Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának REDISCOVER elnevezésű, a rejtett zsidó örökség feltárását végző projektje 2020 novemberében pár napos utcai kiállítást szervezett a város egy kedvelt közterén „Elfeledett arcok” címmel. Kiállításunk során olyan, a város életében kiemelt szerepet játszó zsidó személyek alakját mutattuk be, akikre fontosnak tartottuk, hogy ráirányítsuk a figyelmet. Akkor 12+1 portrét válogattunk ki, tudva azt, hogy akár kétszer, háromszor ennyien is érdemesek lennének arra, hogy bemutassuk életpályájukat. Cikksorozatunkkal némiképp ezt a hiányt szeretnénk pótolni. Sorozatunk újabb részében a szegedi zsidó hitközség egyik legkiválóbb elnökére, dr. várhelyi Rósa Izsóra emlékezünk.
Rósa Izsó 1842. június 6-án született Szegeden Rósa (1881-ig Rosenberg) Jakab és Ausländer Minna gyermekeként. Tanulmányait a zsidó elemi iskolában kezdte, majd 1859-ben érettségizett a szegedi piaristáknál. 1859–1863 között Bécsben és Pesten jogot hallgatott, ahol állítólag már vezérszerepet töltött be társai között. Doktori címét 1866-ban (több forrás ugyanakkor az 1867. évet jelöli) szerezte meg. Nevét 1881-ben változtatta Rosenbergről Rósára. Magánéletéről többek között annyit tudunk, hogy 1869-ben eljegyzett egy Schak Rózsa nevű temesvári hölgyet, de ebből házasság nem lett. Feleségül egy Engel Róza nevű nőt vett el (született 1848-ban Sajtényban), akitől négy gyermeke született: Lajos, Flóra, Ilona és Irén.
A korabeli lapok és visszaemlékezések egy meglehetősen egyszerű, puritán, szerény és hallgatag emberként festik le. Szeretetre méltó egyéniségét gyakran a higgadtsággal, a szociálisan együttérző és a tapintatosság jellemvonásaival egészítették ki. Nyugodt jellemét és békességét a „keresztényi béketűrés és egy görög bölcs egyesült személyének egyesülésében” vélték felfedezni, máskor pedig egy olajághoz hasonlították. Többen dicsérték kitűnő memóriáját, mivel „mindent tudott és mindenre emlékezett.”
Löw Immánuel a temetési szertartásakor mondott gyászbeszédében hasonlóképpen festette le: „Nem voltál bizonykodó, pörlekedő természet, hanem csupa békeszerző hajlandóság. Ebben rejlett elnöklő művészetednek titka. Összeütközést kerülni, tengelyt nem akasztani: ezt volt jellemed legjellegzetesebb vonása.” Ki ismerhette volna jobban Rósa Izsót, mint Löw Immánuel? Életük és tevékenységük közel fél évszázadig összefonódott! Immánuel 1881-ben lett hivatalosan a szegedi zsidó hitközség rabbija, míg Izsót 1882-ben választották annak elnökévé, mely tisztséget egészen haláláig, 1918-ig betöltötte. (Immánuel egyébként több évvel túlélte Rósát, mivel csak 1944 júliusában hunyt el Budapesten tüdőgyulladásban egy zsidó tábori kórházban a deportálások közepette.)

Ügyvédként

Mint zsidó származású ügyvéd ő volt az első, aki irodát nyitott Szegeden. 1883-ban választották meg először a szegedi ügyvédi kamara elnökének, amit haláláig be is töltött. Szeged egyik legkeresettebb ügyvédjének számított, az ügyvédjelöltek háromnegyede az ő irodájában szerezte meg gyakorlatát. Emiatt talán az sem meglepő, hogy egy másik, későbbi kiemelkedő hitközségi elnök és közéleti személyiség, Pap Róbert is nála szerezte meg szakmabeli jártasságát. Ujj József, Rósa egykori tanítványa és későbbi „konkurenciája” meglehetősen pozitívan emlékezett vissza ügyvédi tevékenységére 1941-ben. Elmondása szerint, amikor elkezdte a pályáját, olyannyira Izsó volt a szegedi ügyvédség és a közélet egyik központja, hogy tőle függött kinek jutott az árvízi rekonstrukciós kölcsönből. Meghatottan idézte fel azt a pillanatot, amikor három év elteltével Izsó már ügyészi teendőket is rábízott. Ugyan olykor szakmai „harcok” alakultak ki az akkori triász – Rósa, Szivessy László és Polgár Sándor – jogászok és a feltörekvő ügyvédek között, de jóban voltak, sohasem ellenségeskedtek.

A szegedi zsidó hitközség életében

„Egybe van forrva Rósa Izsó neve – ugymond – e nagyszabású vallásos alkotás létesítésével, úgy, mint a gyűrű a drágakővel, melynek nemes ércz és árvány része kölcsönösen emelik és kiegészítik egymást; egybe van forrva a szegedi zsidó hitközség külső és belső életével, melyet már évtizedek óta erélylyel, tapintattal és mindig hazafias irányban vezet […]”
Ahogy a közéletbe, úgy a zsidóság közügyeibe is igen fiatalon belecsöppent. Már 1867-ben a hitközség tiszteletbeli titkára volt, az elöljáróságot pedig 1873 óta erősítette. Első jelentősebb szereplése az 1868. évi kongresszuson volt, ahova a Szegedi Zsidó Hitközség küldte Lichtenberg Mór oldalán. Tevékeny részt vállalt az emancipáció létrejöttében: „Már akkor árulta el, hogy ő is egyik hajtása ama törzsnek, amelyről a proféta jövendöli, hogy megnyugszik rajta Isten szelleme, a bölcsesség és ész, a tanács és erő a tudás és istenfélelem szelleme”.
Először 1882-ben lett a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke, melyre újból és újból őt választották egészen a haláláig, 1918-ig. A városi zsidóság valamennyi ügyével foglalkozott, azok előrehaladásában jelentős lépéseket tett: bővítette a zsidó iskolát és temetőt, kieszközölte a városi segély felemelését, a hitközségi szervezetet rendezettebbé formálta, jelentős reformot vitt véghez a kultuszadó behajtásának ügyében, nyugdíjalapot teremtett a hitközség tisztviselői számára, a millenáris közalap számára alapítványt hozott létre, hozzájárult és később védnöke lett több izraelita egyesületnek, mint például az árvaegyesületnek. Nemcsak a világi ügyeket igyekezett elősegíteni, de a vallási élet kibontakozását is, hiszen „Egy Ezrához méltó buzgósággal ostorozza az ujabb generácio vallástalanságát és hitbéli tudatlanságát”: azaz próbálta lelkesíteni a fiatalokat a Talmud-órán való részvételre.
Legnagyobb érdemeinek mégis az Új Zsinagóga (1903), a Szegedi Zsidó Hitközség székházának (1902) és a temető kupolás ravatalozójának (1907) felépíttetését tekinthetjük. A Baumhorn Lipót által tervezett zsinagóga, melynek teljes ikonográfiai programját Löw Immánuel dolgozta ki, 606.000 koronába került. Ezt adományokból fedezte a hitközség. Az építkezés 1900. augusztus 7-én kezdődött, és 1903. május 19-én került sor az ünnepélyes átadására. A felavatási ünnep délelőtt fél 11-kor indult a zárókő elhelyezéssel és Rósa beszédével: „[…] helyezzük el tehát a befejezett épület zárókövét, melyet a vallásos buzgalom e czélból a kelet szent földjéről ide varázsolt. És amint eddig megsegitett bennünket az Isten, legyen velünk az ő segitsége a jövőben is: mert ha nem az Úr épiti a házat, hiába fáradoznak azon az építkezők! […]” A zsinagógából a hitközségi székház dísztermébe vonultak gyűlésre, ahol Baumhorn, Löw és Rósa állt a középpontban. Míg előbbi ujjára egy aranygyűrűt húztak, addig Izsó egy őt ábrázoló (és még ma is ott álló) festményt kapott elnöki tevékenységének elismeréséül ajándékba.

 Halála

Izsót utolsó éveiben köszvény kínozta, enyhítésére többször utazott külföldi fürdőkúrákra. Utazásai nem segítettek rajta, fekvőbetegként élte életének utolsó hónapjait. 1918. május 25-én, 76 éves korában májzsugorodás következtében hunyt el. Sokoldalú tevékenysége ellenére mindenféle fény és pompa nélküli temetésére már másnap, május 27-én sort kerítettek. Búcsúztatása az általa emelt Új zsinagógában kezdődött, ami állítólag „rogyásig telve volt”. Ezen természetesen a város magas rangú tisztségviselői is részt vettek. A gyászszertartás délután négy órakor orgonaszóval kezdődött, majd az énekkar elénekelte a gyászdalt. Löw Immánuel búcsúztató beszédét követően a szegedi képviselők emlékeztek meg az ügyvédről. A beszédek végeztével ismét felcsendült a gyászdal az énekkartól, majd az előcsarnokban Löwinger rabbi imája zárta a szertartást. A zsinagógából kocsin vitték ki az izraelita temetőbe, ahol azóta is nyugszik a 24. parcellában, a bejárattal szembeni főút végén.
Nemcsak a hitközség, de Szeged is saját halottjaként tekintett rá, halálának estéjén fél órán át szólt érte a városháza harangja, ráadásul „a halottas ház valósággal bucsujáróhely lett”.

 Emlékezete

Rósa Izsó személyét már életében kivételes tisztelet övezte, melyről a munkásságának, életének jubileumi alkalmaira írt köszöntők és irodalmi alkotások tanúskodnak. Mikszáth Kálmán külön fejezetet szánt neki Tisza Lajos és udvara Szegeden című pamfletjében 1880-ban, Komjáthy Béla országgyűlési képviselő pedig egy verses szatírájában tett említést róla.
Hatvanadik születésnapján Löwinger rabbi a bibliai Nehemiáshoz hasonlította köszöntőjében. Véleménye szerint az ő lelke rezgett Rósában, hiszen csak így tudta a közösséget szilárd alapokra helyezni. Nehemiás volt az az előkelő zsidó férfi, aki hallva népe nyomorúságos állapotáról, a király engedélyével 52 nap alatt felépítette a lerombolt Jeruzsálem falait a Kr. e. 5. században. Nemcsak falakat tetette rendbe, de a város házait és a templom helyiségeit is újra emeltette. Intézkedett az elnéptelenedett város betelepítéséről, a papok, leviták járandóságainak behajtásáról és a szombat betartásáról is. Párhuzamba állításuk nemcsak a hitközség szilárd alapokra helyezése miatt, de az árvízi rekonstrukciós munkálatok okán is megállja a helyét. Hitközségi elnökként ellátott feladatainak eredményei miatt Izsót már életében is egyfajta „világítótoronyhoz, mentőhorgonyhoz” hasonlították.
Halála után a város részéről is rögtön felmerült az emlékállítás gesztusa: előterjesztést nyújtottak be előbb a Margit (ma Gutenberg utca), majd egy másik utca Rósa Izsóra történő elnevezése ügyében. Ám az átnevezés már nem történt meg. A Szegedi Zsidó Hitközség emléknapot szeretett volna rendezni tiszteletére, de a világháború és a politikai körülmények miatt erre csak 1924. május 27-én – halálának 6. évfordulóján – került sor. Biedl Samu, akkori hitközségi elnök, egyenesen a „magyar nemzet reneszánszának” nevezte várhelyi Rósa Izsó elnökségének időszakát. Ugyanezen a napon avatta fel Löw Immánuel azt a márvány táblát, amelyre a Rósára emlékező disztichonja került.

Az 1942. év hozta el újra Rósa „pillanatát”. Az Egyenlőség című napilap kiemelve foglalkozott a 100 éve született elnökkel, bőséges anyaggal mutatta be élettörténetét és szakmai pályáját. A Szegedi Zsidó Hitközség pedig az akkori elöljárósági tagok beszédeivel emlékezett várhelyire.
Mára szinte minden téren háttérbe szorult a városban Rósa Izsó emlékezete, egyedül a Víz után épített, úgynevezett Rósa-ház maradt mementónak. Szobra, emléktáblája nincs köztéren. A Szegedi Zsidó Hitközség dísztermében azonban ma is látható a hatvanadik születésnapjára Endrey Sándor által készített teljes alakos festménye. Az Új Zsinagógában pedig tábla és maga az épület is őrzi az egykori építtető hitközségi elnök emlékét.

Felhasznált források:
Apró Ferenc: Képek a szegedi zsidóság múltjából. Szeged, 2014. 234−236., Assmann, Jan: A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Budapest, 2018., Ábrahám Vera: Szeged zsidó temetői. Szeged, 2016., Egyenlőség 1890. 02.02. Hazai hirek, 1894. 03.09. Hirek. 1896. 03.27. Hirek,1897. 03.28. Hirek, 1899. 11.05. Hirek. 1885. 07.05. Hirek. 1890. 11.07. Hazai hirek, 1892. 02.19. Hazai Hirek, 1898. 06.26. Hirek, 1898. 10.16. Hirek, 1898.10.23. Hirek, 1897. 04.04. Hirek, 1899.04.23. Hirek, 06. 18. Hirek, 1900. 03.25. Hirek, 1900. 08.12. Hirek, 1902. 06.08. Hirek, 1903. 03.15. Hirek, 1903. 04.05. Hirek, 1903. 04.12. Hirek 1903. 05.24. A szegedi új zsidó templom, Délmagyarország 1943. 06.17. Várhelyi Rósa Izsó centenáriuma, 1912. 06.09. Várhelyi Rósa Izsó dr. (Hetven év), 1912. 07. 04. Szeged választ; Rózsa Izsó dr. – képviselőjelölt, 1912. 07. 07. Szeged választ, 07.13. Rósa Izsó dr. az egyedüli jelölt, 1912. 07.17. Egyhangulag megválasztják Rósa Izsót, 1912. 07.18. Egyhangu választás előtt, 1912. 07.22. Szeged képviselője, 1912. 07.28. Hirek, 1918. 05.28. Dr. Rósa Izsó temetése, 1918. 06.21. Hirek, 1924. 05.27. Rósa Izsó emlékezete, 1941. 04.13. Hatvan év ügyvédsége, munkája és szegedi élete. In: Habermann Gusztáv: Személyi adattár a szegedi polgár-családok történetéhez. Tanulmányok Csongrád megye történetéből 19. Szeged, 1992. 238−239. Kempelen Béla: Nemesi almanach. Az 1867−1909-ben magyar nemességre, bárói, grófi és herczegi méltóságra emelt családok. Budapest, 1910. 114., Löw Immánuel: 200 beszéd 1919−1939. Szeged, Szegedi Zsidó Hitközség, 1939., Mikszáth Kálmán: Tisza Lajos és udvara Szegeden. Budapest, 1880. 110−114., A szegedi zsidó hitközség levéltára. Szegedi Zsidó Hitközség Iktatott Iratai: Pap Róbert iratai, Magániratok; 1902. Szegedi zsidó hitközség halálozási anyakönyve 1910-1942., Torkos Róbert-Oláh Tamás: A szegedi zsinagógák és a város zsidósága. Szeged, 1997., Újváry Péter (szerk.): Magyar zsidó lexikon. Budapest, Magyar Zsidó Lexikon Kiadóvállalat, 1929. 750−751., Zombori István (szerk.): A szegedi zsidó polgárság emlékezete. Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 1990.