Nem tudom, hogy az itt sorakozó jegyzetek legújabb drámai csomópontja mely elemének hirtelen félbeszakadását nehezményezik leginkább a Múlt és Jövő  Online olvasói?  (Számuk oly örvendetesen gyarapszik.)
Mi történt a legújabb izraeli – gázai (vagy palesztin) háborúskodást lezáró tűzszünet után? (Amikor is, oly hirtelen megszakadt a tudósítás folyama.) Mi történt volna? Nincs új a nap alatt.
Természetesen a palesztin győzelem hangos bejelentése a gázai romok díszletében. Ez minden irónia nélkül megállapítható. Hiszen globálisan – mint a koronavírus – új és új, eleddig érintetlen helyeken és mutációkban – megnőtt az Izrael ellenség maszkját az orrára húzó antiszemitizmus. Tehát, valóban a palesztin győzelem esete forog fent. Sőt: az USA a nagy békebíró be is jelentette, hogy roppant összegeket utal az újjáépítésre. Ami megvilágítja egy termékenynek bizonyuló üzlet modell mechanizmusát. Ha kifogynak a helyi építési vállalkozók (és a velük szövetséges félkatonai szervezetek), valamint más szükségletek – pl. politikai érdeklődés – előállítói a munkából és pénzből, akkor át kell küldeni Izraelbe néhány óvodát, holokauszt túlélőt – ha eltrafálja, ha nem – megcélzó rakétát. A provokáció hatására érkező menetrendszerű válaszok hatására garantáltan ismét megjelenik a beruházásokat finanszírozó tőke. Van/lesz munka, megélhetés – míg a zsidók oly makacs módon szeretnék megvetni a lábukat a Szentföldön. Az e konstrukcióért be(fel)áldozott életek alig haladják meg az üzemi balesetek szintjét. (Ennyi viszont föltétlen kell hozzá, mert az izraeli áldozatok számával történő „nem arányos” összehasonlítás működteti a gépezetet. Ugyanis a vérrel előállított gyűlölet keltő imázs-demagógia – a közösségi médiákon keresztül a globális digitális térben disztribuálva a gyúlékony árút – az üzlet mókuskerék forgásának az üzemanyaga.
S persze tovább is lehet menni a nem éppen szívderítő kérdések fölgöngyölítésében, a Montesquieu: A rómaiak nagysága és bukása halhatatlan munkáján szocializálódott egykori fiatalember olvasmány élményre támaszkodva. Hogyan alakul a gázai háborúk sors(talansága) az egyre látványosabban megrendülő világrend -Pax Americana (Romana) – fényében?
Lehet, hogy éppen e keserű következtetésekre okot adó kételyek miatt az olvasók érdeklődését a bőröndömből kikerült sajtok sorsa izgatja.
Jelentem: ma este – miután a Ferihegyre a hajnali taxit megrendeltem – visszapakoltam őket a frizsiderből a bőröndbe. (Mindennek a hátterét megszervezni – repülőjegyek, PCR tesztek akadályversenyében – tartottak vissza a naplóírástól. Elnézést.)
Tehát a munkás másfél hét eredményének köszönhetően a finomságok készek, hogy egy izraeli asztalra kerüljenek.
S a feleségem is süti a savuoti sajttorta copyját. (Az eredeti változat olyan finomra sikerült, hogy nem tudott megvárni.) Ha megérkezem a Ben Gurion repülőtérre, majd telefonon értekezünk a viszontlátás végső mozzanata mikéntjéről. Ugyanis nem biztos, hogy ki tud elém jönni. (S az sem, hogy be tudok jutni Lod városába.) Ugyanis a az elmúlt hetekben a hírek fókuszába került helység arab lakossága roppant demonstrációt szervez  érkezésem napján sahidja elvesztése miatt. (A fogalom jelentése: aki ön-mártírként életét áldozza az iszlám hitért.) Halálát megbosszulandó, mert a minapi zavargásokban – „Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg?” alapon találta el/meg egy kő, vagy golyóbis. S ezért most ismét felgörbül a kérdés: az új tüntetésnek sikerül–e vajon meghatványoznia az elveszett életeket? S vele milyen hullám láncreakciója pedálját lesz képes berúgni?
Minderről majd ismét helyszíni tudósítóként, s nem az Arutz 12 nézőjeként remélhetőleg beszámolok.
De csak azután, miután elfogyasztottam végre azt a sütit. Ha a Messiás eljöveteléről tudósítás szenzációja – aki majd elhozza a békét e térségben – nem is, de ennyi öröm a naplóírónak is kijár.