Fischer Iván felhívása: mert a halottak emlékezete, nyughelye is élő
Üzenet az áldozatok leszármazottainak:
Unokatestvérem, Engel Júlia Burgauban, a Dachauhoz tartozó egyik melléktáborban halt meg 27 évesen 1945-ben. Szinte csodával határos módon néhány évvel ezelőtt megtaláltuk a sírját. Egy emberséges orvos Ichenhausenben, egy zsidó temetőben temette el azt a 18 magyar zsidót, akiknek a halálát a táborban meg kellett állapítania. Ichenhausenben azt mondják, a többi 17 áldozat családtagjai még nem bukkantak fel. Kérem terjesszék az alábbi listát, talán eljut leszármazottakhoz, családtagokhoz. Hálásan köszönöm.
A lista: (kissé hiányos, az eredeti gépelt példányból másoltam. Ékezetek hiányoznak, ezért én is így hagytam.)
Fischer Iván eredeti felhívása
A fotókat Fischer Iván bocsátotta rendelkezésünkre