Leírás
Ez az év a kísértetek táncához hasonlított Magyarországon. Soros Györgyöt – mint a magyar nép fő ellenségét bélygzik meg az egész országot beterítő plakátok.
Ez a jelenség nem a közelgő választások pártpolitikai összetűzéséről szól. Hanem egy veszélyes magyar kisebbrendűségi érzést jelenít meg, amely a politika közegébe, már egyszer végveszélybe sodorta a magyar történelmet. Ez a jelenség egyúttal rámutat a katarzishoz és megbékéléshez vezető gyászmunka és megbékélés végzetes elmaradására, amely a rendszerváltást követő három évtizedet jellemezte. Ennek az elősegítése volt az új Múlt és Jövő legfontosabb feladata. A mostani traumákat totemekkel megoldani kívánó kampány joggal tölt el reménytelenséggel. A reménytelenséggel, amely reményt ad arra, hogy mindezt – NO PASARAN! – mégse engedjük kulturánkba, habitusunkba behatolni és szervesülni.
A napokban avattak emléktáblát Kertész Imre legendás Török utca 3- szám előtti lakóháza falán – ahol megannyi világhírű művét írta. Különös átalakulás ez. Folyóiratunk egyik legrendszeresebb szerzője, barátja, drukkolója, majd az első magyar Nobel díjas, most átalakul emlékmű-mementóvá. Ezt a jelenséget is nyomon követjük – a másfajta létezést, ahogy ittmarad közöttünk. Számunk élén az a kéziratból rekonstruált szöveg áll, amelyet ezen az emlékezésen felolvastak – hála a hű barát és szerkesztő, Hafner Zoltán áldozatos munkájának és választásának. Közvetlen utána a baráti sorban, Kertész Imre egyik felfedezője és mentora, Kardos G. Györgyre emlékezünk, aki 20 éve ment el. (De Imre barátja Nobel díját – írásban is – megjósolta, ha nem is élhette meg.) Rá emlékezik mindkettőjük tanítványa, Kőbányai János „Palesztína és Izrael között” című esszéje.
Vajda Julia és Vajda Mihály a Magyar Zsidó Múzeum új állandó kiállításán jártak – és az emlékezetpolitikai szempontból vizsgálták meg az egyik legnépszerűbb budapesti múzeum kinálatát. Heller Ágnes minden évben elolvassa az Olvasónaplója számára egy akadémiai osztály-társ munkáját. (az MTA 2. osztályáét, amely a filozófusokat és történészeket tömöríti.) Ebben az évben Romsics Ignác Horthy könyvére esett a választása – ami alkalmat adott számára, hogy a most új-aktualitását élő korszakot analizálhassa – a jelen párhuzamai fényében.
A lapszám gerincét a három olyan alkotóra emlékezés alkotja, akik a Horthy korszak előtt szerencsésebb korban kezdték pályájukat, de életük egy tekintélyes részében a Horthy korszakban alkottak. Követendő példaként, hogy a kultúra erősebb és függetlenebb – minthogy a politika kikezdhesse. Ignotus pályakezdését Lengyel András mutatja be (tőle hamarosan egy monográfiának beillő cikk gyűjteményt vehetünk majd a kezünkbe – a Nyugat egyik alapítójáról, aknek az életművéről nem született eleddig egy átfogó könyv.) Lackfi János egyik nagy elődjére Somlyó Zoltánra emlékezik tanulmányában, a költőre, aki noha a Nyugat nemzedék közt tartják számon, de a legtöbb versét a „zsidó kulturális térben” közölte, jelesül a régi Múlt és Jövő-ben. Szép Ernő debreceni éveiről és recepciójáról Bakó Endre ír. Kortársuk és barátjuk – Kosztolányi Dezső – „Pardon rovat” korszakáról – az írói életmű legellentmondásosabb, legvitatottabb mozzanatáról – Arany Zsuzsa ír – hamarosan megjemenő monográfiájának egy rövidített fejezetét kértük el tőle. Kelemen Gábor (először lapunkban) egy társ- szellemi mozgalom, a magyar pszihológiai mozgalom két jelentős egyéniségének – Jellinek Morton és Roheim Géza – barátságát és életútját kíséri végig, akiknek az USA-ban teljesedett ki a pályájuk. Dési János nem először ír a nagybátyjáról, Lévai Jenőről – a magyar holokauszt első krónikásáról. Az általa szerkesztett Képes Családi Lapot nem sokan ismerik – pedig rengeteg fontos szöveg jelent meg benne – lévén egyike a magyar holokausztban megjelent ritka zsidó sajtóorgánumoknak (1939 – 1943).
A mai könyvek világába Haklik Norbert Olvasókönyve visz el. (Szintén először a Múlt és Jövőben.) Nemkülönben Vladimir Rott is először jelenik meg nálunk – egy több világrészt összekötő zsidó családi sagaval – amelynek a központja: Budapest. Dorogi Katalin Elek Judittal készített interjút a Eisikovits Miksa máramarosi hasszid zenei gyűjtéséről, s annak kalandos sorsáról. Ezt az anyagot most rekonstruálták, s szólaltatták meg „élőben” – olvasószerkesztőnk a koncerten is járt, s beszámol róla.
Mindig külön ünnep egy Gergely Ágnes verset közölni. Pásztor Bélát az Ukrajnában, 1943-ban elpusztult fiatal – e ezért örökké fiatal – magyar zsidót költőt már egy alkalommal bemutattuk. Itt most olyan verseit közöljük, ami a Petőfi Irodalmi Múzeumben, most került felfedezésre – szinte páratlan esemény és jelenség: 200 elsőrangú vers várja feltámadását – amit a közeljüvőben a Múlt és Jövő Könyvkiadó kiadásában fel is fog támadni.
