A választások után két héttel az újonnan megválasztott elnök, Joe Biden kormányzatot átvevő munkája végre lendületet kaphatott, mert a Trump kormány, ha csak részben is, de lenyelte a győzelem békáját. Magyarországon – nem véletlen –  Antony Blinken államtitkári kinevezése kapta a fő figyelmet, nemcsak pozíciója kiemelkedő fontossága okán, hanem állítólagos magyar származása miatt is, amely noha valóban tartalmaz valós elemeket, életében mégsem a távoli magyar, hanem inkább a zsidó kapcsolatai a meghatározóak.

Antony Blinken felesége, Antony Blinken, Vera Blinken (apja második felesége), Joe Biden, Donald Blinken (apja), 2017-ben a National Committe on Foreign Policy gálavacsorán, Washington D.C.

Az 58 éves Blinken államtitkár-helyettes és nemzetbiztonsági tanácsadó-helyettes posztot is betöltött Barack Obama elnöksége alatt.  Ugyanakkor Blinken több mint egy évtizede Joe Biden egyik legközelebbi politikai tanácsadójaként tevékenykedik. Ellenzi Trump „America First” elnevezésű politikai programját, amely a nacionalista célokat helyezi előtérbe a nemzetközi diplomáciával szemben. Csatlakozni kíván újra a Trump által fölmondott nemzetközi megállapodásokhoz, nevezetesen a Párizsi éghajlatvédelmi egyezményhez és az Iráni nukleáris megállapodáshoz.

Blinken New Yorkban született zsidó szülőktől. Apja Donald Blinken multimilliomos, neves befektetési bankár és műgyűjtő, aki ma is él, 96 éves, anyja Judith (Frehm) Blinken, 82 éves, társasági hölgy. Judit Frehm a New York City közeli Yonkers városban született, aminek akkor jelentős zsidó kispolgári lakossága volt.. Szülei szinten az USA-ban látták meg a napvilágot. Nagyszülei azonban Magyarországról emigráltak az Egyesült Államokba, a huszadik század elején, a nagy bevándorlási hullám idején.  Anyai dédnagyszülei származásáról, életéről tudomásom szerint Antony Blinken nem igen nyilatkozik.

	Judith Frehm Pisar, Antony Blinken anyja, harmadik férjével, Samuel Pisarral

Blinken apai dédapja, Meir Blinken (1879-1915), figyelemreméltóan érdekes személyiség volt. Pereislavban született, ugyanabban a stetlben, ahol Sholem Aleichem. Hagyományos oktatásban részesült a Talmud Tórában, de világi képzésben is, egy kijevi kereskedelmi iskolában. 1904-ben érkezett az Egyesült Államokba, tizenegy évvel később, harminchat éves korában halt meg, de korai halála előtt kiadott több jiddis irodalmi művet. Egyike volt azon kevés jiddis íróknak, akik a nők szexualitásának témájával foglalkoztak, – például a házastársi hűtlenséggel, és a szexuális vággyal. Érzékletesen ábrázolta a háziasszonyok életét átható unalmát, és együttérzéssel írt az abortuszról is. Munkái számos irodalmi, progresszív szocialista és baloldali cionista kiadványokban jelentek meg. Meir Blinken jiddis történetei bemutatják, hogy milyen volt az élet a bevándorló közösségben, legérdekesebb tanulsága, amint leírja az ellentéteket az ortodox és szekuláris zsidó világ között. Meir Blinken munkássága sajnos túl sokáig feledésbe merült, műveit csak 1988-ban fordították le angolra, az egyetemi kiadónál, ahol unokájának, Donald Blinkennek fontos jótékony szerepe volt a Tanácsadói Bizottságban.

Nyilvános beszédekben Anthony Blinken inkább apai nagyapját, Maurice Blinkent (1900-1985) és mostohaapját, Samuel Pisart (1929-2015) emlegeti. Mindketten Kelet-Európában születtek, s az Egyesült Államokban váltak milliomossá, s igen aktív szerepet játszottak a zsidó jótékonyságban. Maurice Blinken Kijevben született, ahonnan apjával menekült el négyéves korában, hogy sikeres új életet kezdjen Amerikában. Nemcsak nagyon meggazdagodott, de Izrael megalakulásának elősegítése érdekében jótékony politikai munkát végzett.

Samuel Pisarnak hívják azt a rokont, akihez Antony Blinken, mint példaképhez a legjobban kötődik. Blinken édesanyja 1970-ben elvált az édesapjától, és Pisarhoz ment férjhez, ezért kilencéves kisfiával hozzá költözött Párizsba. Blinken szeretettel emlegeti mostohaapja gazdag életét, a lengyel holokauszt-túlélőét, aki elvesztette szüleit és nővérét, de tizenévesen túlélt három koncentrációs tábort és egy halálos menetet. Ő lett később John Kennedy és több francia elnök nemzetközi ügyvédje és politikai tanácsadója.  Ezen kívül egy holokauszt memoár szerzője, Blood and Hope [’Vér és remény’] (1981), és ő írta saját tapasztalatai alapján Leonard Bernstein 3. számú szimfóniája, a „Kaddish” librettóját, „Kaddish: Egy Párbeszéd az Istennel” címmel.  Pisar a  Le Comité Française pour Yad Vashem társalapítója és a Fondation pour la Mémoire de la Shoah igazgatója is volt.

Mostohaapja, a holokauszt-túlélő Pisar történetei alakították leginkább Blinken világnézetét.  Pisart említi leggyakrabban nyilvános beszédeiben, akárcsak néhány napja az államtitkári kinevezését nyugtázó beszédében.

„Egy nap, amikor bujkáltak, rejtekhelyükön mély morajló hangot, hallottak, és ahogy mostohaapám kinézett, meglepetten konstatálta, hogy nem a rettegett Vaskeresztet, s nem is a horogkeresztet látja, hanem egy ötven hegyes fehér csillag néz vele farkasszemet egy tank oldalán. Eszeveszetten rohant kifelé. Tudta, mit jelentenek a csillagok. A tank ajtaja kinyílt, és egy megtermett fekete katonának mondhatta a mondatot, amit anyja tanított neki a háború előtt: „Isten áldja Amerikát!” És ekkor a katona felemelte a tankba a kisfiút– fel a szabadságba …”

Antony Blinkennek van még egy másik magyar kapcsolata, amely sokkal közvetlenebb, mint az anyai dédszülőké, mégpedig Vera Blinken, apja második felesége. 1938 körül született Magyarországon, apja Ermer József, anyja Schlesinger Lilla.

Apja 1948-ban fiatalon meghalt, édesanyjával 1950-ben emigrált az Egyesült Államokba. Azt írja,  hogy hontalan vízummal érkeztek, a magyar kvóta alatt, ami üres volt, mert akik távozni akartak Magyarországról, azok nem tudtak elmenni. Ezen a híren csodálkozott volna a sok ezer hontalan magyar, aki akkoriban vergődött a világban és várakozott amerikai vízumra (közöttük jómagam gyerekként anyámmal együtt Bogotában).

Vera Blinken második férjével, Donald Blinkennel 1971-ben találkozott es 1975-ben házasodtak össze. Először 1986-ban tért vissza Magyarországra, Ronald Lauder, az akkori ausztriai amerikai nagykövet meghívására. Férjével hevesen lobbiztak, hogy diplomáciai küldetésre mehessenek, mert úgy érezték, hasznos szerepet játszhatnak a magyar demokratikus átalakulás kibontakozásában. Később Donald Blinken 1994 és 1997 között szolgált Budapesten, mint az Egyesült Államok magyarországi nagykövete (ugyanakkor bátyját, Alan Blinkent Belgium nagykövetének nevezték ki).

Blinken valóban felesége származása miatt akarta megszerezni a nagyköveti pozíciót Clinton elnöklése alatt.  Nagyon népszerű párt alkottak abban az időben Budapesten, és ők saját szerepüket a magyarországi demokratikus változás lebonyolításában látták. Blinken támogatta az Open Society Archives (OSA) [Nyílt Társadalom Archívum] létrehozását. Az intézmény a „Vera and Donald Blinken Open Society Archives” cimet viseli. A nagykövet felkarolta a magyar holokauszt túlélők kárpótlásának ügyét. A feleség pedig megalapította a Primavera nőszervezet mobil emlőszűrő programot.

2008-ban Vera és Donald Blinken közös személyes és politikai visszaemlékezést írtak, Vera and the Ambassador: Escape and Return [‘Vera és a nagykövet, Menekülés és visszatérés’], amely részletezi a magyarországi életüket.  Az első fejezetek Vera Blinken 1944 ostroma alatti életét írják le Budapesten  kisgyerekként, de nagyon különösen megszerkesztve saját családjáról. Esik szó az éhezésről, a bunkerről és a bombázásról, ami háromszor majdnem eltalálta a szerzőt. A zsidókról csak annyit említ, hogy amikor a felszabaduláskor anyjával kimentek és megpróbáltak visszatérni az otthonukba, akkor láttak holtesteket azon az épületen kívül, amely „a deportálás előtt a zsidók központja volt”.  Antony Blinken, ha említi Vera Blinken nevét a családi dicséret sorozatban, csak is úgy szerepelteti, hogy „a kommunizmusból menekült.” Az egyetlen hely, ahol máshogy láttam értelmezni Vera Blinken háborús életét, az a Jerusalem Post 2020, november 24-i cikkében, ahol azt írják róla: “túlélte a magyarországi holokausztot”.