Sorry, this entry is only available in Magyar.

Az őszi zsidó ünnepek sorozata végén történt a katasztrófa, ama Szimhat Tórai fekete szombatján. (2023. okt. 7.) S már indul is a 2024/5784-es ünnep évad eleje – a vidámnak megszokott – ki a természetbe fát ültetni, vagy tubi svát széderrel: a szentföldön termő gyümölcsökkel dúsan megrakott asztalon: röviden a tubi sváttal, azaz: a fák új évével. A gyökeret eresztés-ültetés, s vele az életet tápláló gyümölcsök ígéretével.

A Szimhat Tórára – ahogy a neve is mondja –, szimhával, boldogsággal készültünk, hogy aztán beleszaladjunk az apokaliptikus színezetű gyászba.

S milyen hangulatban, milyen reményekkel készülünk az ültetés alkalmára? Bizony ennyi idő elteltével is reményhíjasan, a katasztrófa omladékai között gázolva, nem látva az alagút – ama gázai gyilkos alagútrendszerek – végén a fényt.

Sőt: éppen ellenkezőleg: oszlik, ritkul a humusz, amely összetartja az izraeli – és vele a földkerekség – zsidó társadalmát. A televényt, ahol fát, életet ültetünk alig másfél évszázada, de hivatalosan is 75 éve.

A holokauszt sebét és emlékét fölhasogató tett után ösztönönösen összezáró testvéri szolidaritás föllazulóban és szétforgácsolódóban. A politikai-hatalmi érdekeken még – elvileg – fölül lehet kerekedni. Az erkölcsi és érékorientációk ütközésén viszont aligha. Túszok kiszabadítása, avagy az ellenség megsemmisítése – leginkább azzal az óhajjal-céllal, hogy hasonló események ne fordulhassanak elő – miért került ma végzetes ellentmondásba? S köréjük már tekergetőznek – szintén két oldalról (ezt oly jól ismerjük a „Nekünk Mohács kell” hazájából) a különböző konspirációs narratíva-indázatok, amelyek ebben a folyamatos gyászban plusz ráadásként fojtogatnak. (Lehet, ez a leggonoszabb lasszó, amit az Sátán-kommandó vetett a zsidó nép nyakára.)

Talán nem volt ildomos kimondani a Fekete Szombat döbbenetében – de a mostani katasztrófának egy túszcsere ágyazott meg. Ama Gilad Salitért adott több, mint ezer túsz. Nemcsak azért, mert azzal szabadult Jahíje Szinuár, a jelenlegi apokalipszis legfőbb mozgatója, mintegy életrajzával is rámutatva a túszcsere tragikomédia valóságos távlataira, hanem a tett precedens teremtő példája okán. Ha egy túszért ezer (akár csak egy) törvényesen terrorcselekményekért elítéltet szabadon lehet engedni, akkor ezzel a jog, az igazságszolgáltatás, vagy bűn és büntetés fogalma – az emberi kultúra alapja – rendül meg. (Ama két kőtáblán összefoglaltak, amelyet a szomszédos Abu Mussza hegyen nyújtott át az Örökkévaló az emberiségnek.)

Azonban nem kell mindehhez sem szellemi révület, sem magasság, csak józan paraszti ész, hogy belássuk, a túsz-zsarolás fikarcnyi engedménye is a gyakorlatban a végtelenségig prolongálja a terror folyamatát. Hiszen bármely bűn ingyenessé tehető egy valahonnan – a Lágymányosi utcából miért nem? – elrabolt zsidó skalpjáért. (Legutóbb egy izraeli katona levágott, s egy fagylaltozó hűtőjében tárolt fejéért kértek 10 000 dollárt.)

Mindezért a Hamasszal tárgyalni, szóba állni vele: a Hamasz legitimációját jelenti. Tágabb, vagy koncentráltabb értelemben: A bűn és bűnhődés kapcsolatának fogalmi fölborítását, amely, ha ingatagon is, az emberiség, az emberi társadalmak alapzatát képezte. Eleddig.

Ezt aknázza alá a világ recepciója, amely egyezkedik, alkudozik a Sátán s törvényei érvényesítőivel. Élükön világhatalmakkal, és az ENSZ főtitkárával, a római pápával és sok milliónyi influenszer Palesztináért tüntetővel.

A Fekete Szombat üzenete villámfény lemeztelenítésben leplezte le, hogy az arab és muszlim világ nem fogadja el Izrael létezését. A történelmi léptékkel valóban kurta 75 éve eresztett gyökerei még kitéphetőnek tűnnek számukra, s e kiráncigálásért meg is teszik a tőlük telhetőt. (Nem is antiszemitizmus okán, de az őket darabig gyarmati sorban tartó Európa és kultúrája iránti gyűlöletből – amellyel, félig meddig jogosan, az európaiak elkövette holokauszt ellenére Izraelt is azonosítják.)

Ezzel sem ártana egyszer szembenézni.

Azonban azzal annál inkább, hogy lehet perverz rablógyilkosokat legitimálni? (Az időben és térben oly közeli Milosevicsot és Karadzsicsot Hága törvényszéke elé vonta, s ma pedig ugyanez a holland város Izraelt dorgálná népirtásért.)

Az izraeli kormány ellen tüntető túszok hozzátartozóinak fájdalma kihúzhatatlan tüske a Shakespeare tollára kívánkozó bonyolult drámában. Lehet, a foglyok egy része még él, már csak azért is, hogy Szinuárt védje pajzsként, de az 1200 legyilkolt kibuc tag és fesztivál látogató élete annyiban még eleven, hogy haláluk nem ki- és megváltható, csak az isteni törvények alkalmazásával, amelyről sem felelős kormány, sem Isten és törvény tisztelő ember nem mondhat le. Nemkülönben a minden nap növekvő számú többszáz izraeli katona halála, s valamint több ezer élete végéig rokkantként élő katona szenvedése is az el(és le-)számolás mérlegén leledzik.

Még akkor is, ha világ lemondani is látszik róluk. Sőt, az élők hazahozásáért nyomást kifejtők is megfeledkeznek e apokaliptikus összefüggésről.

Ez az igazi tragédia, ez az igazi fenyegetés. Amely megkérdőjelezi, hogy a világ erkölcsi felfordulása által megmérgezett talajba bármi is elültethető legyen. S hogy a gyökerek egészséges gyümölcsöket teremjenek, egészséges fogyasztókat tápláljanak.

Jómagam mit tehetek ebben a világ- és erkölcsi kihívás-káoszban? Fügét ültetek. (Nagybörzsönyben, sőt a Lágymányosi utca folyosóján is.) Csak ezt ajánlhatom nektek, barátaimnak a Múlt és Jövő híveinek és olvasóinak.

Mert:

„Mindenki a saját szőlőjében

               Vagy fügefája alatt ülhet,

               Senki sem rettentheti őket

               Maga a Seregek Ura mondta ezt!

               Ha minden nép a maga

               istene nevében jár is

               Mi az Úrnak, a mi Istenünknek

               Nevében járunk mindörökké.

               Azon a napon – így szólt az Úr –

               Összeszedem a sántákat,

               Összegyűjtöm a szétszórtakat,

               Akikre veszedelmet hoztam.

               A sánták meg fognak maradni,

               A gyengék erős nemzetté lesznek,

               És az Úr uralkodik fölöttük a Sion hegyén

               Mostantól fogva örökké.

               S te őrtornya a nyájnak, Sionnak várhegye!

               Visszatér hozzád, és helyre áll a régi hatalom,

              Jeruzsálem királysága.

                                                                 Mikeás próféta könyve 4.4-8.