Olvasónapló 2013-2014

Heller Ágnes életműsorozat

3 200 Ft

Heller Ágnes olvasónaplójának második évfolyamát bocsátjuk útjára. Remélhetően még sokáig lesz egyfajta intézmény és iránytű, valamint kiapadhatatlan kedvcsináló a könyvolvasás mellett.

In stock

Description

Heller Ágnes olvasónaplójának második évfolyamát bocsátjuk útjára. Remélhetően még sokáig lesz egyfajta intézmény és iránytű, valamint kiapadhatatlan kedvcsináló a könyvolvasás mellett. Ez bizony alaposan ráfér a Gutenberg-galaxis végén kikezdett művelődési formára. Heller Ágnes életművének ez az új műfaja a kiapadhatatlan olvasási szomj, az elkövetkezendő filozófiai témákat és gondolatokat felvázoló esszé és az év, a hó naplóját is rögzítő szellemes, néhol játékos, dokumentum. "Mindenevő" mohósággal sorakoznak benne újraolvasott (és -értelmezett) klasszikusok, új detektívregények (töredékeiben a meg nem írt detektívregény filozófiája is föl-fölsejlik), író és filozófusportrék, valamint a nehezen abbahagyott A mai történelmi regény című munkájának utóhullámai.
S persze a magyar holokauszt 70. évfordulója is felfakasztja a nagy apokalipszis elbeszéléséhez fordulást.
Ezek a szellemes, könyvről könyvre új szempontokat felvillantó elemzések és reflexiók egyaránt megkerülhetetlenek írónak, olvasónak – és a közöttük elhelyezkedő tanároknak és kritikusoknak -, azaz a könyv és tradíciója egész táborának.

Additional information

Weight 2000 g
ISBN

978-615-5480-00-3

Author

Heller Ágnes életműsorozat

Pages

204

Published

2014