Sorry, this entry is only available in Magyar.

Ezekben a sporadikusan jelentkező koronavírus napló-szilánkokban fel-feltűnt Izrael, mint a pozitív példa. Ha nem is lennék zsidó, akkor is fókuszálhatnék a Szentföldre a koronavírus vonatkozásában – hiszen itt a világon szinte egyedülállóan sikeresen védekeztek a járvány ellen. Mégpedig egy modern, már korábban megreformált – mert versengő, félig fizetős-félig állami egészségügyi biztosítási rendszer kombinációjával. Valamint a merész – politikai és gazdasági – döntéssel: a vakcinák elsőként, nagy tömegben, noha dupla áron való beszerzésével és a jól megszervezett „oltakozással”, amely minden szempontból „megérte” azaz sikeres befektetésnek bizonyult. Ezek a példamutató lépések éppen tegnapra idézték elő a helyzetet, hogy eltelt egy nap, amikor egyetlen Covid okozta halálos áldozatról sem kellett beszámolni Izraelben.
Az élet – az oktatás, a kultúra, a szolgáltatások – újra indultak. Fokozatosan, s ha nem is minden zavar nélkül beindult az úgynevezett normális élet körforgása.
Éppen – mágikus-szimbolikusan Lag baomer előestéjén. Az ünnepen – félúton a Peszah és Savuot között. Annak a Peszahnak a fájdalmas emlékével, amelyet a Földközi tengeren innen és túl másodjára is karanténban töltöttünk.
Nincs találóbb ünnep a pandémiától megszabadulásra, mint az Omer számlálás 33. napja, mert a Meron hegyi megemlékezés arra a „kollektív emlékezetre” épül, amikor az ókorban, Rabbi Akivánk idejében a nagy pestis dúlás éppen ezen a napon hagyott alább, – természetesen a Föntlévő hathatós, jelzésértékű segítségével. S ehhez a kollektív tudatba rögzüléshez tartozik a zsidó misztika megalapítójának, rabbi Bar Johájnak a halála is – mégpedig azzal az örömteli kontextussal, hogy a nagy látnok ebben a mozzanatban (halálnak nevezik köznapi értelemben) egyesült a magasabb szférákkal, amelyhez az utat az általa írt Zohárban (a Ragyogás könyvében) fektette le.
Ezen a napon még a tegnapi izraeli TV hiradó (Arutz 12) kezdetén az öröm, a rajongás, a felszabadulás ünnepét sugározták – ahogy egész Izraelből is a hasonló örömteli tűzgyújtásokat.
Hogy aztán néhány óra múlva bekövetkezzen ugyanitt a katasztrófa. 45 agyontaposott áldozat, sok száz sebesült.
Mindez zárójelbe teszi nem csak a megszabadulás ünnepe élményét, amit ezúttal a Covid19-től felszabadulás csigázott csúcsra, de mindazt a másfél éves küzdelmet is, ami elvezetett a Covid mentes Kánaánhoz.
Persze – ahogy ez lenni szokott – most a felelősök kerestetnek – hatóságok, politika … (Ami a maga szintjén helyes és szükségszerű.) (Nem beszélve a Föntlévő ugyancsak rejtélyes üzenete megfejtéséről.)

Ugyanakkor az izraeli társadalom egyik legmélyebb ellentmondása tárulkozik fel a katasztrófa villámfényében: nevezetesen az a kettősség, hogy itt ebben az országban nem válhatott szét állam és vallás. S nem a maradiság, vagy az európai felvilágosodás leckéjének el nem sajátítása okán, hanem azért mert nem Izraelben, hanem a zsidóknál nincs egyház – csak vallás, amelyet állam híján a nép hordozott kétezer éven át a legújabb emberöltőkig – ezért nem intézményeknek, de az egyes embernek magának kellett volna szétválnia. (Mindezért a zsidók viszonyai egy az egyben le nem fordíthatóak az európai civilizáció nyelvére.)
Pedig – ez a katasztrófa is erre figyelmeztet – hogy nincs más út, mint a nyelvtanulás: azaz a szétválasztás békés megejtése. (Amit távolról, de lehet Izraelből sem látszik: középkor és high-tech korszakok birkózása húzódik meg a negyedszerre megtartott választások mögött is – amelyet lehet az ötödik követ. Vagy ha mégsem, abban szerepe lesz a Lag baomer pusztulásba fordulásának.)
Látni kell: az európai civilizáció csúcsterméke – tudomány, és nívós egészségügy – győzte le a járványt, hogy ezt a világra szóló eredményt a középkori zsidó hagyományok szolgai és rajongó követése jóvátehetetlenül lerombolja. Mert ennyi értelmetlen halál árnyékában erkölcstelen lenne örülni, ünnepelni.
Itt Magyarországon szinte változatlan magasak a halálozási és megfertőződési adatok. És az „oltakozás” is meglehetősen kaotikus. Nálunk nem civilizációs szakadékok, hanem gazdasági, egzisztenciális, és velük párhuzamban választási (hatalmi) megfontolások mérlegelik és mérik az árat, amelyet a felszabadulásért, vagy a felszabadulás, lehet korai öröméért fizetni kell.
Hogy kinek?
Ez az, ami nem világos.
Nem vagyunk túl a próbára bocsátáson! Lehet az illúzió, a kiáradó szabadság öröme is egy próba csupán. Meron tüzei ezúttal ne a misztikus rajongást, de a katasztrófa elkerülésének óvatosságát sugározzák ránk!