Nobel-díj közeliségbe kerülés esélye – nem hat egészségesen magára az irodalomra, mert a siker, az elvárás, s a politika sodrába kerülés, az állásfoglalás kényszere kiöli azt a természetességet, ami az akkori sivatagi kisvárosból áradt, s ami évtizeddel az interjú felvétele előtt – más sivatagi elmélyültséget és varázst sugárzó próféták hatására  engem is e tájra vonzott.