Az ember olvas, ahogy én is. Közben egyszemélyes szavazással kijelölöm, számomra melyik az év könyve. Például tavaly David Foster Wallace Végtelen tréfája, egy másik évben Vaszilij Grosszman Élet és sors című regénye volt. Mindkettő mind terjedelmében mind írói tétjében monumentális, „csak” a múltszázad végi korszellem, illetve egy 20. századi démonikus rendszer természetét írták meg enciklopédikus igénnyel. Mindeközben Wallace saját túlélési esélyért is küzdött, Grosszman effektíve kockára tette életét a megírással.
Ebben az évben választásom Jeles András könyve, melynek tétje meglehet (szerencsére), nem ennyire súlyos, és ahogy az író tegnap a szegedi ankéton elmondta a Grand Caféban, még csak írói ambíció sem nagyon fűtötte. Régen várt megjelenése azonban sokunk számára reveláció és kivételesen fontos esemény.
A világvalóság megidézésének szándéka nála is jelen van, csak a módszer merőben más. A könyv fragmentumokból építkezik, egy-két-néhány soros, féloldalnyi feljegyzéseket tartalmaz, melyek 1983-tól közel napjainkig keletkeztek. Egy bizonyos „Figura” –, aki az alkotás mibenlétét tekintve igen „szigorú alak” – számos szokatlan vélekedéssel áll elő, máskor álomszerű vagy éppen tudattalan érzülettel jelenik meg a „reális és aktuális térben”. Töprengései és dilemmái időről, halálról, törékeny szépségről, önbecsülésről, kedélyről, természetről, gyerekkorról, lelki mozgásokról, az írók közül legtöbbször az oroszokról egy töredékes enciklopédia kontúrjait rajzolják meg mégis csak. Fősodorként vannak jelen a jóvátehetetlenül megtörtént múltat és az éppen velünk történő jelent ostorozó, helyenként könyörtelen hangú feljegyzések. A szövegek sorrendjének dinamikája, valószínűleg jól meggondoltan, egyfajta sodrást, lendületet biztosít az olvasásnak.
Az írói szándék a legszemélyesebb módon nyilatkozik meg: az önmagára eszmélés és a saját élet tanúságtételeként. Legyen az távolságtartóan önironikus, játékos vagy könnyekig megható. Hogy van-e benne fikció, irreleváns. A személyes érintettség, az önreflexió olyan rétegei tárulnak fel, melyeknél fel sem merülhet a mellébeszélés, vagy az esten maliciózusan emlegetett „öngerjesztés”. Úgy tűnik, Jeles nincs tekintettel az olvasóra sem (különben, potenciális halottak Önök is, írja a bevezetőben), de az biztos, nulla szinten van tekintettel a kortárs irodalmi és egyéb elvárásokra.
Noha a stílus – ha úgy hozza az aktuális ún. ihlet –, egyszerűen zseniális; szellemesen értekező, hajlékony, nem ritkán vitriolos, olykor bizarr vagy szürreális, lenyűgöző verbális gazdagsággal képes a legkülönbözőbb regisztereket imitálni. Formaművészet, ami elbűvöli az olvasót. Élvezzük, örömet okoz.
Jeles könyve szomorú és szenvedélyes, egy csodálatosan ártatlan ember vallomása. Egy szuverén gondolkodóé itt és most a 21. század elején. Bárha Ady szenvedélyével szól, bárha Miskin hangján – hiszünk neki.
Jeles András: ahogy seb néz távolodó szuronyra – töredékek
Múlt és Jövő Kiadó, 2022.
A szöveget gondozta: Radics Viktória.