A zsidóság lényege és fejlődése

Goldziher Ignác

4 600 Ft

Kötetünkben összegyűjtöttük a nagy tudós magyar nyelven írt judaisztikai munkáit. (Azzal a nem titkolt vággyal, hogy az e kötettel felkeltett érdeklődést majd kielégíthessük németül és franciául megjelent művei sorával.) A kötet gerincét a Zsidóság lényege és fejlődése című előadás-sorozat alkotja ("Minden művelt magyar zsidó tartozik magának azzal, hogy ezeknek eszméivel megismerkedjék" – írja róla Heller Bernát), s helyet kapnak benne a mítosz-könyv előmunkálatait jelző tanulmányok, valamint az összehasonlító vallástudományról vagy a hazai vallásoktatásról szóló fejtegetések is.

Categories: ,

Description

Goldziher Ignácot, a magyar zsidóság leghíresebb tudósát a szélesebb közönség elsősorban iszlamistaként ismeri. Pedig tárgyához a héber tudományok felől érkezett: doktori értekezése és első jelentős, nemzetközi hírnevet kivívó munkája szintén zsidó témájú (Der Mythos bei den Hebräern und seine geschichtliche Entwikelung). Kora ifjúságától az összes magyar zsidó tudományos folyóirat munkatársa, az Országos Rabbiképző Intézet professzora (az egész világnak kiváló tudósokat képző, legendás korszakban, 1900-tól 1921-ig, haláláig), s ha konfliktusokkal terhelten is, de megélhetését, kutatásait zsidó intézmények tették lehetővé. Könyvtárát a jeruzsálemi Héber Egyetemre hagyta, amely indulásakor meghívta professzorául. Életpályája – 1850-1921 – szimbolikus erővel és történelmi hitellel példázza a magyar zsidóság felemelkedését, reményeit és csalódásait. "Goldziher professzor azért értette át oly mélyen az iszlámot, mert teljességében átélte a zsidóságot" – írta róla tanítványa és követője, Heller Bernát, akinek – a csak franciául megjelent – Goldziher-bibliográfiája alapján készítettük el válogatásunkat. Kötetünkben összegyűjtöttük a nagy tudós magyar nyelven írt judaisztikai munkáit. (Azzal a nem titkolt vággyal, hogy az e kötettel felkeltett érdeklődést majd kielégíthessük németül és franciául megjelent művei sorával.) A kötet gerincét a Zsidóság lényege és fejlődése című előadás-sorozat alkotja ("Minden művelt magyar zsidó tartozik magának azzal, hogy ezeknek eszméivel megismerkedjék" – írja róla Heller Bernát), s helyet kapnak benne a mítosz-könyv előmunkálatait jelző tanulmányok, valamint az összehasonlító vallástudományról vagy a hazai vallásoktatásról szóló fejtegetések is. Ezt, az eddig elérhetetlen kiadványok lapjain porosodó, roppant szellemi kincset – Goldziher születésének 150. évfordulóján – most a judaizmus, az iszlám és a szellemtörténet iránt elkötelezettek egyaránt haszonnal forgathatják, s reméljük, hogy az érdeklődés átlépi a szakmai közönség határait. E kötettel – is – (miként a Bacher Vilmos, Blau Lajos, Scheiber Sándor és Hahn István munkáit eddig közreadó Zsidó Tudományok sorozatunk minden darabjával) az a célunk, hogy egy, a magyar tudományos gondolkodásból végzetesen hiányzó irányt utólag visszaplántáljunk.

Additional information

Weight 1009 g
ISBN

9639171506

Author

Goldziher Ignác

Pages

717

Published

2000

ISBN2

9789639171503