Sorry, this entry is only available in Magyar.

Lapunk állandó munkatársa, Haklik Norbert felolvasó körútra indul, az Ünnepi Könyvhétre megjelent új könyvével:
szeptember 25-én, szombaton, 17 órától Dunaújvárosban, a József Attila Könyvtárban,
szeptember 26-án, vasárnap, 18 órától Szegeden, a Millenniumi Kávéházban,
és szeptember 27-én, hétfőn, 18 órától Budapesten, az Óvóhely kultúrbunkerben mutatja be Mona Lisa elrablása című regényét.
Az alábbiakban adjuk közre Gáspár-Singer Anna szintén friss írását a könyvről:

Alteregók és megmenekülések

Haklik Norbert frissen megjelent könyvében nem csupán a személyes visszaemlékezés, de a történelmi emlékezet is fontos szerephez jut. S nem utolsósorban a csehországi Brno (vagy ahogy a könyvben szerepel: Brünn) városának színes anekdotái és számos, ugyancsak Brünnel kapcsolatos kultúrtörténeti elem is megidéződik, mialatt a főszereplők modern kalandorokként (kópékként) járják be a város minden zegét-zugát, de főként kocsmáit, jelentősebb tereit. A regény középpontjában lévő utazás során így többek között azt is megtudhatjuk, a középkorban milyen – a saját templomuk falán elhelyezett – kőfigurával gúnyolták egymást a más-más felekezethez tartozó hívek, s hogy a kapucinusok kriptájában nem csupán szentéletű emberek mumifikálódott tetemét őrzik, hanem a Jókai által szintén megemlített Trenk Ferenc botrányhősét is, aki, bár életében nem sok jót cselekedett – leginkább lopott és csalt – mégis népszerű volt. S hogy ugyanitt, ebben a kriptában fekszik egy apáca is, aki a temetés után a koporsóban a tetszhalott állapotból magához térve kétségbeesésében lerágta saját mutatóujját. De a híres-hírhedt császári börtön – amelyben Kazinczyt is fogva tartották – is említést kap, amely ironikus módon a Spilberk – németül Spielberg, azaz Játékhegy – nevű dombon áll.

A regény valójában regény a regényben, ahol a különböző, néhol elvarratlan történetszálakat leginkább az utazás, a megmenekülés (erre a könyv végén, Zsófi néni énelbeszélésénél találhatjuk a legjobb példát) és az énkeresés kapcsolja egymáshoz, s ehhez jönnek még hozzá azok a városhoz köthető anekdoták, amelyeket Szapáry Tibor mesél az őt meglátogató Kerekes Milánnak. Szapáryról megtudjuk, hogy évek óta Brünnben él, s úgy ismeri a várost, mint a tenyerét. Máris könnyen adná magát a szöveg referenciális olvasata, hiszen az életrajzi adatokból kiolvasható, hogy a korábban regénnyel (Big Székely Só) majd novelláskötettel (Tom Hanks a vizek felett) jelentkező szerző, Haklik Norbert 2006 óta szintén Brünnben él, ahogy valószínűsíthető az is, hogy Közép-Európa kultúrtörténetében legalább annyira járatos, mint Szapáry tudálékos regénybeli figurája. Szapáry és Kerekes ugyanakkor a könyvben egymás alteregóiként vannak jelen (ami miatt az előbbi teória nyilvánvaló nehézségekbe ütközik), s ezzel a szereplők között nincsenek egyedül: a második világháborús betétnél hasonlóan működik a később világhírű tornásszá, illetve artistává váló, zsidó származású Zsófi és Judit kettőse is, akiknek kalandos megmenekülése önálló regényként is megállná a helyét. „[1]Bizony, sokat tanultunk a Szőlő utcai kolostor falai között. Hamarosan már biztos kézzel varrtunk és hímeztünk, miseruhákat, zászlókat, oltárterítőket, és pár hét elteltével már a Miatyánkot is fejből mondtuk, én, a budapesti, és Judit, a szlovákiai magyar zsidó kislány. Amikor valami olyat mondott, amit nem értettem, addig faggattam, amíg rá nem jöttem, melyik az általa használt szó magyar megfelelője, így pár hónap elteltével Judit már éppen úgy beszélte a nyelvünket, mint magam, és én is jókora szókincsre tettem szert szlovák nyelven. Ha valamit úgy akart közölni velem, hogy a többi növendék ne értse, Judit rendre szlovákra váltott, így a Szőlő utcában töltött első év végére már magabiztosan használtam titkos nyelvünket“ – beszéli el élettörténetét Szapáryéknak Zsófi néni, aki akkor cserélt unokatestvérével végérvényesen nevet (és életet), amikor az közvetlenül a háború után Izraelbe utazott.

A Mona Lisa elrablásának alaphelyzete ugyanakkor a gyászfeldolgozás s ezzel egyidejűleg az alkotói folyamatban való megrekedés is, hogy a csatangolások végén aztán ki így, ki úgy megtalálja azt az utat, amelyen majd továbbléphet. Az írást hosszabb ideje elhanyagoló Milán irodalomtörténész apósa – akit az ötvenes években írt József Attila-tanulmánya miatt államellenes tevékenység vádjával bebörtönöztek – meghal, ő pedig igyekszik feleségét mindenben támogatni, hogy az feldolgozhassa apja elvesztését. Egy idő után azonban rá kell jönnie, a nőnek egyedüllétre van szüksége, ezért Milánnak kapóra jön a meghívás, és egy hétre Brünnbe utazik régi barátjához, a szintén író Szapáryhoz. Aki, ha úgy vesszük, szintén gyászol: a barátnője elhagyta, így egyedül él belvárosi bérelt lakásában Mona Lisával, a sisakos kaméleonnal, valamint különös szomszédokkal körülvéve. Milán utazásának célja azonban nem csupán a kikapcsolódás, hanem a régi, jól bevált barter hagyomány felelevenítése; Szapáry meghívása erre is szól, nem csak a közös csatangolásra. „[2] Barátságunk alkotói szempontból akkor érte el zenitjét, amikor alkalmazni kezdtük azt az eljárást, amelyet történetbarter névre kereszteltünk el. Ez abból állt, hogy mindketten hoztunk néhány novellakezdeményt, jelenettöredéket vagy nyelvi furfangot, amelyekről tudtuk: nem érdemes veszni hagyni hagyni őket, az adott pillanatban azonban mégsem tudtunk mit kezdeni velük. S ha ezek valamelyikéről másikunk úgy ítélte, tovább tudná fejleszteni, vagy felhasználhatná éppen készülő munkájában, akkor a gazda szívesen átengedte a portékáját az alkotótársnak – természetesen hasonló, közös megegyezéssel kisajátítható ötletekért cserébe“ – meséli az egyes szám első személyben megszólaló Kerekes Milán. A Brünnben tartózkodás idején pedig a két férfi együtt kezd bele egy négykezes regény megírásába, amely, maradva a szöveget sűrűn átszövő kultúrtörténeti utalásoknál, szintén történelmi témájú és a Madzsari címet viseli.

A török hódoltság idején, Mohácson kezdődő regény középpontjában a Szent Korona eltűnése, szerencsés „megtalálása“, majd újbóli elrejtése áll, illetve az a körüli, ötszáz évet felölelő bonyodalmak. A formálódó, s különösen az elején Az egri csillagokra hajazó szövegkezdemény – amelyben a törökök által lemészárolt, elhurcolt, majd később janicsárrá váló, vagy épp az ellenség elől Crna Gorába menekülő magyarok (ők kapják később a madzsari nevet) szerepelnek – olyan, a regény fő vonalával párhuzamosan futó, azt még több jelentésréteggel felruházó mellékszál, amelyet a két barát naponta újabb és újabb fejezetekkel egészít ki. Nappal írnak, éjszaka pedig a városban barangolnak, és különféle kalandokat élnek át. Mindez elsősorban a cseh (valójában morva) kulináris élvezetekkel és a helyi „ledér, mindenre kapható“ nőkkel hozható összefüggésbe. Ami – amennyiben eltekintünk az általában véve csapodár, ám kiváló fizikai adottságokkal rendelkező női figurák jórészt felszínes és férfitekintetet tükröző ábrázolásmódjától, mely alól csupán Zsófi néni, valamint Milán felesége, Emese kivétel, akiről viszont szintén nem tudunk meg sokat – jól beleillik a korábban már említett, a könyv modern kópéregényt idéző világába. Az útkeresést és a gyászfeldolgozást már említettük: a további bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor a két férfi egy éjjel, szokásos kocsmatúrájuk közben észreveszik, hogy a sisakos kaméleon, amelyet Szapáry módszeresen hurcol magával egyik helyről a másikra, eltűnt. A környéken mindent tűvé tesznek érte, hiába. Az állatot napokig nem találják, végül az egyik, Szapáry szomszédságában élő, korábban bolondnak hitt testvérpártól (egyikükről kiderül, hogy feltaláló, s hogy Teller Edéék miatti tiszteletből tanult meg tökéletesen magyarul) érkezik a hír, hogy Mona Lisa jó helyen van, s hogy érte mehetnek. Így jutnak el az évtizedek óta unokatestvére nevét használó, az antifasiszta ellenállókkal is kapcsolatba kerülő zsidó artistanőhöz, Zsófi nénihez, aki nyolcvanhét évesen is „remek formában“ van (csakúgy, mint gyönyörű unokája), és akit épp olyan közelről érintett Trianon, mint később a holokauszt. Az idős nő egyes szám első személyben elbeszélt élettörténete nem kapcsolódik ugyan szorosan a regény főbb cselekményéhez, ám az abban foglalt szerencsés megmenekülés, az üldözöttek egymásra, s végső soron önmagukra találása olyan, a szövegben gyakran visszatérő motívumok, amelyek miatt e mellékszál sem válik az olvasó számára zavaróvá.

S mire a könyvben minden megoldódni látszik – illetve kiderül, hogy Szapáry a vendéglátás ideje alatt titokban visszaélt Milán apósának börtönben írt memoárjával – addigra Kerekes Milán is tudni vélni, mit akar a továbbiakban. A brünni sörhabban és extrém kalandokban megmerítkezés csupán átmeneti, felesége, Emese már várja őt otthon. A Mona Lisa elrablása egyfelől színes „irodalmi bédekker“, másfelől kései felnövéstörténet, amelynek főszereplőit nem csupán a közös kelet-európai múlt és a történelem, hanem az egymás iránti felelősségvállalás is összeköti.

(Haklik Norbert: Mona Lisa elrablása, Pesti Kalligram, Budapest, 2021)

[1] Haklik, 213.p.

[2] Haklik, 13-14.p.