Róma és Jeruzsálem

Moses Hess

3 800 Ft

Noha a cionizmus születését Theodor Herzl nevéhez és A zsidó állam című művéhez kapcsolják, az eszme első nagyszabású elméleti alapvetését Moses Hess Róma és Jeruzsálem című művének köszönhetjük. Az 1862-ben megjelent munka az európai nemzeti mozgalmak kibontakozása és sikere nyomán – a címben a Róma szó/fogalom az újraegyesülő Itáliára utal – a zsidó népben szunnyadó hasonló igényeket és törekvéseket, lehetőségeket foglalta össze, hogy majd azokat cselekedetre válthassák.

Előszót írta Heller Ágnes
Összeállított és az utószót írta Haraszti György

Description

Noha a cionizmus születését Theodor Herzl nevéhez és A zsidó állam című művéhez kapcsolják, az eszme első nagyszabású elméleti alapvetését Moses Hess Róma és Jeruzsálem című művének köszönhetjük. Az 1862-ben megjelent munka az európai nemzeti mozgalmak kibontakozása és sikere nyomán – a címben a Róma szó/fogalom az újraegyesülő Itáliára utal – a zsidó népben szunnyadó hasonló igényeket és törekvéseket, lehetőségeket foglalta össze, hogy majd azokat cselekedetre válthassák. Mára Moses Hess művének kiadása és tanulmányozása gazdagabbá lett mindazzal a történelmi tapasztalattal, amely felgyülemlett papírra vetésétől a zsidó állam megvalósulásáig, majd utána a mai napig vívott elfogadtatásáig – mindennapjainkat is fontos állomásnak tudva és érzékelve e folyamatban. Ezért időben és tudásban sokrétegű könyvet nyújtunk az olvasó kezébe. Giszkalay János úttörő fordítását Haraszti György magyar vonatkozásokra is kitekintő tanulmánya igazítja a mai tudományos szintre. Heller Ágnes előszava Moses Hess filozófiai gyökereit tárja fel. Az úttörő könyv mondandója abban foglalható össze, hogy a világ rendje akkor áll helyre, ha a zsidó nép, amely nem csak egy vallás és kultúra hordozója, megtalálja és elfogadtatja a helyét a népek közösségében. Ezért a jelenünk sürgető aktualitásaként célszerűnek látjuk, hogy ennek a kérdésnek külön diskurzust nyissunk – amit remélhetőleg minél színesebben, sokrétűbben folytathatunk. E dialógust, elbeszélést, szemléletet a Múlt és Jövő Cionista Könyvtár néven indítjuk útjára, amihez keresve sem találtunk volna alkalmasabb, a jelent megszólító, aktuálisabb művet, mint Moses Hess Róma és Jeruzsálem-ét.

Additional information

Weight 1000 g
ISBN

978 963 9512 43 6

Author

Moses Hess

Pages

328

Published

2011