Sorry, this entry is only available in Magyar.

Lassan két éve különböző sorozatcímek alatt rovogatom itt a bejegyzéseket, nem sokkal azután fogva a koronavírus naplóba, hogy a pandémia támadásba lendült az emberiséget megritkítandó.
S majd nemrégiben, lehet, önkényesen, de beszüntettük a kételyeinkről szóló híradásaink (sírásaink) folyamát, s inkább nagy hirtelen leszaladtunk Szegedre, hogy végre az olvasóinkkal találkozzunk. (Ez nemigen valósult meg, mert ők meg – előlünk? – elszaladtak nyaralni, „ki tudja, meddig lehet” alapon és sietséggel.)
Dehát a járvány milyen fázisában is leledzünk itt és most? Már félig-meddig kiforgatva megszokott életformánkból, sőt: egész világunkból.
A többször is megszakított-késleltetett lecsengése végén?
Vagy: egy új (ama negyedik) hullám felívelése elején?
Avagy: ez az állapot marad, ez lesz a normális? A mutációk kora.
Amikor a regionális- és világháborúk, vagy az oly marxista ízű „osztályharcok” (vajon ki emlékszik erre?) korszakai után a vírus háborúk idejét éljük.
Ebben a narratívában a vírus válik a fő ellenségünkké. Ahogy nekünk a Föld teremtményei, a növények, az állatok, úgy a vírusoknak az emberi szervezet a tápláléka, s ezért, ha valamely sikeresen előállított vakcina betesz a zavartalan fogyasztásban, akkor újfajta harcrendet, és tüskézetű fegyvereket vetnek be ellenünk – mint most a deltát. (S már dolgoznak a következőkön is.)
Vajon a változó fegyverekkel folyó háború meddig tart? Lehet-e győzni felette, így vagy úgy? Leteperni, mielőtt a vírus ármádia újabb mutációkban kerüli ki az őt bekerítő emberi tudomány és állami intézkedések vezette hadműveleteket? Avagy az emberi nem – persze jelentősen megtizedelve – válik immunissá vele szemben, ahogy írott történelme előtti évmilliók fejlődés-története során nemegyszer? Vagy ez az adok-kapok meccs állandósul és válik természetessé? Ahogy közúti balesetekben is csak az utóbbi évszázadban pusztul el jelentős számú embertársunk.
Mi is egyre nagyobb étvággyal, s a ráépülő érdek hálóval fogyasztottuk a föld – ingyen – felhalmozta-nyújtotta kincseit. Ugyanúgy tesznek a most ellenünk fellépő hadrendbe állt vírusok, mert nekik is enni kell. Ők is élni – terjeszkedni, szaporodni – szeretnének. Az, hogy a láthatatlanságig parányiak, mit sem tesz – hiszen az ember is az a világegyetem dimenzióiból nézve…

***

Földhöz ragadtabban, vagy tamáskodóbban is meg lehet fogalmazni a föl-fölhorgadó bizonytalanságunkat, amelyet – akár terápiás gyakorlatnak is felfoghatjuk – a könyvheti készülődéseink nyomnak el. Hiszen az egész – ama „forró” – nyáron erre az elhalasztott találkozásra izmozunk. (Azt a tapasztalatot is levonva, hogy a karanténok okán elvileg mindenre több időnk lett volna, de a gyakorlatban ez másként működik: az elzárásos-maszkos idő nem kedvez semmilyen szellemi munkának, fegyelemnek.)
Az biztos, hogy semmilyen hatalom most nem fogja lefújni a találkozásunkat. Legalábbis adminisztratíve. Ugyanakkor a logika mégis több kételyt ébreszt fel. Az egész világon rohamosan nőnek a járvány feléledésének a mutatói. Például Izraelben, a legátoltottabb országban. Azt belátjuk, hogy a lefújhatatlan pápa látogatás és a Vadászati kiállítás puszta ténye – egyedül itt és most Magyarországon – elhessegeti a pesszimista számításokat. Azonban, mindez hogyan értelmeződik a mi olvasóink fejében? Lehet, mégis tartanak az iskolakezdéssel is felpörgő megfertőződési valószínűségtől?

És mi, és dedikáló szerzőink egyedül maradnak a könyvheti – nem forgatagban, de szállingózásban. Hiszen bátran megállapítható, hogy a mi olvasóink, sőt általában a lassan divatjamúlt könyvolvasás szokását őrző réteg (a divat múlásához a Covid is hozzájárult) nem a tűzijátékok, Balaton sound és más tömegrendezvények közönsége. (Ellenben a vadon élő állatok lőfegyver általi pusztulása elkerülésének elszánt drukkerei, mert más trófeák megszerzésében szocializálódtak.)
Tehát a találkozás – öröme és kockázata – kiszámíthatatlan.
Mi mindenesetre kint leszünk a „téren”. Standszámunk: Vörösmarty tér 62. Deák Ferenc/Váci utca sarka.  És várunk benneteket. S nem különben a szerzőink. A zsebünkben lesz maszk és fertőtlenítő a standon, ha így kívánjátok.
Akárhogy is – ki kell használni a kis rést a találkozásra, a könyveink, a folyóirataink személyes, kézből-kézbe való átnyújtására. A táplálék átadására, amit csak az ember, s azok közül is csak kiválasztott csoportja fogyaszt.
Elvárunk benneteket, de megértjük azt is, ha távol maradtok. Valamikor, valahol csak találkozunk.

S még három Covid meghatározta apróság.
Soha ennyi új könyvvel nem jelentkeztünk. (A nyomdák egyenesen a standra hozzák ki őket szeptember 2-án.) Mégpedig a sok-sok lemaradást – így csak részben – pótolandó. (S mert vannak elszámolási kötelezettségeink, szerzőkkel és szponzorokkal szemben.) Ezért régebbi könyveinkből alig-alig pakolunk. Noha egy könyvnek nincs életkora – csak az olvasóinak. Sok könyvünket ajánlanánk fiataloknak, akik most kapcsolódnak az olvasás, a tanulás láncolatába. Ezért arra kérünk benneteket, hogy böngésszétek át a honlapunkat, és írjátok meg nekünk, hogy melyik könyvet szeretnétek megvásárolni. (Ugyanis a könyvrendezvények nemcsak az újdonságok beszerzésének az alkalmai, hanem a régebbi kiadványokénak is, amelyeket a terjesztők már nem tartanak – de mi őrizzük őket, mert drágák nekünk, s tudjuk, hogy egy újszülöttnek, minden könyv (vicc) új.

A folyóirataink különösen nehezen leltek gazdára a Covidos időkben. (Pl. nem fértek be a postaládába.) S amúgy is a Für Emil rajzaival a címlapon megjelent Covid korszak számai keserű történelmi kivételességgel és aktualitással rendelkeznek. Ezeket egy blokkban lehet majd megvásárolni. S nemkülönben előfizetni a folyóiratra, úgy, hogy kettő számot átvehettek, s a kettő pedig még ez évben jön postán. (Változatlan áron, 5000 Ft-ért.)

S ha kérhetjük, legyen nálatok készpénz. Ugyanis a bankunk arra való hivatkozással, hogy másfél évig nem használtuk – nem használtuk, mert nem volt rá alkalom – elvette a kártyaolvasó engedélyt, s most bonyolult procedúrához köti a visszaállítását, s a könyvheti esemény nem üti meg egy ilyen intézmény ingerküszöbét. Minek is fűznénk ehhez kommentet?
Azonban a ti megértésetekre és szolidaritásotokra számítunk.

Remélhetőleg a sok régi ismerőst, barátot, olvasót egészségben láthatjuk viszont.
Ebben bízva vár benneteket a

Múlt és Jövő közössége