Leírás
Úgy látszik, nehéz lesz visszazökkenni folyóiratunk normális kerékvágásába. A zsidó kultúra művelésébe és népszerűsítésébe – amely minden politikán kívül, s főleg: felül áll. Magunk unjuk a legjobban, hogy e helyen állandóan emiatt szabadkozunk, fogadkozunk, hogy ilyen kitérőt nem teszünk többé. Sem a „fokozódó” nemzetközi helyzet, sem a Magyarországon történő egyre „sajnálatosabb” események nem engedik meg azt a normális létformát, hogy a maga természetességében, s minden fenyegetettség nélkül szerezzük vissza a soától alig visszakapott kulturális örökséget. Illetve a visszaszerzés lehetőségét. A most Teherán központtal szerveződő halálos háló ismét a zsidóság elpusztításával fenyeget – szoros korrelációban a zsidóság még ki nem hevert tragédiájával: amelyet meg nem történtté gyalázna. Ugyanennek a tragédiának a be nem vallása és földolgozatlansága nem és nem hagy nyugton zsidónak lenni Magyarországon sem. A rendszerváltás utáni történelem jelentős fordulópontjához érkeztünk: hivatalosan elhangzott (s majd a közbeszéd fősodrába került), hogy jobb, ha a zsidók elhagyják az országot. Igaz, csak darab időre (a nemzeti ünnep, márc. 15. hétvégéjére), s majd arra módosítva, hogy ez is csak az időseknek javallott. Ez a fölszólítás a maga végiggondolatlan felelőtlenségétől függetlenül mérföldkő, s reprezentatívan jelzi a történelmi folyamatok tendenciáit, s ami szomorúbb: színvonalát. E számunk összeállítása kénytelen válaszolni a keserű kihívásokra. Jehuda Bauer az egész világot fenyegető radikális iszlám antiszemitizmus veszélyeire hívja fel a figyelmet. Leszek Kolakowskinak a 23. Jeruzsálemi Könyvfesztivál alkalmára írott beszéde egy soha aktuálisabb distinkció, mint a patriotizmus és gyűlölködő nacionalizmus különbségeit elemzi. Heller Ágnes új, Sámsonról szóló könyvének részlete egy olyan bonyolult történetű és jellemű bibliai hőst aktualizál, akinek a hite és az elsősorban önmagával folytatott harcai a mai ember nehezen felfogható konfliktusaiba vezetnek be. Peterdi Andor verse – 1917-ből – a zsidó és magyar viszony konfliktusos viszonyát érzékíti meg prófétai (azaz költői) előrelátással. Székhelyi Márton a Múlt és Jövő rendelkezésére bocsátott egy rendkívül értékes dokumentumot – amelyet e-mail regénynek is nevezhetnénk. Belőle hiteles képet kapunk a jövő értelmiségi nemzedékének gondolkodásáról. Sidra Ezrahi esszéje kényes kérdést elemez: a holokausztról való beszéd (írás) legitimációját és hitelességét. Huszár Ágnes portréja László András operatőrről olyan tipikusnak mondható holokauszttörténetet mutat be – amellyel Magyarország veszített egy világszínvonalú embert. Zsigmond Anna tanulmánya szintén a holokausztot mutatja be – a szakértelmiségi veszteségek szempontjából. Tooth Gábor Andor nagy sikerű fotókiállításra kalauzol bennünket – a világhírű művészek nagy része magyar zsidó, akik az ország fasizálódó hangulata miatt hagyták el az országot. A Petőfi Irodalmi Múzeum két kiadványáról szóló recenziói pedig két értékes zsidó képzőművész (Engel Tevan István és Máté Olga) pályáját elevenítik fel. Goldstein Imre, Turczi István versei mellett számunk új költőt avat, Konrád Áront, akinek ez az első publikációja. Számunk közel harmadát teszik ki az előző Múlt és Jövőből terjedelmi okokból kimaradt írások (Berlin-szám). Ujvári Hedvig (aki épp a Berlin-szám hatására készítette el számunkra tanulmányát) egy jelentős magyar származású történelmi és szellemi figura, Max Nordau Berlin-élményét mutatja be. Rényi Edit önéletrajzi részlete és Borgos Anna tanulmánya az irodalomtörténetből ismert legendás szerelem (József Attila Gyömrői Editje) emberi portréját tárja fel. Fehéri György Kiss Edit képei és annak utóélete köré felépített interjúi egy tragikus emberi-művészi életutat követnek, s annak utóhatásaként pedig egy többgenerációs német család sorsát – amely épp a holokauszttal való szembenézés során nyerheti el a gyógyulását. Dalos György döbbenetes dokumentum-összeállításából (akárcsak Székhelyi Mártonéból) a Horthy-rendszer Magyarországának mély és szerves antiszemitizmusa tárul fel egy művész elpusztításának példáján – berlini háttérrel, sőt: ellenponttal. Dunai Andrea dokumentumriportja a Hatvany-gyűjtemény elrablásán és máig tartó sorsán keresztül az orosz-német-magyar osztozkodást mutatja be a magyar zsidó vagyonon.
