Egy sarkosan fogalmazott írással, vagy csak néhány mondatával, a szerző lerombolhatja egész addigi munkáját (emlékezhetünk Csoóri Sándor Nappali holdjára), vagy kiírhatja magát abból a „kulturális erőtérből” – szerkesztők, szerzők és olvasók meghatározott, őt éltető közösségéből –, ahol addig élt és valahogy boldogult.

Ilyen (ki)írásom volt a csak néhány hétig élő (Szombathy Pál szerkesztette) „nem kóser” Indexben közölt két cikkem („Ilyen áron nem kell a kétharmad megszüntetése”, „Ennyire összezáró cenzúrát nem feltételeztem”), amelyek arról szóltak, hogy a leplezetlen antiszemita közös ellenzéki jelölt mögé fölzárkózással az ellenzék pártjai és vezető politikusai, s nemkülönben médium-holdudvaruk, elvesztették erkölcsi legitimációjukat a NER-váltásra.

S ezért a látleletért – mint ezt expressis verbis meg is kaptam –: kiírtam magam a sajtóból, ahol véleményemet elvileg kifejthetném.

Egy íróembert ennél nagyobb baj nem érhet, mert számára folyamatosan részt venni a közdiskurzusban, csak a szexuális vágyak megéléséhez való természetes szükséglethez hasonlítható.

Ezúttal nem bántam a magam előidézte kiközösítést, noha közel ötvenéves pályám alatt ilyen egyöntetű elutasítással nem találkoztam. (Azon az oldalon, ahová ugyan nem tartozom, de a másikhoz pedig egyáltalán nem.)

Hogy miért nem bántam meg ezt az önkirekesztő lépést, az nem fogalmazódott meg bennem – talán a korommal is magyarázhattam, írtam-viaskodtam eleget

Ugyanis fogadatlan prófétaként azt láttam előre – a héber roe, azaz látó a próféta szó/fogalom megfelelője –, hogy a 2020. október 12-i szerencsi választásokon a pillanatnyi, vagy nem tudni milyen siker reményében elvesztegetett erkölcsi (nem tőke, hanem inkább) hitel hiánya majd a 2022-es választásoknál fog bumerángként visszaütni. Arra gyakori rémálmaimban sem gondoltam – ez a tragikusan emelkedő áldozatokat kívánó koronavírus-korszak előhívja az effajta tudatalatti filmeket –, hogy ilyen hamar beüt a krach, s szinte azonnal felvérzik az elvesztegetett morál okozta immunhiány.

Amikor is a minap berobbant a borsodi Jobbik jelöltnél sokkal gonoszabb – szinte magát a Gonoszt megtestesítő – holokausztot relativizáló támadás, a jelenlegi magyar kormányzat legbefolyásosabb(nak kinevezett) kultúrfelelősétől. Akit most azért nem mozdítanak el a felbuzgó bírálatcunami hatására, mert „visszavonta”, „belátta” „tévedését” – akár az ellenzéki közös jelölt, saját jogán mezei antiszemita Borsodban. Mely gesztustól minden derék szocialista, liberális és zöld irányzatú politikai erő gyanús hirtelenséggel megnyugodott. Ugyanis ezt a foghegyről odavetett so called „bocsánatkérést” egyöntetű hirtelenséggel a teljes ellenzéki paletta elfogadta – s aki pedig nem, mint estemben megtapasztalhattam, azt kiközösítették, vagy többszörösen is „szar”-nak billogozták (ÓHont András, HVG).

Ugyanis itt és most az a helyzet állt elő, hogy aki Bíró László szerencsi antiszemita mögé beállt – szerintem teljes joggal, bármilyen megrögzött antiszemita hivatkozzék is rá –, az nem bírálhatja Demeter Szilárd antiszemitizmusát.

A diskurzus ez irányba sekélyesedett.

Én befizettem – a meglehetősen drága – jegyet. Én szabadon bírálhatom a Hitler szerepét holokauszt-túlélőre osztó dramaturgot. (Más kérdés, hogy nincs fórumom, hogy hol, a magam szamizdat Múlt és Jövőcskéjén kívül.)

Nem tesz boldoggá.

Mert nem ez vezet ki a magyar társadalom elvégzetlen gyászmunkája folytán csak tovább mélyülő kigyógyíthatatlanságból, amely mögé most oly sátánian húz háttérdrapériát az eleddig legyőzhetetlen járvány.

Épp ellenkezőleg, a ki miért milyen alapon és milyen megfontolásban antiszemitázhat, holokauszttagadhat-rodeó csak a gyógyulás esélyét lehetetleníti el – úgy látszik – az idők végezetéig.

Pedig – éppen a fönt említett koromnál fogva is – ha itt nem is élnem, de legalább halnom kell. Azonban ebben a mindent feldúló iszapmozgatásban sírom domborulását (ahová a nem létező unokáim amúgy sem borulnak le) is egyre kétségesebbnek tudom.

* * *

A koronavirus korszak egyik legfőbb jellemzőjévé vált, hogy a denevér-sárkánykák dögletes lehelete, ami a tömegkommunikáció és mozgás globalizációja miatt napok alatt beterítette és letarolta az egész világot, nemcsak a testi immunitás tömeges hiányára hívja fel a figyelmet, hanem azzal hatványozó párhuzamban: az erkölcsére is.

Ki merne „normális időben” (van ilyen?) Hitlerhez hasonlítani egy filantrópot? Aki megfinanszírozta a magyar rendszerváltást, s főleg annak kulturális átmenetét. Bármilyen megoldási javaslatai is legyenek a migrációra – by the way: a migráns kifejezés/fogalom is valahol embert takar („… Északfok, titok, idegenség” … no meg „fenség”) s ha már e világra, ha rossz helyre is, de megszületett ez a pária, valahogy élni szeretne.

S a vírus megolajozta lejtő svungjában még mélyebbre zuhanhatott a tét. Azaz: a magyar, és a lengyel társadalom – utóbbiak nagyrésze a „zsidó kérdésben” egyet értettek megszállóikkal – fölcserélődhetett a zsidó néppel. S, hogy nem egy talpnyaló punk (e két, fogalmilag egymást kizárú irányultság sajátos elegyítésében valóban eredetiséget mutat fel a PIM igazgató – jaj: a rövidítés első tagja nem más, mint Petőfi Sándor nevét tartalmazza – micsoda szentségtörés!) azt jól mutatják a faltörő kos-sulyok vetés mögé hadrendbe felsorakozó janicsár csapat felburjánzó állásfoglalásai. Hátha a Covid 19 korszak zavarosában új valósággá szervülhet az apokaliptikus gyűlölet. S hogy a Sex Pistols riffekkel fölvezetett új narratíva nem reménytelen, s mégcsak nem is minden beágyazottság nélküli vállalkozás, azt a legkülönbözőbb fórumok komment irodalma is aláhúzza. (Ennyi bér- vagy önmagát sokszorosító kommentelőt nem feltételezve.) Talán ez a jelenség téveszthette meg, s bíztatta a kormányzatot, hogy a drága Petőfi Sándorunk – ugye lehet egy zsidónak is az? – nevével még mindig asszociálható az évezred hamisításának elkövetője.

Sajnos – minden irónia nélkül sajnálkozunk – ezt a hamistás-gyalázatot gyors ütemben übereli egy brüsszeli magyar vonatkozású hír.

Azonkívül, hogy nincs dolgunk vele, nem lévén az asztalunk, valóban őszintén sajnáljuk, hogy ez – itt és most – megesett. Mert a tűze-füstje elhomályosítja az igazi, az eredendő, a rendszerszerű bűnt, s ezért  nem engedi kigennyeztetni-véreztetni ezt a kelevényt.

Nem a gyógyulás vakcinájának a reménye okán, hanem – legyen az bármilyen kegyetlen teszt eredmény –   a pontos diagnózisa miatt. Ugyanis nem lehet 75 éven túl is lélegeztető gépen élni, hiába van beszerezve belőle a szükséges sokszorosa. Egyszer végre ki kell kapcsolni ezt a létezésformát!

Ha az elkövető és áldozat között végbemehet ez a szerepcsere, akkor jobb nekünk – mert méltóságteljesebb – itt (és most) befejezni.