A magyar-zsidó irodalom története

Kőbányai János

11 000 Ft

A szerző – Komlós Aladár nyomában – vágott neki mind a magyar-zsidó irodalom újra definiálásának, s mind az alig száz éves történet elbeszélésének. A monográfia – nem is lehet más – elsősorban társadalomtörténet. A magyarrá válni kívánó zsidók útját követi nyomon a magyar társadalomba asszimilálódás vagy integrálódás buktatóin a nagy kísérlet kudarcáig. Az érzékeny médiumon – az irodalomén, amely az azonosság legáthatóbb mértéke, s ezért a folyamat legmélyebben vizsgálható tükre.
A monográfikus igénnyel összeállított, “akadémikus” jegyzetanyaggal, bibliográfiával és névmutatóval ellátott munka természetesen nem egy népcsoport története, hanem hite és igyekezete szerint magáé az egyetemes magyarságé. Hiszen zsidók és nem zsidók interakcióját beszéli el, összegzi, s tesz javaslatott újrafelfedezésekre, s az egész magyar irodalmi kánon korrekciójára. Tehát a magyar zsidó együttélés – Ady metaforájával korrobori tánc – átértékelésére. Nem az utolsó, de az utolsó utáni pillanatban.
Ugyanakkor ez a kísérlet a magyar modernitás története is – mert a zsidók belépése a magyar szellem területére szervesen egybeesett a magyar modernitás beindulásával. Ezért a könyv a Jacques Derridától elfoglalt “dekonstrukció” helyett a “szétszálazás és újraszövés” módszerével tárja fel a a magyar kultúra modernizálását – amelynek az eredményei megmaradtak akkor is, ha innovátoraikat kiszántották a magyar kultúra televényéből.
Kőbányai János ebben az összefoglaló munkájában egyesítette mindazt a tapasztalatot, amit a Múlt és Jövő folyóirat – majd könyvkiadó – létrehozása (közel negyedszázad) óta mint a tanítványai előtt egy leckével járó tanító szerzett a magyar zsidó irodalom Atlantisz-világába le-lehatolva, s onnan mindannyiszor kincseket a felszínre mentve, kiegészítve a jeruzsálemi Héber Egyetem Ph.D-programján elsajátított tudással és módszerekkel.
A szerzők és intézmények “képregényével” gazdagon illusztrált könyv várhatóan 2012 őszén kerül könyvesbolti forgalomba.

Description

A teljes borító (pdf)

Fülszöveg (pdf)

Összefoglalás (pdf)

Summary and Chapters of the Book (pdf)

Additional information

Weight 1500 g
ISBN

9789639512719

Author

Kőbányai János

Pages

700

Published

2012