A nekrológnak – ez a műfajához tartozik – frissnek kell lennie. Aznap, legfeljebb másnap kell megjelennie, amikor a halál híre köztudottá válik. Akkor kell pontos érték- és hiányfelmérést elvégeznie, megfelelő érzelmi fölfűtöttséggel.

Ugyanis a halál híre is aktuális – mert másnap új események, új hírek, sőt: halálhírek hullámzanak rá a közegre, közönségre, ahová a rettenetes újdonság becsapott, mint egy pusztító bomba.

De nehéz megfelelni ennek! Hiszen hetek, hónapok is beletelhetnek felfogni, hogy mit veszített el az „egy szál ember”. A barát, a munkatárs, az eszmék egy részében s az azonosságban vele egy húron játszó és pendülő.

Az email-dokumentációm szerint két napja, 2023. november 26-án váltottam Misuval levelet – aznap háromszor is, az utolsót délután hatkor. A Szimhat Tóra-i háborúról, valamint Jürgen Habermas ezzel kapcsolatos nyilatkozatáról. Arra kértem, hogy írjon a Múlt és Jövő gyors online mellékletébe róla – oda, ahol e sorok a cikke helyett először megjelentek – s különösen az azt követő, sajna lesújtó, diskurzusról. Megígérte, hogy teljesíti a feladatot, de „lassú munkás”.

(Első felindulásomban arra gondoltam – az ő élete is ezzel hosszabbodna, annyira mai hullámzású vizeken szörföznénk –, hogy beidézem ebbe a nekrológba e-mail diskurzusunkat. Amiben fölpanaszoltam a Habermastól elhatárolódókra hajazó magyar influenszereket s fórumaikat, s amire oly vigasztaló csattanós választ adott utolsó nekem írott soraiban. Azonban ez is a halál tényének a kényszerű tudomásul vétele: nem tehetem. Az örököstől – szellemi társától –, Vajda Julitól kell engedélyt kérnem. Ezzel nem zaklatom ezekben az „aktuális” órákban, csak részvétemet nyilvánítottam neki – szintén e-mailen Izraelből.)

Vajda Mihály először a közeli barátaim mentora volt, Turcsány Péteré és Demszky Gáboré, tőlük hallottam róla lelkendezve, s nem kevés büszkeséggel, hogy szóba állt velük. Számomra a Heller Ágnessel való barátságom-szövetségem eredménye volt a vele épített kapcsolat. És a kapcsolatunk elmélyülése pedig az ő öröksége-pótlása. (Sok tervünk között az egyik az volt, hogy a Bicikliző majom – benne ő az egyik jelentős szereplő – végső változatát kiigazító kommentárjaival adjuk közre.)

Most aztán teljesen árva maradtam. (73 éves korban ez nem kunszt, de akkor is olyan űrt hagyó, mintha huszonéves lennék.)

Biztos sok párhuzamos nekrológ nyomatékosítja: ő volt az utolsó tagja a nevezetes Lukács-iskolának. Nem vagyok „szakember”, vagy erre hivatott, hogy erre építsem fel búcsúmat. (Noha a Bicikliző majom ennek – is – a krónikája.) Nem tudással, csak megérzéssel csap meg a dermesztő hiány, ami az annyira omladozó magyar szellemi életet érte az ő tartóoszlop-kidőlése. Ugyanis ama tantusz azért leesett, hogy ahogy ők, ama Lukács-, vagy Budapesti Iskola tagjai egy nagy hatású gondolkodó, vagy inkább egy nagy generáció örökösei, folytatói, részletei kimunkálói voltak, így azt is érzékelem, hogy nekik nincsenek tanítványaik-folytatóik. Ama „óvodának” nincs látható teljesítménye, szellemi hatása. Ezt, ha más nem, mint szerkesztő – jaj micsoda slamasztikába hagytál, Misu, te is! – nagyon is felfogom. Miért nem hagytak maguk után tanítványokat, iskolát, folytatókat?

Ezt kielemezni érdekes diskurzus lehetne – noha semmi remény rá. Azt Heller Ágnes is elmondta, hogy nem véletlen: az Iskola tagjai valamennyien zsidók közül kerültek ki. S arra magam is rájöttem – szerkesztői rátekintés, tapasztalat folytán –, hogy milyen gyökeres különbség van azok között, akik, ha fiatalon is, de a soá előtt szocializálódtak, s akik utána. S ez a hiány – a maga diskurzushiányával – oly végzetesen megvilágítja a „sorstalanságba” hanyatló „kollektív” sorsunkat: a magyar zsidó történelmet.

A jó újságírónak – tanultam apámtól – semmit nem kell tudnia, csak azt, hogy kitől kérdezzen. De – ezt most apámmal sem tudom megvitatni sajna – mi van akkor, ha jó újságíró (szerkesztő) oly behatóan ismeri a közegét, hogy azt is tudja: nincs kitől kérdeznie-kérnie? (Tanácsot, véleményt – s persze kéziratot.)

Ez az állapot jött el Misu kidőlésével – egyszerre szimbolikus s egyszerre „mindennapi életet” meghatározó jelentéssel.

Jaj nekünk!

Modi’in, 2023. november 28.

Vajda Misu és lánya nagybörzsönyi „birtokomon” – (e faluba Heller Ágneshez is ellátogattak), idén szeptember közepén.