Az átkozott költő már meglenne születésnapok nélkül is. Monográfiák nélkül is elvan valahogy… Bár a születésnapokkal is csak ritkán vetődik rá a hivatalos ünneplés, megbecsülés rivaldafénye. A legtöbb költő-kortársához képest még elég jól tartja magát költészetének önértéke által az egyre fogyatkozó mezőnyben (melyből Juhász Gyula is a kiesés felé sodródik), tankönyvi, egyetemi-akadémiai támogatás híján (sőt, nemritkán ellenszélben) is. Költészetének olvasói, hívei (ha titkos rajongó is legtöbbje) rátalálnak – eligazítás nélkül is – verseire, köteteire. Ismertsége, olvasottsága bizonyára állandónak tartható (egyelőre a legnagyobbaktól nem túl távoli másodvonalban).
Mai napig nincs a századforduló, századelő irodalmának használható, eligazodni segítő monográfiája, ahogyan számos (számtalan?) jelentős alkotónak nincs sem életrajza, sem munkássága monografikusan földolgozva. E kettő egymásra hatásából nehéz szabadulni; ördögi kör, mozdulatlanságra kárhoztat. Mintha teljesen kikerült volna a korszak a preferált kutatások látóköréből. Pedig mennyi pályázatot hirdetnek meg – alig látható eredménnyel, annyi még a fehér folt irodalmunkban. Igaz, a kutatás szabadsága is elég korlátozott, ha az életkori megkötéseket nézzük és az egyetemi hátteret, mely nélkül alig képzelhető el támogatás. Támogatás nélkül meg olyan megszállottságot és önerőt igényelne a kutatás, amikkel szinte senki sem rendelkezik.
Több mint negyven éve, amikor első cikkeimet írtam Somlyó Zoltánról, még biztos voltam benne, hogy megírom az életrajzát, majd egy monográfiát is róla, a századelő magyar irodalma kutatójának készültem. Kis időre, a Babits-kritikai kiadás munkálataiba bekapcsolódva, nem tűnt igazán elérhetetlennek, hogy tartósan a korszakkal foglalkozhatom, de az egyetem fura urai ezt másként gondolták. Egyetemeinken a munkás teljesítményének és a bérének (ill. állásának) viszonya nem mindig követhető nyomon… Egy Somlyó-regényt talán hamarabb írhatnék meg, mint egy Somlyó-monográfiát. Sajna, aligha írja el valaki is előlem a témát (sem regényben, sem monográfiában).
Az intézményi kutatások megfeneklése, melyet a befejezetlen és el sem kezdett (kritikai) „összkiadások” sora is jelez, alapvető akadályát jelenti az egyéni teljesítményeknek is.
Lehet, hogy csak egy karnyújtásnyira vagyok egy valamelyest teljesnek mondható Somlyó Zoltán-bibliográfia befejezésétől, az életrajz is valamennyire áttekinthetőnek tűnik, de a filológusok ama szerencsétlen fajtájába tartozom, akinek mindig hiányzik valami, hogy meg lehessen érvényesen írni valamit.
A századelő időszakát a boldog békeidőként emlegetjük. Füst Milán azt írta, senki nem volt boldog. Somlyó Zoltán Hajnali imádságáról próbálok írni, sokadszorra olvasom a korszak verseivel együtt… A boldogságot sehol nem találom, a megelégedettséget sem (soha egy nyugodt perc sora, nem az én életem ez) – talán csak a szabadságot érzem a soraiban (Erre vetettek, itt a helyem). Ez a (viszonylagos) szabadság kelthette a boldogság érzetét? Vajon alkotható-e egyáltalán valamilyen minimálisan érvényes átfogó kép a századelő irodalmáról, amit az egyes alkotók portréi is hitelesítenének. (A nagy áttekintések ritkán állják ki a próbát a gyakorlatban.)
Ha egyszer készülne egy „száz rejtély”-szerű gyűjtemény a századelő irodalmáról, legalább kérdésként föl kellene merülnie, hogyan alakult ki, formálódott szinte pár év alatt a modern magyar költészet pl. Ady Endre, Somlyó Zoltán, Szép Ernő „kettős pályakezdésének” a tükrében – az első kötetek egyáltalán nem előlegezték meg a következőt, ahogyan a kortársak teljesítménye sem volt igazán előremutató. Somlyó első kötete fényévnyi távolságra van az „első igazitól” (Dalok a piros kendőtől a hatcsattos czipőig [1902] – Dél van [1910]), egyelőre teljesen homályban lévőnek tűnik számomra a két kötet megszületése között eltelt évek heroikus munkája, fejlődése. Nemkülönben Füst Milán költészetének létrejötte is a rejtély-kötet izgalmas fejezete lehetne. (Aligha lesz…)
A Somlyó-költészet alakulásával kapcsolatos kérdések összefoglalásából is lehetne kötet, de monográfia egyhamar nem…
Az átkozott költő irodalomtörténeti helyzete, megítélése valamiképpen az egész szakma lehetetlenségéből mutat valamit. Igaz, az olvasókat egyelőre ez nem befolyásolja, de aligha tévedek, hogy egy monográfiával megtámogatottan csak jobb helyzetben lenne az átkozott költő életműve. (Félő, tíz év múlva, a másfél évszázados jubileumon sem lehet mást mondani.)

Szeged, 2022. június 22.

Somlyó Zoltán ÉVSZÁMOLVASÓ Ezernyolcszáznyolcvankettőben születtem én és azóta egyre, egyre az életem várom én. Harminc éve, juniusban, Drávaparton, Domborún, hol a kompnak lánca csördül, hol a legszebb lomb borul. Ezernyolcszáznyolcvankettő: első évembe fakó! Kis fürészgyár rossz zúgában voltam vaksi kis lakó! Jegenyefák árnyékában hulltak első könnyeim, horvát földnek magyar néptől boronált göröngyein. Ezernyolcszáznyolcvankettő: pólyám olcsó gyolcs vala: Részeg hőben altatott el horvát dajkám korcs dala. Anyám selyemturnűrbe járt s ternóselyemruhába; liljom volt az udvarunkon és a ház kapujába. Ezernyolcszáznyolvannyolcban koporsóból nézett rám szegény ternóselyemruhás liljomos édesanyám. Azt mondták, hogy alszik, alszik és én néztem reszketőn, hogy egy sötét macska mászkál szembe fönn a háztetőn. Zimankóval terhes telek jöttek és szaladt a szán. Majd meg nyári hőben napfény villant a dolgos kaszán. Mákvirágok érésében jaj, de mennyit jártam én! S életemre, mely oly bús lett, jaj, de mennyit vártam én. Mire vártam? Nőre tán? Vagy csókra csupán… Nem tudom. Másik évben újra halál: meghalt egyik kis hugom. Azt se tudom, mi bántotta, azt se tudom, mije fájt; szakasztott, mint édesanyja, meghalt egyszer éjféltájt. …Szörnyü, szörnyü év: ma lettem éppen harminc éves én. Most letészem fáradt tollam, tovább nem írom mesém. Mi vár még rám, ne firtassák ihlett szemü váteszek. — Kétezerszáztizen… huszon… anyám sírján gyep leszek. Első megjelenése: Uj Idők, 1913/2. szám (január 5.), 35. (A vers szövege több helyen módosult a későbbi közlések során.)   Somlyó Zoltán: Évszámolvasó hasonmás kiadásban Somlyó Zoltán: Anyám című verse hasonmás kiadásban