Marczali Henrik (Marcali, 1856 – Budapest, 1940), az első professzionális magyar történetíró és a Budapesti Tudományegyetem első magyar-zsidó történész egyetemi tanára hanukai megemlékezései közül kettő maradt fenn.
Az első a Magyar Zsidó Ifjak Egyesületében 1909. december 11-én elhangzott Makkabi-beszéde. A második az Egyenlőségben 1921. december 24-én megjelent Hellenizmus, zsidóság és Róma című cikke. Az első öntudatos magyar-zsidó álláspontról tanúskodik, a másodikba akár cionista nézetet is bele lehet látni.
Nagysikerű Makkabi-előadása nem a cionista, hanem az asszimilációs diskurzusba illeszkedett. Ám azon belül korántsem az önfeladó változatokat gyarapította. Ahogy az sem, hogy Marczali Henrik nevét az Izraelita Magyar Irodalmi Társaság Magyar Zsidó Múzeum létesítésére vonatkozó felhívásának aláírói és bizottsági tagjai között találjuk. Marczali beszédének aktuális mondanivalója nem állt távol a recepció huszadik évfordulóján az Egyenlőségben megjelent álláspontjától:
„Csak két évtized óta vagyunk egyenlők. Kis idő a szenvedések évezredeihez, a küzdelmek századaihoz képest. És mégis korszakot alkotó. A joggal együtt jár a kötelesség. Különben nincs erkölcsi alapja semminek. Ha a joghoz legutoljára jutottunk is, a kötelesség teljesítésében nem szabad, nem lehet elmaradnunk senki mögött”
a Magyar Zsidó Ifjak Egyesülete hanukai ünnepségén elhangzott Makkabi-beszédét azzal kezdte, hogy szemben áll minden olyan társulással, amely nem vallásos célt követ, mégis felekezeti alapon jött létre. A zsidókat ebbe a szervezkedésbe az egyetemen megalakult keresztény – felekezeti alapon álló, nem vallásos célokat szolgáló – egyesületek mintája hajtotta bele.   Holott az egyetemi ifjúság felekezetek szerint tagolódása mindenki számára, de különösen a zsidók számára kártékony, az egyenjogúsággal szembenálló, azt csorbító, kényszerűségből követett modell.
Történeti áttekintésében úgy mutatta be a makkabeusokat, mint olyan egyszerű vidéki parasztembereket, akiket a szeleukida birodalom királya, Antiochus Epiphanész  (175-164)  meg akart fosztani hovatartozásuk, összetartozásuk, identitásuk kultuszközösségétől, életvezetésük rítusaitól. Hovatartozásukat és összetartozásukat meghatározó hitük védelmében hőstetteket vittek véghez, amelyekkel megvetették az alapját a hellenizált birodalommal szembeni zsidó szabadságharc korának, a makkabeus korszaknak. Eszményük a hit ideálja volt. Az, amely ma is lelkesíti, fönntartja és erőt ad a zsidók számára. Hitvallók voltak, akik szembeszálltak az idegen uralommal, annak isteneivel, bálványaival, rítusaival és az azokhoz igazodókkal.
Marczali előadásában visszatért mondanivalójának aktuális szintjére. Kifejtette, hogy a zsidók helyzetének sérelmei, bajai nemcsak külső okokban keresendők, hanem önvizsgálatra is okot adnak. A történeti tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a recepció nem attól lesz a valóság formálója, hogy törvénybe iktatták, hanem ha szokássá, mentalitássá, általánosan elfogadottá válik. A protestánsok törvénybe iktatott egyenjogúsága után kétszáz évvel lettek valóban egyenjogúak a katolikusokkal. Panaszkodás helyett elérkezett az egyenjogúságért folytatott – tisztességes, tiszta fegyverekkel, a megvédendő eszményekhez méltó módon folytatandó, nem pedig rossz, külső mintát másoló – harc lehetősége és ideje. Azon a nemzeten belül, amelynek a zsidók részeivé váltak. [1]
Marczali Henrik 1909-es Hanuka-beszédében öntudatos jogkiterjesztő és jogvédő asszimiláns álláspontot foglalt el. Egy bő hónappal később, 1910. január 22-én „Görcsöni Dénes”, Friedreich István az Alkotmányban, a Katolikus Néppárt lapjában Csalás az egyetemen című cikkében azzal vádolta meg egykori tanárát, hogy egyik zsidó doktoranduszának, Singer Artúrnak előre megmondta, hogy doktori szigorlatán milyen kérdést fog kapni: a zsidó professzor zsidó doktorandusza doktori szigorlatán tehát csalt. A vádat sajtóhadjárat és egyetemi diákmozgalom követte, amelyben a Szent Imre Egyesület tagjai – az 1901-es egyetemi keresztmozgalomhoz, s a Pikler Gyula (a Budapesti Egyetem jogfilozófia tanára) és Somló Bódog (nagyváradi és kolozsvári, később budapesti) jogfilozófia tanár elleni antiszemita hajszákhoz hasonlóan – Marczali előadásainak megzavarásával és tömegakciókkal támadtak. Marczali állta a sarat, nem hagyta megzavarni magát és továbbra is megtartotta előadásait, tanítványai védték, ő pedig rágalmazási pert indított. Három évvel később, a Kúria tárgyalásán a vád rágalomnak bizonyult, s a rágalomhadjárat Marczali jogi és erkölcsi győzelmével zárult.
Schönfeld József 1910-ben a cionista havilapban, a Zsidó Szemlében elmarasztalta Marczalit. Kritikája Marczalinak, mint a zsidó elit egyik nagyhatású (az antiszemita támadással szemben a zsidók által megvédett) mintaadójának szólt, amelyben lánya, May Frigyesné, Marczali Erzsébet (1885-1937) kikeresztelkedését, katolikus esküvőjét és Marczali Henrik cionizmustól elhatárolódását rótta fel.[2]
Grünwald Fülöp az Ararátban mást és másként hangsúlyozott, mint Schönfeld József. „Marczali ellen a néppárt kezd hajszát. Ami nem sikerült 1910-ben, azt elérik egy évtizeddel később, a kurzus napjaiban. Marczalit eltávolítják az egyetemről.” [3]
1919 őszétől ugyanis Ballagi Aladár, Méhelÿ Lajos, Tuzson János és Pauler Ákos   kezdeményezésére –  közvetlenül azért, mivel Marczali a különítményesek egyetemi szerepének engedélyezését ellenezte –  az egyetem bölcsészkara Marczali Henriket kényszerszabadságra kényszerítve fosztotta meg a tanítás lehetőségétől. 1920-ban meghalt Marczali szeretett felesége, Marczali Henrikné, Schmidl Laura (1866-1920). 1924-ben Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter Marczalit nyugdíjazta, így szorítva ki a Történeti Szeminárium megalkotóját, a történész szakképzés kialakítóját, az 1526 előtti magyar történelem tanárát az egyetemről és a magyar tudományos életből. Utóda Hóman Bálint lett.

Marczali Henrik 1919 után egyáltalán nem kapott tudományos felkérést és megbízást a Magyar Történelmi Társulattól és az Akadémiától. A Pesti Izraelita Hitközség által biztosított fórumokon rendszeresen szerepelt, az Izraelita Magyar Irodalmi Társulatban és a Zsidó Szabadegyetemen időről időre előadott.
Marczali Henrik 1909-es Hanuka-előadása után tizenkét évvel, 1921. december 24-én Hellenizmus, zsidóság és Róma címmel a zsidó és az egyetemes történet összefüggésében helyezte el és értelmezte a Hanuka jelentőségét.[4]
A Makkabeusok I. könyvét mint katonai és politikai forrást ismertette és megállapította, hogy a Makkabeusok felkelése egy évszázadig biztosítani tudta Makkabeus Simon számára a vallási és a politikai függetlenséget, majd egy évszázadig a Hasmoneusok uralkodását.
A Makkabeusok II. könyve hetedik fejezetében Antiochus Epiphanes egy asszonyt és hét fiát kínhalállal fenyegette, ha nem esznek sertéshúst, nem tagadják meg hitüket. Ám ők kitartottak hitük mellett és valamennyien az önfeláldozást választották. Marczali cikkében ehhez a mártír-történethez kapcsolta a Hanuka jelentőségét a zsidó és az egyetemes történelemben.
Az örök élet a mulandóval itt állt szemben először a történelemben. „Hol ilyen eszme és ilyen meggyőződés uralkodik, lehet szó kiirtásról, de meghajlásról nem. A mártírok szelleme, mely azóta annyiszor tartotta ébren a zsidóságot a legszörnyebb üldözések közt, itt nyilatkozott meg először. Ennek a szellemnek áldozunk; előtte hajlunk meg Chanuka napjaiban. De a szellemnek földi hüvely is kell. Ezt a felújuló zsidó állam adta meg.  Ennek létrejötte pedig nemcsak Makkabeus Júdás, testvérei és társai hősiességének volt köszönhető, hanem a hatalmak általános konstellációjának is. Régi időkben a kis Palesztina nagy birodalmak, mint Egyiptom, Asszíria, Babilónia közé ékelve, mintegy »puffer«-állam szerepét töltötte be és mint ilyen pusztult el. Most akadt pártfogója. Állítólag már Júdás lépett érintkezésbe a római szenátussal. Bizonyos, hogy Simon barátságát és szövetségét elfogadta a római, máris világbíró tanács. … Ezzel a hatalommal, ennek árnyékában sikerül csak egy századig nyugalmat, biztonságot, fejlődési lehetőséget biztosítani annak a kis törzsnek Júdeában és Galileában. Fejlődési képességet, hogy fölvegye magába azokat az eszméket is, melyeket a görög bölcsészet nyújtott termékenyítésére. Egymást váltják fel gyors egymásutánban a királyságok és fejedelemségek Elő-Ázsiában. Mily keveset számít köztük az olyan csekély területű és népességű föld, minő Zsidó ország. De gondolja csak meg mindenki: minő más leendett volna az egyetemes történelem lefolyása, ha sikerül a bálványoknak 167-ben Kr. e. elfojtani az Egy Isten tiszteletét, ha annyi hőstett után nem gyullad ki később a Chanuka lángja.”[5]
Marczali Henrik hanukai beszédei a jó magyar és a jó ember jogkövető határozmányainak követelményeit összekapcsolták a jó zsidó – bálványimádással és a túlélés érdekében megalkuvó magatartással szembeni – önfeláldozásával, egy isten hitével. „Hazafiság és egyistenhit” – fogalmazott 1927 széder esti beszédében.[6]
1936-ban, nyolcvanadik születésnapján Marczali Henrik az antiszemitizmus és a zsidók gyávasága és hitehagyása ellenében így fogalmazott:
„A zsidóság arra való, hogy a tüzet őrizze örök időkön át, a szellem és a hit tüzét. … A zsidóság léte, gerince, törzse erős. Semmi értelme, hogy fáradtan, haldokolva lehulljanak róla a levelek.”[7]
Nem állt ettől a hitvallástól távol tizenöt évvel korábban, száz évvel ezelőtt írt Hanuka-értelmezése sem.

(Dénes Iván Zoltán (1946) eszmetörténész, kutató (1971-1997), egyetemi tanár (1997-2011), a Bibó István Szellemi Műhely elnöke (1996-2012), az Academia Europaea (London) választott tagja (1995-), a Marczali Henrik Kutatócsoport vezetője. (2016-). Denes.ivan.zoltan@gmail.com.)

[1]MARCZALI, Henrik felköszöntője. Egyenlőség, 1909. december 19. 7-8. https://www.nli.org.il/en/newspapers/egy/1909/12/19/01/article/9/?srpos=3&e=——-en-20-egy-1–img-txIN%7ctxTI-Marczali+Henrik+1909– (Letöltés: 2021. december 3.)
[2] SCHÖNFELD, József: Harcban a zsidóságért. Összegyűjtött írásai 1908-1927. Általános Nyomda Könyv- és Lapkiadó Rt,, Budapest, é. n.  https://mtdaportal.extra.hu/books/schonfeld_jozsef_harcban_a_zsidosagert.pdf. (Letöltés: 2021. december 3. Vö. GRÜNWALD, Fülöp: A magyar történelem zsidó művelői. Ararát, 1940. 135-140, KOMOROCZY, Géza: A zsidók története Magyarországon. I-II. Kalligram, Pozsony. II. 275-276, 289-295.
[3] GRÜNWALD, Fülöp: A magyar történelem zsidó művelői. Ararát, 1940. 135-140.
[4] MARCZALI, Henrik: Hellenizmus, zsidóság és Róma. Egyenlőség, 1921. december 24. 2-3. https://www.nli.org.il/en/newspapers/egy/1921/12/24/01/article/4/?e=——-en-20–1–img-txIN%7ctxTI-+Egyenl%c5%91s%c3%a9g%2c+1921+december+24.+————-1  (Letöltés: 2021. december 3.).
[5] MARCZALI, Henrik: Hellenizmus, zsidóság és Róma. Egyenlőség, 1921. december 24. 2-3. https://www.nli.org.il/en/newspapers/egy/1921/12/24/01/article/4/?e=——-en-20–1–img-txIN%7ctxTI-+Egyenl%c5%91s%c3%a9g%2c+1921+december+24.+————-1  (Letöltés: 2021. december 3.).  Makkabeusok II. könyve. 7.1-7.41. https://mek.oszk.hu/00100/00176/html/2mak.htm. 7.1-7. 41.  (Letöltés: 2021.december 3.) Vö. Dániel 12. Héber Biblia. II. Kései próféták, 1139-1140.
[6] Két széderestén. Politikus, tudós és művész zsidó hitvallása a pesti hitközség széderjén. Egyenlőség, 1927. április 30. 7.
[7] Marczali nyolcvanéves. A világhírű mester hitvallása a magyar zsidóságról. Egyenlőség, 1936. március 26. 11.